Hogy lehet könnyen megtanulni angolul?
Mit szeretsz csinálni?
Ha filmet nézni, csinlád inkább angolul.
Ha olvasni, szerezz valahonnan angol könyveket, vagy olvass angolul cikkeket.
Ha szeretsz zenét hallgatni, csinápd angolul.
Ha van valamjlyen hobbid, nézzél azzal kapcsolatos videókat angolul.
Ne azon erőlködjél, hogy tökétesre menjen a nyelvtan és ne az számítson, hogy mennyi szót tudsz bemagolni. Egy idő után mindezek maguktól rád fognak ragadni.
Nem kell minden ismeretlen dolognak utánanézned, idővel úgyis képes leszel már a szövegkörnyezetből felismerni.
Ne tanulásként fogjad fel, inkább szórakozásnak.
Sok sikert!
Az igeidőket nem olyan nehéz megérteni, csak sok tanár hajlamos riogatni velük a tanulókat. Holott az egész angol igeidőrendszer tényleg teljesen logikusan épül fel.
A 12 igeidő valójában csak négyfajta igeidő, hiszen azok csak egyszerűen el vannak tolva a három idősíkba: múlt, jelen, jövő. Így jön ki a 3*4=12.
Ebből a négy alapigeidőből kettő folyamatos szemléletű, a másik kettő pedig nem az, ezért az utóbbiakat egyszerűnek is nevezzük.
Mit jelent az, hogy folyamatos szemléletű?
Azt, hogy a cselekvés/történés egy adott pillanatban éppen zajlik, azaz folyamatban van.
És hogy mi az a pillanat?
Az vagy maga a jelen, vagy pedig a múlt vagy a jövő egy pillanata, amit meghatározhatunk időhatározóval (pl. délben), vagy egy másik tagmondattal (pl. amikor hazértem), vagy a szövegkörnyezetből kiderül (pl. egy korábbi mondatban volt már szó róla).
A négy alapigeidőt azonban úgy is csoportosíthatjuk, hogy van kettő "sima", és kettő "befejezett" (Perfect) szemléletű, és valójában e kétfajta csoportosítás kombinálódik egymással:
1. "sima" egyszerű - Simple
2. "befejezett" egyszerű - Perfect (Simple)
3. "sima" folyamatos - Continuous
4. "befejezett" folyamatos - Perfect Continuous
A "befejezett" igeidők egyik legjellemzőbb használata az, hogy azt fejezi ki, hogy egy cselekvés/történés/állapot valamennyi ideje fennáll/történik a múlt/jelen/jövő egy adott pillanatához viszonyítva. Ezekben a modatokban tehát szinte mindig szerepel (vagy legalább a szövegkörnyezetből kiderül) olyan, időtartamra utaló mondatrész, ami a mióta ill. mennyi ideje kérdésre válaszol. A "sima" igeidők időtartammal nem használhatók, csak időponttal.
Tehát ha azt akarod mondani, hogy John most alszik, akkor az "John is sleeping" lesz; de ha azt is hozzáfűznéd, hogy 10 órája, azaz egy időtartamot, akkor "John has been sleeping for 10 hours" lesz csak a helyes.
Ha ugyanezt a két mondatot a jelen helyett a tegnap este 6 órához viszonyítod (tehát akkor aludt Jani), akkor csak eltolod az igeidőket jelenből múltba: "John was sleeping at 6 pm yesterday", ill. "John had been sleeping for 10 hours at 6 pm yesterday", azaz Tegnap este 6-kor Jani már 10 órája aludt.
A "befejezett" egyszerű igeidők sokszor azt fejezik ki, hogy valami már korábban megtörtént, lezajlott. Az, hogy mihez képest korábban, persze lehet a jelenen kívül a múlt/jövő egy pillanata is, pl. "We will have known the results by the end of the week" - A hét végére már meg fogjuk tudni az eredményeket.
Mint láthatod, az igeidők eltolása múltba/jövőbe a legtöbb igeidő esetében annyiban merül ki, hogy a segédigét (ami vagy a be, vagy a have) tesszük múlt/jövő időbe, pl.: you are -> you were / you will be; we have -> we had / we will have.
Azt talán tudod, hogy folyamatos igeidőknél mindig a be-t ragozzuk és mellette a főige -ing alakban áll (lásd fenti példák), tehát általános alakban pl. be sleeping, be dancing.
A "befejezett" egyszerű igeidőkben a have után az ige 3. alakja áll, általános alakban pl. have slept, have danced.
A "befejezett" folyamatos igeidőkben a fenti kettő kombinálódik: a have utáni 3. alakba a folyamatos be-je fog kerülni (been), majd azt követi a főige -ing alakban: have been sleeping, have been dancing.
A "sima" egyszerű igeidőknél kicsit más a helyzet: kijelentő mondatban nincs segédige – jelenben az ige 1. alakját (I know), múltban a 2. alakját használjuk (I knew), jövőben viszont bejön a will az 1. alak elé (I will know). Kérdés/tagadás esetén jelenben a do segédigét használjuk (I don't know), múltban meg annak a múlt idejét, azaz a did-et (I didn't know), és persze mindkettő után a főige 1. alakban áll.
Az egyes igeidők használatáról még litániákat lehetne írni, de a képzés logikája a fentiekből talán átláthatóbb lesz.
"A 12 igeidő valójában csak négyfajta igeidő, hiszen azok csak egyszerűen el vannak tolva a három idősíkba: múlt, jelen, jövő."
Ez így van. És ez olyan piti tétel... Ez mennyi? Ez a legkiterjedtebb tárgyalásban is 70 oldal. Hány oldal egy nyolcadikos olvasókönyv? Hány paragrafus a KRESZ? Ezt akár be ls lehet magolni és hátulról visszafelé felmondani. Akár féllábon állva is.
Egyetértek a 2-el.
Kösd össze az angol tanulást a hobbiddal.
Szerintem ez a legjobb út, mert akkor tudod élvezni is és nem érzed kötelezőnek ha olyan dolgoknak nézel utána ami érdekel.
Én így tudtam megtanulni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!