Mennyire káros egy ilyen bejegyzés egy normál diáknak, akinek esélye sincs eljutni egy ilyen szintre?

Kérdező, ne legyen káros!

Főleg tudod miért?

Mert a Yale nagyon-nagyon, de tényleg nagyon-nagyon magas szint.

Alatta nem egy és nem két klasszissal is lehet találni nagyon jó, értékes egyetemeket, szakokat.

Sőt Magyarországon is vannak nagyon jó, értékes képzések.

Az USA top egyetemeit tekinteni mércének nagyon káros. Oké, a túl alacsony mérce is az, de az egekben lévő is.

Bőven van ez alatt még sok-sok egyetem és szak amivel nagyon sokat el lehet érni az életben és azokra bekerülni sokkal könnyebb.

Ha itthon Magyarországon egy jobb egyetemre nem tudsz bejutni, akkor sem kell belebolondulni, de az már tényleg nem jó.

Érted ugye a lényeget?

Egyébként ha jelentkezel is és nem vesznek fel, ez annyira nagy magasságokban lévő szint, hogy nem kínos, nem szégyen.

Minél magasabb szinten lévő egytemről van szó annál kevésbé kínos, hogy ha nem kerül valaki be. És eszerint nem is kell, hogy rombolja az önbizalmad.

A Yale a csúcsok csúcsa.

dec. 19. 11:54

Te miről beszélsz? Kétszer elolvastam a hozzászólásod, azt hittem én értettem elsőre félre.

Semmi ilyen nincs, hogy le kellene tagadni bármit, hogy a másiknak ne fájjon. Senki nem is csinál ilyet. Maximm egy-két ember.

A mai világ éppen nem erről szól, ami rendjén is van.

Sőt még a másik végletre akad mindig több példa, aki veri a mellét és hangoztatja a saját sikereit. Meg az a véglet is, hogy felnagyít dolgokat, hogy megmutassa ő mennyire sikeres a másikkal szemben.

Abba már bele sem megyek, hogy amikor anonim helyeken a neten adja elő magát alaptalanul, mert az külön kategória.

A lényeg, hogy semmi olyan nincs amit te írtál, még a másik véglet inkább előfordul. De többségében az van, hogy senki nem fogja vissza magát a másik kedvéért.

Az meg külön érdekes, hogy úgy írod, hogy „lassan minden eredményt le kell kicsinyíteni”, mintha egy folyamat efelé tartana.

Hát nagyon nem. Inkább éppen az van, hogy a közösségi média által is, meg amúgy is egyre többen egyre több mindent mutatnak meg. És amúgy is van egyfajta sikerkultusz, teljesítménykultusz a mai világban. Ha valamerre halad valami akkor efelé.

Még inkább ebbe az irányba vannak időnként túlzások, már ha valahol vannak.

Nagyon meglepődtem az írásodon.

"Nagyon meglepődtem az írásodon." Azért egy kis véleménykülönbség miatt nem kellene ennyire meglepődni :) írd azt, hogy te nem így látod, nem ezt tapasztalod, másként gondolod, de sokkolódni nem kell, azért nem írtam annyira meglepő dolgokat.

Én igenis azt tapasztalom a környezetemben, hogy a teljesítmény az, amit egyre kevesebbre becsülnek az emberek. Elég csak arra a mondásra gondolnod, hogy "a részvétel a fontos". Mégis kinek? Annak, aki mondjuk nem készült fel eléggé és emiatt nem nyert, vagy annak, aki minden figyelmét, energiáját beleölte és emiatt jó helyezést ért el? Értem, hogy egy rossz tapasztalat demotiváló tud lenni, de talán annak az embernek sem kellene degradálni a munkáját, aki viszont tényleg teljesítményt ért el.

Én magam is sokszor hallottam azt, hogy "szerencsém volt". Sokszor kapok irigykedő megjegyzéseket, hogy könnyű nekem, mert ez és ez a munkám, bezzeg akkor senki nem irigyelt, mikor reggeltől estig tanultam egyetem alatt, de a 12 órás műszakjaimat is szeretik elfelejteni az emberek. Párom számtalanszor kapott olyan megjegyzéseket, hogy neki csak megszületni volt nehéz, holott nem a szülei vizsgáztak le helyette az orvosin, és most sem a szülei dolgoznak napi 10 órát. Tipikus magyar mentalitás, hogy valaki azért nem vitte semmire, mert őneki nem volt olyan anyagi háttere, mert neki el kellett mennie dolgozni, ő neki nem volt ideje tanulni, az véletlenül sem hangzik el, hogy valaki esetleg ügyesebb, szorgalmasabb, ne adj Isten okosabb volt a másiknál, ilyen nincs, csak szerencse van, meg lehetőség.

De maga a szocializmus is már erre nevelte az embereket, hogy egyenlőek vagyunk. Ez nyilván csak bizonyos szintig lehet igaz, hiszen a 8 általánossal rendelkező budipucoló nyilvánvalóan nem egyenlő a rákkutató MTA díszdoktorral, mégis előfordul, hogy a budipucoló a megfelelő platformon elküldi a fenébe a díszdoktort, amiért az olyat állít a saját kutatásáról, amit Kis Gézáné otthon a kanapén ülve másként gondol.

De maga a kulturált kommunikáció is egyre jobban eltűnni látszik, holott az is valahol a tisztelet jele, ha belépek mondjuk egy orvosi rendelőbe, akkor a napszaknak megfelelően köszönök, nem odaböfögök egy császtokot (megtörtént eset és nem elszigetelt, rendszeresen előfordul).

Látod, nekem meg az a furcsa, hogy te ezeket nem látod és nem veszed észre olyannyira, hogy még az én válaszomat kell 2x elolvasnod, annyira idegen számodra ez a jelenség.

A meglepődés nem rosszallás, de őszintén meglepődtem.

Legalábbis azon az írásodon.

Amit viszont most írsz az nagyon más valami.

Azzal nagyon nem értek egyet, olyan nincs, hogy valaki a saját eredményeit letagadja, hogy másnak ne fájjon.

Sőt még inkább olyan fordul elő aki felnagyítja vagy ha valós is, direkt hangoztatja.

A többség reálisan kezeli és kommunikálja.

De olyan sem nagyon van, hogy valaki a másét azért akarja kisebbíteni, hogy ez egy harmadik, többedik embernek ne fájjon!

Amit viszont most utóbb írtál az sajnos nagyon is valós, én is találkoztam már vele, hogy irigységből vagy akár szimpla totális butaságból degradálnák a másik valós eredményeit.

Ha ezt írtad volna korábban is akkor egyet is értettünk volna.

Legalábbis nagyrészt.

Mert az nem igaz, hogy a teljesítményt egyre kevesebbre becsülik. Sőt éppen egyfajta teljesítménykultusz és -kényszer alakult ki egyeseknél.

De az hogy kevésbé becsülik, na az kizárt.

Az megint más kérdés, hogy az orvosi hivatás reputációja sajnos sokat sérült. Ez nagyon nagy baj, de egy másik kérdés. Még ha a végeredmény, amit hallasz, össze is mosódik.

A kulturált kommunikációban tökéletesen igazad van és hidd el engem is nagyon zavar. Az automatikus tegeződés is meg még sok minden. És vannak akik engem emiatt régimódinak vagy merevnek tartanak. Még tanult emberek is...

Zavar engem is, de ez megint nem ugyanaz amiről eddig szó van. Sajnos efelé haladunk.

A részvétel a fontos:

Én azt mondom, hogy mondjuk általános iskolában egy gyereknek lehet ilyet mondani egy játékos vetélkedőre.

Mert még gyerek.

De a sportra is igaz, hogy aki jobb az jobb. Viszont a részvétel valahol fontosabb, ha nem versenysportról van szó. Hogy te is csináld, magadért, a szórakozásért, a teljesítményért, egészségedért, vagy mert csak szereted.

A részvétel a fontosabb.

Ami nem egyenlő azzal, hogy le kell tagadni, ha valaki jó vagy kevésbé jó.

A versenysport az más. Ott az eredmény, a helyezés számít, igaz, aki már komoly versenyre tudja magát kvalifikálni, az is egyfajta szint, elismerés.

Amíg játék addig a részvétel a fontos, főleg ha te magad is fejlődtél vele, elértél valamit vagy csak jót tesz neked, pl. az egészségednek.

Verseny esetén már nem.

Ha elsőre is ezt írtad volna vagy jobban fogalmaztad volna meg, akkor nagyrészt egyet is értettünk volna.