Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Speciális tanfolyamok » Az újratervezéses képzés...

Az újratervezéses képzés valóban kezdőknek szól?

Figyelt kérdés

A számítógépekhez felhasználás szinten még értek, de a programozáshoz kevésbé. Gondoltam, ez az újratervezés program mivel kezdőknek van meghirdetve remek lehetőség lesz beleszagolni a dologba, esetleg tanulni valamit, ehelyett a pofámba vágtak mindent egyszerre, a hálózati alapismeretekben nem is értem miért kellett 10 percig beszélni valamiről amit az oktató (?) elmondása szerint már nem is használnak, de legalább az időm pazaroltam vele, van 120 órám megtanulni mindent amit mellesleg rosszul mér, a webfejlesztést kezdetben szépen magyarázta az illető, konkrétan az is a számba lett rágva hogy kell letölteni és feltelepíteni az adott programot, a 3. leckétől meg rohan mint a veszedelem, magyarázni magyaráz, de érződik hogy megváltozott a tempó, az anyagok előtti-utáni kis színészkedések még egye fene beleférnének, ha nem egy totálisan elkészített weboldalt mutogatnának a háttérben úgy, hogy nekem meg azt tanították végig, hogy kell háttérszínt beállítani.

Az anyagok végi teszteket meg sem említem ahol 10 kérdésre kell válaszolni 60%-osan, de nem akár 11-ből választ ki random 10-et, hanem a sorrendet kavargatja, ergo a válaszokat meg is jegyzem ha úgy van. Ami persze nem baj, de mindenképp érdekes, hát még a kérdések amikről néha nem is volt szó a videókban, de ott felteszi.

És engem még komolyan érdekel is a téma, rákeresek erre-arra, hogy ne az ottani időm költsem, de ha teljesen kezdőknek hirdették meg ezt az egészet, miért nem teljesen kezdő szinten mutatják be? Mert vannak olyan videók is, de a kontraszt hatalmas egy "hogy töltsünk le egy programot a' internetrő'" és egy olyan videó között amiben 5 percig gépel az emberünk, mondja hogy kész a kód, megmutatja milyen, és vége.



2020. jún. 2. 11:23
1 2
 1/19 anonim válasza:
100%
Teljesen ugyanígy érzek. Soha semmi közöm nem volt a programozáshoz, meg úgy az informatikához általában, csak felhasználói szinten használom a számítógépet, mint akárki más. Számomra érthetetlen a tananyag felépítése, mert az egyik pillanatban valóban a szádba rágják a legalapvetőbb dolgokat, a másikban meg már olyan bonyolult HTML kódokat kéne írni, hogy csak nézegetek. Igazából szerintem az ennek a dolognak a lényege, hogy kicsit belekóstolhasson az ember úgy kb. mindenbe és eldöntse, hogy érdekli-e az adott informatikai irányzat, vagy sem. Ezzel ugye tényleg csak az a baj, hogy úgy volt hirdetve, mint egy teljesen alapfokú "képzés". Én úgy vagyok vele, hogy ha már elkezdtem, akkor be is fejezem, csak egy kicsit elveszett a lelkesedésem amikor a csávónak már komplett honlapja volt, én meg még mindig azon gondolkodtam, hogy most akkor hogy a fenébe illesszem be a hamburgeres képet. Nem tudom. Nagyon szeretnék elvégezni egy ilyen képzést, de ha majd ott is ilyen tempóban halad az anyag, akkor igen hamar el fog szállni a maradék kis önbizalmam is.
2020. jún. 2. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 A kérdező kommentje:
Örülök, hogy nem csak engem zavart össze teljesen. Befejezni mindenképp terveztem, noha ha a záróvizsgán is olyan kérdéseket tesznek majd fel amiről maximum egy fél mondat erejéig volt szó és akkor is másodlagos "így is lehet" infóként, akkor esélytelen. Azt gondoltam, hogy egy sima ECDL-nél egy fokkal nehezebb dologról lesz szó, hiszen írták is, hogy aki gyakorlottabb a számítógépes ismeretekben, annak nem lesz nehéz, pár leckét át is ugorhat, de aki ebben gyakorlott és megteheti hogy átugrik leckéket, az gyakorlatilag már ebben dolgozik olyan szinten mozog a dolog. Értem én hogy ingyenes és fogjam be mert legalább tanulhatok, de így minek.
2020. jún. 2. 16:02
 3/19 anonim ***** válasza:
100%
javaslom, keressetek facebook csoportot, ott válaszolnak ha beirjátok hogy valami nem tiszta
2020. jún. 3. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%
Én még csak a 3. tananyag végén járok, de nekem is furcsa ez a tempó. Ahogy te is írtad, az egyik pillanatban a szádba rág mindet, aztán olyan szinten elkezd darálni, hogy nem is tudod mit csinál.
2020. jún. 4. 16:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 Funtomasz válasza:
Sziasztok! A 9. sprint 1/3-nál tartok. HTML, és JS programozás terén teljesen kezdő, egyetemet végzett, a számítógépet felhasználói szinten közepes szinten kezelő, a téma iránt érdeklődő, és motivált, és a cél elérése érdekében kitartó, sajnos már 50 feletti emberként definiálnám magam. Figyelmesen nézem/hallgatom az anyagot, a rendszer szerint több, mint 30 órát töltöttem már vele. Mentorom nincsen még, a tananyagon kívül a google a barátom. A célom az alapok megszerezése lenne, és az, hogy eldöntsem, hogy belevágjak-e mélyebben az IT egy (vagy több) szegmensének megtanulásába. Mondjuk a legegyszerűbb lépésnek egy programtesztelői szerep ígérkezik. Az első négy alapozó modul viszonylag könnyűnek tűnt, és az első három sprint is érthető volt kb. A sprintekben általában igyekszem lekövetni magam is az oktatott anyagot a desk topomra letöltött Visual Studio Code alkalmazásban, illetve a Live Server nézetben a Chrome böngésző Consolján. Ja, hozzáteszem, angolból felső fokú nyelvvizsgám van, tehát többnyire értem az angol szakkifejezéseket, és angol nyelvű példákat, példamondatokat, amivel az előadó operál. Kb, a harmadik sprinttől kezdve viszont bármennyire is figyelmesen követem az előadást, kezdem elveszteni a fonalat, mert nagyon felgyorsultak az események. Az oktató sokszor nem mondja el a használt betűkombinációkat, elfelejti visszaállíttatni a vele együtt kódoló diákkal a példaként megváltoztatott beállításokat, amikor, ha ő ezt korábban pl. megtette, így egyre nagyobb nehézséget okoz a követése. A teszt kérdéseket eleinte (az első két három modulban) elsőre 100 %-osra, később kb. a 8. sprintig elsőre 60-90 %-ig teljesítettem, a 8. modulban nem értem el először első alkalomra a minimum 60%-t. Később természetesen emlékezetből sikerül 100%-ra növelnem a teszteket, de csak a teszt elsajátítása még messze nem jelenti a téma ismeretét, a teszt statikus ismereteket ad, a téma elsajátítása dinamikus ismeretet kíván (IT-s kifejezéssel élve). Szerintem egyszer végig fogom tudni venni az anyagot kb. 40 óra alatt (időben 2-3 hét), tehát remélem, hogy a filmek újbóli (ismétlő) megnézésével (akér még kétszer is meg tudom nézni a teljes anyagot időarányosan) további ismeretek ragadnak majd rám. Örülnék a záróvizsga előtt néhány gyakorló záróvizsga tételsornak is felkészülési szempontból. Egyelőre nem tudom, hogy mennyire lesz hasznos a tanfolyam.
2020. jún. 6. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
kb. annyira hasznos mint egy egyetemi felvételi előkészítő...
2020. jún. 6. 10:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 sziuhu válasza:
Aki akar vele foglalkozni, IDŐ nélkül, TÖLTSE LE simán és ott tanulja, nem megy az idő.
2020. jún. 6. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%
Mármint a videót jobb klikk letöltéssel?
2020. jún. 6. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 anonim ***** válasza:
100%
igen, csak nehogy felrakd a face profilodra mert akkor kidobnak
2020. jún. 8. 09:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:
100%
Oda nem akarom, de félek, hogy már a letöltés miatt is kidobnak. Eddig OBS-sel vettem fel, de már amiatt is féltem. :D
2020. jún. 8. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!