Milyen a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara?
Az odajárók véleményére lennék kíváncsi.:) Én is erre a szakra szeretnék menni, de sajnos nincs igazán SOTE-s ismerősöm, akitől érdeklődni tudnék. Ilyen általános dolgok érdekekelnének, hogy első évben mit tanulnak, milyenek a vizsgák, igaz-e az, hogy orvosi mellett nincs élet, milyen a közösség, a kollégium és egy nap kb. mennyi előadás van, személy szerint nektek melyik a legnehezebb, illetve a legkönnyebb tárgy. Bármilyen más infó érdekel, ha tudtok még mondani.:)
Köszi!:)
19/L
Első évben mindenféle alapozó tárgyaid lesznek, úgy mint anatómia, kémia, biofizika, molekuláris biológia meg pár kisebb tárgy. Alapvetően arról szól az első két év, hogy hogyan épül fel és működik az egészséges emberi szervezet. A vizsgák olyanok, hogy a legtöbb szóbeli és az első két évben nagyon kemények, némelyik eléggé maratoni, emlékszem, első félévben kémiából vagy 5-6 tételt kellett húznunk. Aztán a felsőbb évfolyamokban már inkább sok kicsi vizsga van, ahol általában könnyen átengednek.
Hogy életed legyen, azt mindig meg lehet oldani, bár az első két év alatt még nagyon ügyesen kell hozzá beosztani az idődet, utána meg egyre könnyebben. Pl. ötödévben a kötelező tárgyakra fordítandó idő és energiamennyiség konkrétan egy vicc az eddigiekhez képest, úgyhogy a fennmaradó tartalékokat szabadon fel lehet használni TDK-ra, bulizásra, munkára, utazásra, karrierépítésre, meg amit akarsz.
A közösség szerintem alapvetően nagyon összetartó, mindenben segítjük egymást, nem a mások eltaposása megy, amit más szakokról hallok.
Nekem személy szerint a legnehezebb tárgy az anatómia volt, de igazából itt mondhatnám az összes nagy tárgyat az első két évből (anatómia-biokémia-élettan). Mindhárom iszonyat nehéz, csak a másik kettőt ennek ellenére valahogy megszerettem.
Szóval összességében igen, akármekkora közhely is lesz ez, baromi nehéz és embert próbáló, de nem kell szuperhősnek lenni, csak keményen és kitartóan kell dolgozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!