Mit csinálnátok a helyemben? Hagynátok és elfelejtenétek örökre vagy tovább próbálkoznátok?
Mindig szerettem az idegen nyelveket és jól is mentek, viszont a középiskolában volt egy "bökkenő", amit követően nem tudtam szóban kommunikálni. Korábban sem voltam egy kifejezetten beszédes típus, de azért beszéltem, ha kellett és még élveztem is, hogy gyakorolhatom a nyelvet. Viszont utána tényleg nem szólaltam meg, stresszeltem, féltem tőle, remegtem, leizzadtam, sírtam stb., tényleg minden bajom volt és nem ment. Ez pedig nem volt túl jó, tulajdonképpen mindenre (pl. tanulmányok, a kapcsolatok, család stb.) elég rossz hatással volt. Mindenki azt mondta, hogy jó, akkor ennek vége, nem megy, el kell felejteni, kell találni valami mást és akkor csak túl kell élni az érettségit stb., de én ezt nem akartam. Szerettem a nyelveket, korábban mások is erre biztattak és nem igazán tudtam elképzelni magamnak mást. Utána nem kevés erőfeszítésembe és időmbe került, de sikerült ezen túllépnem és leérettségiztem, nyelvvizsgáztam és most egy nyelvszakon tanulok. Eleinte az egyetemen is minden oké volt, nem volt semmi baj. Nyilván a beszédem még mindig gyengébb volt, mint a többi készségem, de nem volt vele probléma. Mostanra viszont kezdenek visszajönni a problémák és lassan már megint ugyanott tartok, mint a középiskolában, hogy félek, izgulok, sírok stb., nem megy.
Ez viszont már sokkal problémásabb, mert itt nem egy-két jegy múlik ezen, hanem kb. a diplomám. Alapvetően szeretem ezt a szakot, érdekel, amit tanulok és már tényleg nem tudom, hogy mégis mi mást tudnék tanulni helyette. Csomó mindent felejtettem is, szóval hiába vennének fel egy csomó helyre, már nem olyan a tudásom, mint az érettségi időszakában. El is használtam két félévet, jók a jegyeim is, minden más jól megy és úgy eleve ebbe az egész történetbe rengeteg erőt, energiát, pénzt és időt tettem bele. Nagyon sajnálnám, ha ez mind csak úgy kárba veszne, viszont attól is félek, hogy szánalmas módon kergetek valamit, amit sosem fogok tudni elérni és csak kudarcot kudarc hátára halmozok.
Le lehet pontozni, de magam is bölcsészkart végeztem, kettő nyelvszakot és tökéletesen értem, hogy mi a gond. Én befejeztem a szakot, de tartalékba van másom is. És milyen jól tettem. Két évvel a munkábaállásom után rájöttem, hogy az egész nem nekem való, nem ad örömet, nem ad sikerélményt és léptem. Gáz szerintem, ha az öt év után kell elkezdeni kitanulni valami újat, ráadásul amikor az ember egyszer már csalódott a tanulásban, másodjára nem megy olyan lelkesen.
De te tudod.
Ha nem vagy ügyes benne, nyilván semmit nem fogsz tudni kamatoztatni belőle.
Határtudományokat érdemes nézegetni, pl. ha nem tudsz beszélni, attól még lehet belőled jó fordító. Lassan a tapasztalat megmutatja, hogy a fordító és a tolmács két külön személyiséget kíván, az, hogy mindkettőhöz szükséges készségek legyenek az emberben, az ritka. Emiatt már egyes intézmények külön kezelik ezt a két szakot.
Furcsállom amúgy, hogy érdekel, meg szereted, meg nem tudsz mást elképzelni, de nem megy.
Nekem egyszer volt olyan, hogy úgy éreztem, nem fejlődök semmit és unalmas szar az egész, és akkor majdnem otthagytam, de végül kimentem a célországba részképzésre és rendbetettem magam.
Ha otthagyod, miként képzeld el a jövőt, a megélhetést?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!