Kinek milyen tapasztalatai vannak a pszichodrámáról és a Hellinger-családállításról? Jó és rossz TAPASZTALAT egyaránt érdekelne.

Három császárom volt 4 év alatt és hogy ne legyen túl egyszerű a történet, az első gyermekemet, egy kislányt azonnal el is temettem, majd utána édesanyámat és az egyik barátnőmet... Ez az időszak testileg is és lelkileg is olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy utólag visszanézve magam sem értem, hogyan éltem túl, talán a két fiam tartottak életben, bár életnek egyre kevésbé volt nevezhető, inkább csak vegetálásnak. Folyamatos depresszió, halálfélelem, alvásproblémák, megmagyarázhatatlan lelki fájdalmak töltötték ki a mindennapjaimat, a házasságunk romokban hevert és egyre több viselkedési probléma volt a gyerekeimmel.

2010-ben éppen a születésnapomon keveredtem el életem első családállítására, ahonnan olyan érzéssel jöttem el, mintha a föld felett lebegnék és úgy éreztem megtaláltam a csodát :-) és ami még szebb, hogy eltelt lassan négy év és számomra a családállítás még mindig maga a csoda, minden alkalommal megtalálom ugyanezt az érzést akár saját állításnál, akár képviselőként, akár állításvezetőként, mert azóta a képzést is elkezdtem. Nem tudom hány állításom volt eddig, de igen sok problémánál előjött a császármetszés feldolgozatlansága, ami kihatással van rám is és a gyerekeimre is. (Ha belegondolunk, a szülésben természetes módon két aktív résztvevő van, az anya és a gyerek, és a császármetszés éppen ezt az aktivitást "veszi el".)

Visszakanyarodva a témához, talán a legegyszerűbb, ha leírom mi javult: a halálfélelmem teljesen eltűnt, a depresszióm is sokat javult, bár vannak még most is nehéz napjaim, de már tudom kezelni és tudom, hogy a holnap ettől még csodálatos lehet, az aranyerem visszahúzódott, az alvásproblémáim szinte nullára csökkentek, és a többgenerációsan hordozott családi ízületi gyulladást is viszonylag jól karbantartom. A fiaim viselkedése rengeteget javult, nem azt mondom, hogy semmi gond velük, főleg most, hogy már kamaszkorban vannak, de lassan náluk is helyükre kerültek a dolgok. A házasságomban való változáshoz az kellett, hogy ne csak én, hanem a férjem is elkezdje feldolgozni a saját részét a közös történetünkben, azt hiszem ez lesz a legnagyobb falat. Mindenesetre most már nem táncoltunk a válás határán, megszűntek a nagyon balhés veszekedések és biztosak vagyunk abban, hogy ha esetleg mégsem maradunk együtt, akkor is képesek leszünk békében elválni.

Tudom, elfogult vagyok a családállítást illetően, de ezt vállalom, mert nekem rengeteget segített és mélységes hálával tekintek Hellingerre és minden családállítóra, akivel ez alatt az idő alatt kapcsolatba kerültem és tanulhattam tőlük.