Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Tanulás külföldön » Megérné külföldre jelentkezni...

Megérné külföldre jelentkezni egyetemre?

Figyelt kérdés

2 évet hagytam ki, mivel az egyik szülőm beteg volt, és az ő támogatása minden fizikális és mentális energiám igénybe vette.

Most 20 éves vagyok, jelentkeztem magyar felsőoktatásba, 21 leszek mire elkezdem szeptemberben (nyáron töltöm). Nagyon sokat gondolkodtam azon hogy lehet egy év múlva jelentkeznék egy német egyetemre. 12-ben még úgy volt, hogy Dániában kezdem meg a tanulmányaim azonban a csaladi okok miatt itthon maradtam inkább, ami eléggé elhúzódott. Most úgy gondolom itt az idő hogy én legyek végre az első az életemben, szeretném összeszedni magam, azt érezni hogy haladok az életben.

Gondoltam hogy az egy év alatt megtanulnék németül, valamint az angol C1-et is letenném.

Az lenne a kérdésem, hogy ti mennyire látjátok esélyét hogy felvételt nyerhetek? Gimiben 11;12-ben kitűnő voltam, 10-ben volt egy 4-sem, van egy 98%-os matek emeltem, viszont sajna egy 3-as fizika emeltem. Részt vettem gimiben otdk-n fizikából, illetve oktv-n is 26. lettem. (az érettségi számomra elég nehéz időszak volt, mivel ekkor kezdődtek a gondok a családban így a fizikára nem igazán készültem már, csak túl akartam élni)

Van egy olyan érzésem, hogy helyből elutasítanák a jelentkezésem, hiszen éppen elég zseni van akik Németországban tanulnának.

Az alábbiakra gondoltam: TUM München, Bonni Egyetem, Göttingeni Egyetem

Mindhármon a matematika BSc érdekel leginkább, azon belül is a data science minorok.

Szerintetek megpróbáljam? Itthon programtervező informatikusra jelentkeztem, mindenképp el akarom kezdeni itthon a képzést, hogy ha elutasítanák akkor legalább legyen itthon egy képzésem, de gondoltam miért ne próbáljam meg jövőre?


Nektek mi a véleményetek, lehetséges külföldön tanulni úgy hogy nem egyből érettségi után mennék?

Szívesen olvasok tapasztalatokat is azoktól akik esetleg kint tanulnak/tanultak.



febr. 20. 20:06
 1/7 anonim válasza:
100%

Igazából nem hiszem, hogy pont én tudnék segíteni, hiszen még nem érettségiztem, de mivel még nem jött válasz, leírom a véleményemet.

Én azt tudom, hogy felvehetnek külföldre akkor is, ha nem egyből érettségi után jelentkezel, viszont akkor kicsit mások a követelmények. Kérhetik azt, hogy mondd el, hogy a 2 év kimaradás alatt mivel foglalkoztál, de más különbséget nem igazán tudok. Én a helyedben mindenképpen beadnám a jelentkezést, hiszen inkább próbáld meg, viszont jó ötlet itthonra is jelentkezni, ha nem jönne össze külföldre.

Sajnálom, hogy nem igazán tudtam segíteni, remélem valakitől kapsz értékelhetőbb választ.

febr. 20. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%

Csak egy gyakorlati apróság. Külföldön nehezebb eltartani magad. Megvan a kereted erre?

Amúgy a németeknél pont szokás érettségi után egy évet dolgozni, utazni, szóval ezt ott senki se furcsállaná.

febr. 20. 22:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 Tom Benko ***** válasza:
100%
A kérdésben ott a válasz: Szerintem külföldi egyetemre érné meg jelentkezni.
febr. 21. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Próbáld meg nyugodtan - mégis, miért ne?
febr. 21. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Ahogy a 2-es is mondja, a németek gyakran hagynak ki 1-2 évet gimi után, ez miatt nem kell aggódnod, lemaradásban nem leszel, és valószínűleg életkorban is közel lesztek egymáshoz a diáktársaiddal. Ha jól tudom, Németországban a magyarok érettségi jegyeit nézik, átváltják “németre” (ez nagyjából azt jelenti, hogy az 5-ösből 1-es lesz, a 4-esből 2-es… mivel ugye náluk az 1-es a legjobb jegy) és az alapján számítanak egy átlagot. Általában az egyetemek honlapján feltüntetik, hogy az előző években mi volt az adott szakon az NC (Numerus Clausus), ami a ponthatárt jelenti. Én egy matek emelt 5-össel, egy infó emelt 4-essel (plusz az összes közepem 5-ös lett) jelentkeztem egy top100-as egyetemre, 1.1-re számították át az átlagomat, simán felvettek. Szóval szerintem ne aggódj a fizika miatt, mivel ott van még a többi érettségi jegyed is, nem fogja ez lehúzni nagyon ezt az átlagot. Meg általában adnak pluszpontokat még versenyekre, esetleg ha voltál már gyakornok vagy ilyesmi, akkor arra is. Ha jól emlékszem, én anno lefordíttattam 1-2 versenyes oklevelemet, és azokat is feltöltöttem.

Fontos, hogy a legtöbb BSc képzés németül folyik, és el is várják a német c1-es nyelvvizsgát (általában az egyetem honlapján az is fel van tüntetve, hogy melyiket fogadják el).

A Bonni matekról amit hallottam, hogy nehéz (minden matek szak az), de teljesíthető. A város maga nagyon szép, élhető. Közelben van a reptér, jó a tömegközlekedés is.

Göttingenről nem sokat tudok. Van egy ismerősöm, aki onnan jön, ő szeretett ott lakni, elvileg a városnak egyetemi feelingje van.

München elég drága, és NAGYON nehéz lakhatást találni. Kollégiumokban a várólista hosszú, és szerencse kell, hogy egy jó helyet találj jó áron. a TUM egyébként egy nagyon jó egyetem, a campusa ha jól tudom, a város szélén van, ami elég jó életérzést kölcsönöz az oda járóknak:)

Én a három egyetem közül Bonnba jelentkeznék az első helyen, de ezt nyilván neked kell majd eldöntened.

Remélem, tudtam segíteni:))

febr. 22. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Előző vagyok. Javítom magam, a matek szaknak Bonnban és Göttingenben nincs is NC-je, azaz “Zulassungsfrei”, mindenkit felvesznek, aki jelentkezik. Ha jól néztem most, a TUM-nél is hasonló a helyzet.
febr. 22. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%

Külföldi egyetemre csak akkor, ha van nagy alaptőkéd. Hiába ingyenes az oktatás, lakást és kaját fedezned kell magadnak.

Egyébként barátok tanultak kinn külföldön és azt láttam akkor éri meg kimenni tanulni ha kinn is maradsz, ergo dánul tanulsz, és kinn maradsz. Persze a tapasztalat szuper de van olyan barátom aki a mestert csinálta kinn, semmit nem ért vele itthon mikor hazajött

febr. 23. 00:52
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!