Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Speciális tanfolyamok » Lehetséges a Wizz Air Cadet...

Lehetséges a Wizz Air Cadet Program-ra valamiféle hitelt felvenni?

Figyelt kérdés

Még van pár évem, mielőtt el kéne döntenem, hogy merre is indulok el. Eddig a Nyíregyházi pilóta képzésen gondolkodtam, ami 3,5 év, 18,5 millió forint. Miután elvégeztem ezt a 3,5 évet még össze kell szednem 160 órát, hogy jelentkezhessek a WizzAir-hez például. Viszont utánanéztem ennek a kadét programnak, 2 év és kb. 27 millió forint (+45 ezer euró pedig megelőlegezve a társaság által, amit majd a fizetésből vonnak le). Itt már nem kell gyűjtenem órákat és azonnal van is munkám a WizzAir-nél. Itt ugyan úgy a Nyíregyházi egyetemen tanítanak és a Tréner kft.-nél vannak a gyakorlati órák. Persze tudom, hogy az ár még az évek alatt variálódhat. Szóval, eredetileg a Nyíregyházi sulit is Diákhitel 2-vel szerettem volna finanszírozni, viszont nem tudom, hogy ehez a kadét tanfolyamhoz van-e valami hasonló, kedvezményes, vagy egyáltalán akármilyen hitel, amivel ezt a 27 milliót finanszírozni lehet, mert ugye nekem érettségi után nem lesz mondjuk egy 30 milliós házam.

Ha valami butaságot írtam kérlek javítsatok ki, nem vagyok otthon a hitel ügyekben és lehet, hogy valamit félreolvastam/-értettem a képzés oldalán.

A segítőkész, hasznos válaszokat előre is szépen köszönöm!



2018. febr. 17. 14:53
 1/6 A kérdező kommentje:
Ja, és itt a képzés oldala, lejjebb görgettek és a FAQ-nál lehet olvasgatni fontosabb infókat : [link]
2018. febr. 17. 14:58
 2/6 anonim válasza:

Szia!


A Nyíregyházi suli alapból ad 160 órát, plusz 40 óra szimulátort. Általában egy légitársasághoz 200+ óra kéne, de a Wizz kötött egy szerződést, miszerint a NYE-n végzett hallgatókat automatikusan behívják interview-ra így, kevesebb órával is. A típusvizsgát meg megelőlegezi a Wizz.

Ha bármi más kérdésed van ezzel kapcsolatban, nyugodtan írj privátot! Remélem segítettem:)

2018. febr. 18. 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Oh, ezt nem tudtam, nagyon szépen köszi a választ, sokat segítettél! :)
2018. febr. 18. 15:34
 4/6 anonim ***** válasza:
100%

Igen, az NYE ad annyi repült órát és interview lehetőséget is a Wizzairhez, ha meg nem vesznek fel, akkor elvileg visszamehetsz az NYE-re oktatni és a hiányzó óraszámot megrepülheted ott.


A kadét programról lebeszéltek. Pilótagyár, semmit nem ér, nem leszel tőle jó pilóta, csak gyorsan beülhetsz az A320-as jobb egybe. 128ezer euró, amit a cég megelőlegez, de kell hozzá 9000euró önköltség.

Iszonyat kevés repült órát ad. Ha jól emlékszem, akkor összesen alig 100 repült órát ad ez az egész, szóval elég gyér... Ezzel a kadét baromsággal 19-21 évesen lehetsz pilóta szinte 0 tapasztalattal. Az itt végzettek csak azokat a helyzeteket tudják megoldani, amit megtanultak a könyvből, szinte betanították nekik, de nem értik annyira. Ezt egy Wizzaires pilóta mondta nekem, nagyon nem tetszik neki ez a kadét program cucc, ezt meg is tudom érteni, nekem sem tetszik. Mint egy OKJ-s képzés. Nem mellékesen bármikor kitalálhatják, hogy alkalmatlan vagy vmi miatt és kitesznek és ott marad rajtad a hitel (ezt a 128ezer eurót, amit a cég áll, azt felvetetik veled banki hitellel, szóval még nem is a légitársasággal szerződsz- ezt is egy pilóta ismerősöm mondta).


Egy másik pilóta ismerősöm véleménye az NYE-ről:

Nem éri meg. Túlzottan drága. Érdemesebb mást tanulni, ha már egyetemre mész, vmi olyat kéne tanulni, ha megszűnne a pilóta állásod vagy vmi miatt abba kell hagynod a repülést, akk el tudj vele helyezkedni.

Tanulj inkább vmilyen mérnöknek, jobban megéri és van is lehetőséged vele. Ami nagyon fontos, hogy nem haladhatsz a saját tempódban, szóval nincs időd elsajátítani az elméletet, hogy rendesen megértsd.



A pilótaképzés egymásra épülő modulokból áll. Érdemes ezeket külön-külön megcsinálni a saját tempódban. Sokkal jobb pilóta lehetsz, több repült órával és nem mellékesen fele annyiért eljutsz a Wizzairhez vagy bármelyik más légitársasághoz. 7-8 millióból meg lehet oldani az egészet és nem kell felvenned a kadét program árát hitelbe és nem kell diákhitelt sem felvenned.

Menj el dolgozni 1-2 évet, csináld meg a Vitorlát, utána a TMG képzést Falkéra és utána a SEP átképzést Cessna-ra és a PPL-t, utána csinálj egy NVFR-t, IR-t és oktatói képzést és oktatóként dolgozhatsz is, gyűjtheted az órákat ingyen.


Én így csinálom:

Megvan a vitorla (SPL), most légiutaskísérő leszek a LOT-nál és a fizuból teszek félre a képzésre. Szépen folyamatosan csinálom a képzést, nem sietek sehová (nem is érdemes). Megcsinálom a TMG-s átképzést, utána PPL és a többit lassan-lassan megcsinálom. Közben ebay-en nézek ATPL könyveket és ha le van árazva, akkor megveszem és közben tanulom azt is és mire az ATPL-ig jutok, nagyjából lesz fogalmam arról, hogy miről szól.


Ha van kérdésed, akkor írj, szívesen segítek.

2018. febr. 20. 22:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
Helló, tőled is köszönöm szépen a részletes választ, az az igazság, hogy lehetőleg minél előbb szeretnék elkezdeni pilótának tanulni, elvégezni a képzést, mivel alapból mire egyetemre kerül a sor ha minden jól halad, már akkor is 21 leszek, mivel 9 osztályos általánost jártam, plusz évvesztes is vagyok és itt szakgimiben nyelvi előkészítőbe is jártam. Ha véletlenül épp nem jutnék álláshoz, még mindig itt lenne a középiskolás infós tudásom, amivel időlegesen el tudnék lenni. Szóval tényleg köszi a választ, akkor a Wizz-es gyorsképzősről végleg letettem, valószínűleg a NYE-t fogom választani, már csak abban reménykedem, hogy nem ugrik majd az egekbe a ponthatár.
2018. febr. 21. 14:39
 6/6 anonim ***** válasza:
100%

Nagyon szívesen! :)

Ne foglalkozz azzal, hogy mikor hány éves leszel, ez nem időre megy.

Vegyél egy PPL könyvet és nyugodtan kezdj el tanulni.

2018. febr. 24. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!