Mennyi idős korban érdemes elkezdeni a zenei oktatást, pontosabban a hangszer tanulást a gyerekeknél? (Szolfézs, furulya, gitár, zongora. Stb)
Nekünk szülőknek nincsen zeneiskolai képzettségünk. Nekem az ált. iskolában sima ének órán a tanárnő furulya oktatást is tartott ( nem volt ének szakos az iskola, ez csak a tanron múlt)viszonylag könynen ment a kottából való furulyázás, de nagyon nem fejlesztettem ezt tovább, álti után nem foglalkoztam vele.
Legidősebb gyermekem, kisfiam nyáron lesz 7 és ősszel kezdi majd az iskolát. Mindenki azt mondja ezzel nem kéne leterhelni (mármint zenei oktatással) elég lesz neki az iskolát megszoknia és a zene helyett inkább sportra vigyem, de azt se vigyük tulzásba mert éppen elég lesz neki az iskola.
Viszont kisfiam már többször is említette nekem hogy szívesen játszana hangszeren zongorán vagy gitáron.
Egyébként nagyon játékos, és nyári születésű - emiatt is lett évvesztes és megy 7 évesen ishkolába.
Szerintem így, hogy a gyerek is akarja, nyugodtan beirathatod zenére.
AZ elsö osztály azért nem annyira megterhelö egy gyereknek, hogy emellett ne tudjon mással is foglalkozni.
Ha meg ö zenélni szeretne, akkor értelmetlen dolog sportra iratni be.
Mindenhol így javasolják,hogy elsőben még ne jájanak zeneiskolába,ennek ellenére sok első kezd el zenét tanulni. Leginkább azért is van,mert elsőben kezdenek írni,olvasni és nem mindegyik gyereknek fekszik még emellé a kottaolvasás is.
Ti ismeritek a gyerek képességeit,ha úgy érzed hogy sok lenne neki, akkor ne irasd be. Viszont, mivel szeretne menni, így a helyedben beszélnék a zeneiskolában a zongoratanárral vagy a gitártanárral,hogy valamikor kipróbálhassa közelebbről is a dolgot. Arra mondjuk figyelnék,hogyha zeneiskolás lesz,az egyéb szakkörökkel nem árt csínnyán bánni,mert alapból heti 4 zeneórája lesz(2 hangszer,2szolfézs, mindimum heti 2 napot igénybe vesz)
Az én fiam áprilisban lesz 8 éves, múlt év szeptembertől jár első osztályba. 2 évet járt zeneoviba (heti 1 alkalom volt) ahol énekeltek, ritmikákat tanultak. Szeptembertől jár zenesuliba, hegedül. Az oviba mi járattuk, a zenesulit ő akarta, kijelentette hogy hegedülni szeretne...pedig én ajánlottam neki a gitárt (van itthon pár), de a hegedű lett a nyerő nála. Én is azt tanacsolom ha zenélni szeretne, ne tartsátok vissza, ebben a korban elképesztően fogékonyak. Szeptembertől eljutott odáig, hogy egyszerű gyermekdalokat (pl Süss fel nap) már nem csak elpenget, hanem vonóval is eljátszik (persze néha döcög a dolog). A kottát is mondhatni már tudja olvasni.
Heti 2 alkalommal megy.
Ne habozzatok, ha szeretné a kicsi bátran vágjatok bele!
7 éves - azaz első osztályos korom óta tanulok hangszeren játszani... - Zeneművészeti lett a vége. 😄
Minden szempontból előny ha a gyerek már egészen korán zenét tanul, mert ez rengeteg más készséget is fejleszt. Nő a koncentrációs készsége, összehangolja az agyféltekéket.
Ergo, ha a későbbiekben nem cél a zenei pálya, akkor is ajánlott legalább 1-2 évig zenei órára járatni, ugyanis a zenét tanuló gyerekek általában jobban teljesitenek, mint azok, akiknek ezt a lehetőséget nem adják meg.
Általános iskolásként heti 3 zongoraórám, 2 szolfézsom és 2 táncórám (nekem ez volt a sport) volt, mégsem éreztem túlterheltnek magam.
Eminens tanuló voltam, és ezt a zenének is köszönhetem, hiszen így rendkívül gyorsan tanultam.
#4 a szívem magfájdult amikor olvastam a válaszod, mert pont ezt csináltám velem is. Pici korom óta nagy álmom hogy zongorázzak, de a szüleimnek jobban tetszett az hogy ha sportolok ezért inkább sportot kellett választanom helyette (ami amúgy a Balett lett mert ott legalább hallhattam a hangját). És igazad is van mert útáltam.
Aztán meg úgy voltam vele hogy vagy zongora vagy semmi ezért most már nem csinálom egyiket se.
A kérdésre visszatérve én azt olvastam hogy 9 éves korig a legajánlatosabb. (Tehát én már lekéstem róla😭)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!