Autós iskolákra milyen szabályok vonatkoznak?
Beiratkoztam egy autós iskolába.
A kresz oktatás simán le is ment.
Viszont utána kezdődtek a bonyodalmak.
Azt mondták az autós iskolánál, hogy pár hetet kell várni a sikeres kresz után. feruár 18.-án kresz vizsgáztam.
Vártam is pár hetet és március 5.-én bementem az iskolába és befizettem az első vezetés órákat. Akkor azt mondták KB 1 hónap mire elkezdhetem a vezetést. Én már ezt is soknak találtam. Eltelt az 1 hónap is, és semmi. Ma bemetem és azt mondták hogy az első óra befizetése után 1,5-2 hónappal tudok először vezetni, tehát még legalább 2-3 hét.
A kérdésem az lenne, van-e valamilyen jogi szabályozás, határidők az autós iskolák tevékenységére? Mert elég mérges vagyok, hogy a kresz vizsga már lassan 2 hónapja letelt, én már több mint 1 hónapja pénzt fizettem az autós iskolának a vezetési órákért, és ehhez képest azzal hitegetnek hogy majd talán fél hónap, de lehet 1 hónap múlva vehetem az első vezetési órát.
Nem azért fizeti ki az ember a sok 10 ezer forintokat, hogy még hónapok múlva se történjen semmi.
Én 2017 decemberben kreszvizsgáztam, legelőször január végén találkoztunk. Még szerencsésnek is mondhatom magam.
Addig végezd el az eü tanfolyamot, nem nehéz, ha tudsz valamit áttolnak 😂
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!