Van valami jó könyv, esetleg weboldal, ahol jól megtanítják a verselemzést?
Idén lesz 10 éve, hogy leérettségiztem, de még mindig bajban vagyok, ha versekről van szó. Ha próza, akkor jöhet szinte bármi, a legdurvább, leghosszabb írásokat is megértem (legalábbis még nem olvastam sehol, hogy rosszul értelmeztem volna).
Azonban, ha versekről van szó, akkor életkortól, költőtől és osztálytársaktól függetlenül, mindenki lealázott.
Például: "Az ég kék". Én ezt úgy értelmezem, hogy az ég valóban kék volt. Nem jött eső, és talán a költő jól érezte magát. Ha nagyon megerőltetem magamat, akkor az ég azért kék, mert nincsen háború a láthatáron, nincsen közelgő csapás- Ha egy újabb csavart adok neki, akkor a kék ég valójában egy ómen, valami rossz van készülőben, a vihar előtti csend. Na, 12 év verselemzéssel idáig jutottam.
Úgy mentem át, hogy általában a tanárok a verselemzést összekapcsoltkák magával a költővel, ezért lényegében verselemzés + irodalomtörténelem kombó volt a legtöbb doga. Azt úgy úsztam meg, hogy minding két témáról írtam, költőtől függetlenül: "a meg nem értett költő", illetve "a költő halálhoz való viszonya". Ha ezt a kettőt behúztam (és 80%-ban ugyanaz volt az összesnél), akkor egy kettes-hármas már összejött.
De egy szép, igényes verselemzést hogyan lehet elsajátítani? Nekem nem sikerült, leszerepeltem. Pedig motivációm lenne rá.
"Úgy mentem át, hogy általában a tanárok a verselemzést összekapcsoltkák magával a költővel, ezért lényegében verselemzés + irodalomtörténelem kombó volt a legtöbb doga."
Mert a költők nem is úgy írtak, hogy na most leültek az asztalhoz, kinn sütött a nap, és akkor írtak egy verset az időjárásról.
Nincs verselemzés a költő életének figyelembe vétele nélkül. Ők ezt tudatosan csinálták, voltak korszakaik és nem csak úgy légből vett dolgokról írtak. Pontosabban annyit megtudsz internetről is tanulni, hogy itt egy alliteráció, ott egy metafora és stb.
Tehát nem fogsz te semmilyen verset normálisan kielemezni, ha nem tudod a kapcsolatát a költő adott éveivel, korszakával.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!