Egy évig távkapcsolat a jegyesem nélkül?
Lehetne jelentkezni egyetemi éveim alatt egy egyéves ösztöndíjra Japánba. 2024 szeptemberében lenne a kiutazás időpontja, azonban most voltam (2023.szept.) egy félévet Koreában szintén egyetemi tanulmányok céljából. Eredetileg mentem volna a következő félévben Erasmussal máshova de több okból kifolyólag erről a tervről lemondtam. (Mentális egészség, párkapcsolat, tanulmányok stb.) Középiskolai éveim alatt már voltam kint 8 hónapot Japánban, de Japán szakos diákként szeretnék ismét menni és a nyelvtudásomat fejleszteni, világot látni, hisz Covid alatt sajnos ez nem igazán jött össze.
Vannak azonban aggodalmaim... Egyrészt a párom nem igazán van oda az ötletért. 4 hónapot már itthagytam, nehéz volt főleg inkább az én számomra, nagyon ráment a mentális egészségemre, de kibírható volt éppenhogy. Azóta nagyon jól érezzük magunkat hogy együttélünk.
Egy év az több, mint kétszerannyi idő lenne, szintén távoli országban ahová nem tud kiutazni, hogy meglátogasson és nekem is drága lenne hazamennem. Nem szeretne lebeszélni, de azt mondja a döntésem rámehet a jövőbeli terveinkre, arról nem is beszélve hogy úgy érzi, a karrieremet előbbre tenném, mint őt. Számára ez az út nem lenne olyan nagy dolog, nem adna annyit hozzá az életemhez inkább csak kissé elvenne.
Valamennyire egyetértek vele és kicsit talán hajlok afelé hogy ne jelentkezzek. Másrészről pedig tudom, hogy ekkora lehetőséget nem szabadna visszautasítanom, mert később már nem igazán lesz ilyesmire alkalmam.
Nem tudom mit tegyek, még ha úgy is döntök, hogy bevállalom, nem biztosítja az semmi, hogy jól is fogom érezni magam, lehet ismét magányos leszek és magamba fordulok úgy, mint Koreánál, vagy megeshet, hogy párom nem bírja tovább esetleg a távolságot. Nagyon aggódok, bárhogy is döntök...
23L
Én se beszélnélek le,de,ha őszintén belegondolok, nem biztos, hogy megvárnálak.
Ő gondolom nemnagyon tudna veled menji feltétlenül.
Vagy akkor maradhatnátok is kint már végleg,ha úgy egyszerűbn.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!