Mit tegyek? Valami ötlet? (bov)
Amikor én jártam nyelviskolába 3x18 ezer ft-ot kellett befizetni a 3 hónap alatt (vagy aki tudta, egyben). Akik oda jártak, mindenki nagyon jól tudta (a szülők is), hogy nem önkéntes tanárokhoz járunk, nem a szeretetszolgálat jótékonyságát élvezzük, hanem ide bizony tanulni jöttünk, és ezért fizetni kell. Az első részletet rögtön ki kellett fizetni még a tanfolyam megkezdése előtt, majd minden hónap elején rákérdezett a tanár, hogy ki hogy áll a fizetésekkel?! Aki nem fizetett, az legyen szíves következő órán. Ha minden órát külön fizetnek a diákok, az szerintem nem a legcélszerűbb, velem is előfordul, hogy elfelejtem, otthon hagyom, stb, így vagy ki van fizetve, vagy nincs. Kéne egy rendszert csinálni benne, hogy akik korepre járnak oda (nem meghatározott óraszámban), azoknak se kelljen óránként fizetniük, csak mondjuk havonta. Ha ez nem megoldható, illetve az sem, hogy óra elején szeded össze a pénzt (gondolom nem akarsz kellemetlen helyzetbe hozni senkit azzal, hogy hazaküldöd mert nincs nála pénz), akkor marad az, hogy felszólítod őket nem bántóan, kedvesen, hogy fizessenek.
Sajna finomkodással, és célozgatással csak arra mész, hogy nem lesz fizetésed neked sem, és az alkalmazottaidnak sem. :S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!