Ezek alapján melyik középfokú angol nyelvvizsgát ajánlanátok nekem?
2010 óta tanulom az angolt, most vagyok 16 és már szeretnék minél hamarabb lerakni egy középfokút, hogy annyival is előrébb legyek.
Kb. 2 hónapja járok most nyáron angoltanárhoz, hogy felkészítsen, mert idén egy évet iskolai szinten kihagytam belőle (francia kéttanra mentem, és ugye ott első évben csak célnyelv volt, ezért nem árt kicsit órai szinten is felhoznom az angolt).
Nem igazán értek ezekhez a különböző nyelvvizsga fajtákhoz, ezért kérem a segítségeteket, hogy ez alapján a néhány dolog alapján melyiket ajánlanátok?
Fogalmazni nagyon szeretek, az megy a legjobban, tehát az írásos feladatok nem hiszem, hogy nagy gondot fognak okozni.
A listening az már kevésbé megy. Nyilván, mert figyelnem kell eléggé, mit mond a magnó, de leginkább az a baj, hogy nem tudom beosztani az időmet. Ezt úgy értem, hogy nem tudom, milyen módon töltsem ki közben a kérdéseket: párhuzamosan, vagy utána. Hallgatás közben szoktam befirkálgatni a lényeget röviden, kezdőbetűkkel, mert utána én elfelejtem, mikor ad rá 2 percet, viszont így meg gyakran kihagyok kérdéseket, mert miközben írok, már mondja a következőt, és eggyel így mindig el vagyok maradva.
A szövegértést szerintem fogom tudni, ott inkább a szókinccsel szokott problémám lenni, de ha lehet sztárt használni, akkor igazából ez lényegtelen.
A szóbelitől sem félek annyira, oda is inkább a szókincsből kéne felkészülnöm, de remélem, jó lesz.
A nyelvtan nem világos még nekem, legalábbis tudatosan nem. Inkább csak ráérzek, hogy mit hogy kell, vagy melyik a helyes forma, stb. De azt még ha átolvasgatom, hogy kivilágosodjon, hogy mégis mit miért, szerintem akkor amiatt sem kell félnem.
Főleg a korombeliek vagy a kb. azonos szinten lévők válaszát várom, hogy ti melyiket csináltátok, és jó döntés volt -e.
Köszönöm szépen előre is a válaszokat! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!