Megtehetem, hogy iskolát váltok, hogy más nyelvet tanuljak?
Gimnáziumba járok, most leszek másodikos. Eddig nem igazán tudtam, hogy milyen munkát akarok majd, szóval csak mentem az árral, de lassan körvonalazódik az emberek segítségével. Könyvtáros és fordító között gondolkodom.
Humán szakon vagyok, ergo, latint tanulok. A helyzet az, hogy nem tudom, hogy megcsinálhatom-e azt, hogy megkérem, írassanak át másik suliba, másik nyelvet tanulni. A szerben és az angolon kívül egyáltalán nem tudok semmilyen másik nyelvet, az előbbi is jócskán kikopott, de nem is találtam Szegeden olyan középiskolát, ahol lehet azt tanulni. Ha átmennék máshova, újra kéne kezdenem az első évet, mivel teljesen új lenne az adott nyelv? Vagy csak simán a gyengébbik felébe kerülnék az osztálynak?
Anyát sem tudom, mennyire engedné, mert neki már az elejétől nem tetszett, hogy latint fogok tanulni, mert azzal sokat nem tudok csinálni.
Szia!
Kiskorúként szülői belegyezéssel bármikor válthatsz iskolát. Ehhez az szükséges, hogy a másik gimi fogadni tudjon (legyen hely az adott osztályban). Attól függően, hogy milyen szakra megy az ember, általában szoktak íratni a diákkal különbözeti vizsgákat - leginkább az érettségi tárgyakból. Ha megfelelőnek ítélik a tudásodat, bekerülhetsz az adott osztályba. A legtöbb helyen van lehetőség idegennyelvet választani. Angol szerintem már mindenhol van, a szerb nem túl gyakori, de magánban tudnád folytatni. Anyukádnak pedig abban igaza van, hogy a latin halott nyelv, tehát fordítóként például nem tudom, mire mennél vele. Biztosan ő is örülne neki, ha egy új suliban kezdenél egy hasznosabb nyelvet :)
Mivel az átvételi eljárás mindenhol máshogy zajlik, javaslom, hogy menjetek be az iskolába megérdeklődni a részleteket. Ott elmondják, miből és mikor kéne vizsgáznod, figyelembe veszik-e a jegyeidet, stb. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!