Intenzív nyelvtanfolyamon mennyi idő alatt lehet megtanulni alapszinten esetleg társalgásszinten németül?
Bár ezt a kérdést néhány hete tetted fel, de én most láttam csak. Hadd írjam le okulásul (tobb mint három évtizede élek kizárólag német környezetben!), hogy én annak idején kb. 4 hónap alatt tanultam meg németül úgy, hogy tisztességesen, mondhatni közép szinten tudtam folyékonyan beszélni, de ehhez a következők voltak adottak, ill. kellettek hozzá:
1) Már Németo-ban éltem;
2) Reggeltől estig intenzív nyelvtanfolyamokon ültem;
3) Otthon értelemszerűen csak német TV és rádió volt;
4) Hobbimmá, mondhatni mániámmá tettem a német nyelvet, így egyfolytában más se foglalkoztatott, csak az. Képes voltam éjszaka félálomból felugrani az ágyból és utánanézni valaminek ami éppen eszembe jutott, csak azért hogy ne felejtődjön el reggelig.
Ezen pontok közül a legkevésbé az 1) a fontos, míg a 4) a legfontosabb.
Még egy jó tanács: nyelvet úgy nem lehet megtanulni, hogy az ember megtanul egy halom szót, elsajátítja a nyelvtant hozzá, majd ezt az utóbbi "mátrix-ot" feltölti a megtanult szavakkal. Folyékony beszéd csak komplett szófordulat blokkokból lehet összerakni. Az egész baromi nagy munkának tűnik, de ha szenvedélyes hobbit csinálsz belőle, akkor már nem az, mint a hobbik úgy általában.
Remélem segítettem egy kicsit.
Üdv, Rick
Ui. Ilyen posztokat már nem írok nyilvánosan, mert van néhány idióta loser, aki láthatólag abban éli ki magát, hogy mindent helyből lecikiz és lepontoz (közben meg nem ért semmihez, soha nem tanult meg rendesen egy idegen nyelvet, de osztja az észt, stb.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!