Hogyan alakult ki az amerikai kiejtés?

Sokan azt hiszik, hogy a britek beszélik az eredeti angolt és az amerikai meg utólag alakult ki, mint egy modern, korcs, szlenges, értéktelen változat. Pont fordítva van.

Mikor Észak-Amerika benépesült, akkor kb. (nem minden népcsoport egyforma arányban képviseltette magát) egyformán beszéltek a briteknél és Amerikában is. Ahogy viszont telt-múlt az idő, az amerikaiak nemigen változtattak a kiejtésen (jó, egy picit, de nem lényeges mértékben), mert Amerika nyelvileg konzervatívabb (az amerikai spanyol, az amerikai portugál, a quebeci francia mind konzervatívabb kiejtés területén is, mint az európai megfelelőjük).

A britek idővel viszont nagyon eltávolodtak az eredeti kiejtésről, elhagyták a szótag végi (morgós) r-t (ipari forradalomban feltörekvő brit munkásosztályból kikerült új vezető réteg terjesztette el), egész magánhangzókat cseréltek ki, ráadásul következetlenül (pl. bath-szócsoport). Sok helyen eltörölték a másodlagos hangsúlyt (dictionary-szócsoport). Emiatt a brit kiejtés eltávolodott az írástól, eltorzult.

Emiatt van, hogy az amerikai kiejtés jobban követi a szavak (régies) helyesírását és ezért van, hogy Shakespeare művei amerikai akcentussal felolvasva rímelnek, míg brit nyelvjárásokban pedig sok helyen nem.

Szóval az amerikai kiejtés nem alakult ki. Persze egy kicsit az is modernizálódott, de lényegesen kisebb mértékben, és főleg az egyszerűsödés irányába ment el (pl. r hang előtt kevésbé különböztetik meg az o és e hangokat, és az o-hangokat általában is á-s irányba vitték). Talán a legjelentősebb változás az volt, hogy a magánhangzók közötti t-t gyors, d-szerű hangra cserélték, így lett az better-ből bedör.

Így van, a new/tune/duty/assume/presume/enthusiasm szavakban az fogmedri-fogi (n, t, d, s, z, pösze sz) hangok után, azonos szótagban kiesett a j. Ez utóbbi, és a t hang gyors-d-sítése viszont kezd divatba jönni a briteknél is. Hangsúlytalan magánhangzóknál az amerikai szeret az i-ből (mély i) ö-t (svát) csinálni, így lesz a design szóban a di zájn helyett dö zájn, ez pedig szintén hódít az ausztráloknál és briteknél is.

Sőt, még az amerikai azt is csinálja, hogy a magánhangzók közötti nt hangcsoportból opcionálisan kihagyja a t-t (hogy ne fogja le a beszédlendületet), így az internet inörnet, a center szenör lesz. Ilyenkor az is előfordul (ritkán), hogy az nt-ből közelítőhang-n + gyors-d hangcsoportot csinál, így lesz a ninety-ből nájndi.

Illetve az amerikai összeolvasztja a hurry–furry szópárok, szócsoportok magánhangzóit.

Persze ez így címszavakban felsorolva soknak tűnik, és látszólag ellentmond annak, hogy az amerikai óvatosan újított, de mindezek az újítások messze alatta maradnak a brit újításoknak, utóbbi sokkal több szót érintett és sokkal logikátlanabb is, nehezebb megtanulni.

(2-es válaszoló vagyok)