Az természetesen hülység, hogy az összeset számon kérik.
Beszéd- és íráskészség vizsgákon legalább az egyik nemzeti sztenderd nyelvet (vagyis a hivatalos brit, amerikai, kanadai, ausztrál, dél-afrikai, vagy újzélandi) angol egyikét kell helyesen és KÖVETKEZETESEN használni. Amelyik csak tetszik, azt használd, de CSAK AZ EGYIK nyelvváltozatot. TILOS KEVERNI, mert az hibának számít a vizsgán.
Általában az olvasási és meghallgatásos vizsgarész vegyesen használ brit és amerikai angolt, legalábbis középfoktól felfelé. MEGÉRTENI legalább ezt a kettőt kell.
A tankönyvek tudatosan úgy épülnek fel, hogy lehetőleg minél kevesebb legyen, ahol lényeges különbség van. Alapvetően a BRIT angolt tekintik iskolai alaptananyagnak, de ahol komoly (és fontos, a megértést befolyásoló) eltérések vannak, ott középfokon már legalább az amerikai változatról is említést tesznek.
Hogy a tanár melyik angolt használja, azt embere válogatja. Ha normális, akkor azért felhívja a figyelmet arra, ha valamit máshogy ejt, mint ahogy a könyv/hanganyag hivatalosan megad.
Ha lecsesz, amiért nem ugyanazt az angolt használod, mint amit ő, akkor az a tanár a hülye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!