Mit tegyek, hogy sikeres legyen a magnóhallgatásom?
Másodszor voltam Origó alapfokú Angol szóbeli nyelvvizsgán, s megint a magnó miatt nem sikerült. Pedig most úgy éreztem meg lesz a 8 pont (40 %-os minimum küszöb, amit megszabtak). Ismerőseimmel átbeszéltük a magnó után a feladatokat, s jókat írtunk. Mégis alig kaptam pontot, nem lett meg a nyolc. Mit tegyek, mert már teljesen kikészülök tőle. Eddig szerettem az angolt (kb. 3 éve tanulom, nem folyamatosan, de intenzívebben 1 éve), de kezdem ezt a nyelvet is megutálni, mint a németet.
Angolból már megvan az írásbeli, csak a szóbeli hiányzik. Mit tegyek, hogyan készüljek a magnóra? Eddig úgy készültem, hogy átnéztem a szavakat, amiket eddig tanultam, angol sorozatokat néztem úgy, hogy alatta volt a magyar felirat, de úgy is volt (amíg nem volt egy-egy filmnél felíratom) csak angolul néztem. (nem sok mindent értettem belőle)
Hasznos tanácsokat várok, akár nyelvtanároktól is.
26 L
Na, erre még nem gondoltam... jó ötlet.
Várom a többi jó tanácsot is!
Igen, én is ebből gondolok következtetéseket levonni. Az első feladat például 5 kérdésből állt, s 2 pontot ért egy-egy válasz. De volt olyan, ahová nem lehetett (szerintem) többet írni, mint egy konkrét választ.
Mondjuk lehet,hogy egy - egy félmondat is számít.
Köszönöm és várom a további hozzászólásokat!
Ezek a dolgok azért nem szoktak sikerülni az embereknek, mert azonnali eredményt akarnak. Nem hiszik el, hogy idegen nyelvű szöveget hallás után érteni nem elméleti tudás, hanem gyakorlati jártasság. Azaz ugyanúgy kell megtanulni, mint úszni vagy biciklizni, vagyis: el kell kezdeni.
Bekapcsolod az angol rádiót, és hallgatod. teljesen mindegy, ha semmit sem értesz belőle, mert órákon belül ki fogsz tudni venni néhány szófoszlányt, újabb 10-20 óra múlva egész mondatdarabokat, 50-100 óra múlva pedig érteni fogod az egészet. Csak oda kell figyelni.
A filmeket azért nem tudom javasolni, mert ha pl. amerikai filmet nézel, abból egy kukkot sem fogsz érteni és ez agyon fog frusztrálni. Ráadásul a filmekben a beszéd nyelvezete általában annyira szegényes, hogy csak primitív szinten lehet megtanulni angolul a filmekből. A dalszövegekkel meg az a baj, hogy mondjuk egy négernek elég furcsa akcentusa lehet. A híreket javaslom kezdésnek, aztán a beszélgetős műsorok (pl. üzleti, politikai elemzések, viták) következhetnek, még később a kulturális rovatok, aztán jöhetnek a filmek.
Nekem nagyon rég megvan a felsőfokú nyelvvizsgám, nem jelent gondot nekem egy angol vagy amerikai rádió hallgatása, de ha egy angol filmben vidéki parasztok vagy munkások beszélnek, abból a szó szoros értelmében semmit sem értek, egy kukkot sem. Ezért nem ajánlom a filmeket. Egy filmnél sose tudhatod, nem szólal-e meg valaki yorkshire-iül vagy bostoniul.
Hú, én erre nem is gondoltam, hogy ezt is meg lehet tanulni, s ráadásul nem megy egyik napról a másikra.
Szóval akkor csak gyakorolgassak? S ne várjam, hogy a májusi nyelvvizsgámon sikerülni fog a magnó. :(
tegnap 08:08
Ha mától kezdve napi 1-2 órán át rádiót hallgatsz angolul, már attól lényegesen megjavul a teljesítményed májusig. Nem kell aggódni, el kell kezdeni. Tudom, hogy fájdalmasan nehéz (a nyelvtanulás mindig nehéz munka), de meg lehet csinálni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!