A magyarban miért az igék szótári alakja a jelen idejű kijelentő módú cselekvő E/3-as alak?

Nem kerestem rá, szóval biztosan jönnek az enyémnél sokkal jobb és tudományosabb magyarázatok. Nekünk anno azt mondták a fősulin, hogy az a szó a szótári alak, amelyből a legtöbb alakot képzik.

Angolban a 'to nélküli főnévi igenév', oroszban a főnévi igenév, mert ha levágod a "ty"-t, a szótő önmagában nem értelmes szó, és a szótőből képzed a további alakokat. Más idegen nyelveket nem beszélek, így azokhoz nem tudok hozzászólni.

A magyarban, ha levágod a -ni végződést, megkapod az E/3-t (az ikes igéket leszámítva, mert az ugye külön kategória:)

tanulni - tanul, olvasni - olvas stb. > és ezt képzed tovább: ragozod, múlt időbe teszed főnevet, melléknévi igenevet, határozószót képzel belőle.

olvas - olvasom/olvasok, olvasol/olvasod... olvastam, olvastad/olvastál... olvasó, olvasott, olvasandó... olvasás, olvasatlan, olvasatlanul, olvasottan...

:)

Gondolom azért, mert ennek a legtöbb igénél nincs semmilyen végződése, és rögtön lehet tudni, ha ikes.

Egyébként ez csak hagyomány kérdése, a klasszikus latinban a kijelentő mód jelen idő E/1 a szótári alak, ugyanez a helyzet a görögben (a régi és modern változatban is), valamint az albánban.

Az ige (nyelvészet)

Különböző nyelvekben eltérő számú igeidő, mód és szemlélet létezhet; az egyes és a többes számon kívül bizonyos nyelvek megkülönböztetnek kettős számot is. Az ige ezenkívül lehet cselekvő és szenvedő igenemű, illetve tárgyas és tárgyatlan.

Az ige szótári alakja nyelvenként változó. Általában az az alak az ige szótári alakja, amelyből a többi alakja könnyen levezethető. Ehhez gyakran több alakra is szükség lehet, hogyha bizonyos igeidők, igemódok alapalakjai nem vezethetők le a fenti, elsődleges szótári alakból.

A szótári alak a magyarban az ige egyes szám harmadik, de a latinban például az egyes szám első személyű alakja. A modern indoeurópai nyelvekben általában a főnévi igenév az ige szótári alakja.

Az ige lehet szabályos (reguláris), valamint rendhagyó (irreguláris). A rendhagyó ige olyan ige, amelynek valamelyik ragozása eltér a szabályos képzési módtól, vagyis általában az igető is megváltozik (pl. az angolban a go, went, gone „megy, működik” szabályos alakja *go, goed, goed lenne). Klasszikus latin példa a fero, ferre, tuli, latum ’hoz, visz’. A rendhagyó igék egy speciális csoportját alkotják a hiányos (defektív) igék, amelyeknek csak néhány – vagy mindössze egyetlenegy – alakjuk használatos. Ilyen ige például a latin libet ’tetszik’ vagy a spanyol nieva ’havazik’. Hiányos igének számít többek között a magyar nyelvbeli csuklik és a fénylik is: nincs felszólító módjuk.

Az igéknek a ragozott alakjaikon kívül személytelen alakjaik is léteznek, amelyek a cselekvésre, történésre az alanyra való hivatkozás nélkül utalnak: ezek az igenevek (a magyarban pl.: írni, írva, író, megírt/írott, illetve ide sorolható az írás is).

A magyar nyelvben egy további kettősség van az igeragozásban (megadott időn és módon belül): határozott és határozatlan, például keresem (azt), illetve keresek (valamit). Ezt elsősorban az határozza meg, hogy a tárgy határozott-e, de más tényezők is közrejátszanak, például az első vagy második személyre utaló tárgy határozatlannak minősül (ő lát – nem pedig *látja – engem, téged, minket, titeket).