Hol érdemes politológiát tanulni kis hazánkban?
Debrecen vagy Budapest ? Azon belül is Corvinus , Elte vagy a debreceni egyetem ? Javarészt azt lehet hallani ha valaki komolyan a politológiával akar foglalkozni mindenképp a fővárost válassza mert az a politika központja . Sokat örlődtem azon hol is lenne érdemes folytatni a tanulmányaimat .
Debrecen mellett szól , hogy jóóóvalta közelebb van mint Budapest ráadásul a debreceni egyetem épületét már javarészt kiismerem , voltam bent pár előadáson ráadásul még rokonom is tanít ott .
Viszont nem tudom jó ötlet lenne e mindezek ellenére Budapestet választani .
Hol érdemesebb továbbtanulni a három egyetem közül ?
L/17
Ha debreceni vagy, akkor az, ha budapesti akkor pedig Budapest.
Ez legyen az első szempont, mert igazából az egyetemek közti különbség nem olyan számottevő. Szóval amelyik neked kényelmesebb.
Legfeljebb dolgozni már Pesten fogsz, igazából ennyi.
Egyébként van jelenleg is egy parlamenti képviselő aki Szegeden tanult politológián, ha ez esetleg megnyugtat. Nem ér kevesebbet mint egy Pesten tanult politológus sem.
De egyébként függ attól, hogy miként akarsz elhelyezkedni. Mert a politológus nem minden esetben politikus. Inkább kívülről szemlél és elemezget de nem politizál, ezért mondjuk ha újságíró akarsz lenni, jó választás lehet. Ha pedig politikus akarsz lenni, akkor a lehetőség ugyanúgy adott.
Mindenesetre, a magyar egyetemek között nincs olyan hatalmas különbség, hogy egy munkáltató ezért megkülönböztessen.. Mindig a tudásod számított igazán.
Ezért is nem éri meg például az ország másik végébe menni egyetemre, csak mert valamivel esetleg elismertebb az az intézmény.
Ha pedig külföld is szóba jön, akkor úgyis mindegy mert egyik magyar egyetemet sem ismerik.
Szóval amelyik közelebb van hozzád, vagy amelyik szimpatikusabb, legalább már ismered is a helyet. Én a te esetedben például Debrecent választanám. Munkára meg Budapest úgyis megvár.
Nekem is kapásból az ELTE jutott az eszembe. Viszont a DE is jó hírű egyetem.
A fővárost erősen gondold meg, elég drága. Én azt mondom, hogy kolisként is jobban megéri Debrecen, a pesti kollégiumokra általánosan igazak, hogy lepukkantak, legalábbis egy debrecenihez képest mindenképp, ráadásul az ár tekintetében pedig nincs olyan nagy különbség köztük, emellett a Bp.-n 3/4 szobatársad lesz, Debrecenben (Kossuth) meg 2 ágyas szobák vannak (felújítva, saját fürdővel, mini TV-vel :D). Csak mondom, ez is egy szempont, amit alapjan érdemes lehet dönteni.
Egyes vagyok.
Egyetertek az elottem szolokkal, a politologia nem politikuskepzo. Termeszetesen ad tudast (nem is keveset), ami stabil alap lehet egy karrierhez, de ha tenyleg a politikusi palya erdekel, akkor a klasszikus jog, kozgazdasag is szoba johet (kulfoldon ideveszik a filofoziat is, itthon az annyira nem nepszeru).
Nezz utana az osszes szaknak es ugy probalj dontogetni, osszehasonlitani. Budapesti egyetemre talan kapcsolatepites celjabol jobb menni, de ha a sajat varosod egyetemen is tudsz hasznalhato kapcsolatrendszert epiteni, akkor semmi kulonbseg nincs.
16/L (szinten ebben a dilemmaban:))
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!