Megéri szenvedni a járműmérnöki szakkal, ha első félévem nagyon gyengén fog sikerülni?
Duális hallgató vagyok az NJE-n, és bár próbáltam magam felkészíteni hogy baromi nehéz lesz a mérnöki, ennyire nehézre nem számítottam.
Persze tisztába vagyok azzal hogy nem vagyok egy zseni, de nem tudom van e értelme maradnom, ha megajánlott jegyeket szinte nem is tudok szerezni.
Egyrészt ha átraknak fizetősre, diákhitelt nem akarok felvenni, másrészt nem igazán van rálátásom hogy 2-3 félév után könnyebb-e valamivel is az egyetem, vagy ez a tempó mind a 7 félévben ilyen.
Mindezeken túl az oktatáson is kivagyok akadva. Persze nem tisztességes, de ha a tanár engedi ZH-n hogy puskázzunk és mindent ki írok a lapra amit kell, mégis a ketteshez elegendő pontot se kapom meg akkor nem tudom mi van.
Kissé ki ábrándultam ebből az egész felső oktatásból, és az érdekelne hogy csak az első 2-3 félév ennyire katasztrófa (tehát van idő még a maradt tárgyaim pótolni következő félévekbe), vagy végig ez a tempó?
Van itt aki hasonlóan állt hozzá az első félévekhez?
Ezt a ritkításos dolgot szintén érzem, csak több tárgy esetében.
Az hogy előbb utóbb elvégzi azt kényszerből érted, vagy hogy könnyebb lesz a helyzet?
Én is sokat fejlődtem, meg az egyre kevesebb fős tárgyak sokkal korrektebbek lettek. Szerintem a súlyozott átlagom jóval kettes alatt volt az elején, majd a végére négyes felett lettem már.
Belejöttem, a húzósabb tárgyakból vettem magán órákat ahol egész jól leadták a várható típus feladatokat, meg a tárgyak is jobbak lettek.
Meg ilyen hibákat, hogy pl: közkézen forgó hót szr puskák használatát sem követi el már később az ember.
Ppke mérnökinfón, kb az utolsó 2 feléves tárgyak esetén éreztem, hogy nem akarnak kiszórni és szívatni mindenkit.
Ott már jóval korrektebbek voltak.
De az első 4 félév az borzalmas volt, noha a 4. félév koránt sem volt annyira mocsok zhztatásban, mint az első 2, de követelmenyben és tárgynehézségben keményebb volt.
Nem lesz könnyebb, csak alább adsz az elvarasaidból és rajössz, hogy értékes tudást keveset fogsz szerezni. Egyedül a papír számít.
Próbálj meg minél előbb elhelyezkedni gyakornokként, az később a munkaerőpiacon tényleg hasznos előny lesz. De sajnos sokszor az itthoni(multi) cégeknél a hr-esek fogyatékosak. Inkább behívják a summa cum laude mihaszna frissen végzettet, mert ennyire fontos a papír, aztán próbaidő végén a főnök meg is válik tőlük, mintsem azt vennék fel, akinek reálpiaci gyakorlata van. (Sokszor utólag hívnal vissza, és nem a hr, hanem az aktuális felelős szakkolléga.)
Ezt viszont nem az egyetemen szedték fel. (Max órák között a szaktársaktól.)
Kitartás! Igen a felsőoktatás egy trágya, mindenhol.
Prog 1-en valami bmesek által gyártott alapozónyelvet vettünk a félév felében(plang) a C++ nehezebb volt az idő többi részében.
Nagyon sokat kell gyakorolni otthon. Idő mire rááll az agyad. Csak nehéz ha reggel 8tól 21ig az iskolában kell órákon rohadnod, és minden tárgyból minden órán röpzh van és készülni kell. És otthon este aludni is szeretnél, és ha nem szeretnél idegösszeomlást, akkor hétvégén is kell pihenned. Én is megszenvedtem vele.
A prog2 az harmadik tárgyfelvételre...
Gimiben nem tanultam programozást, a stackoverflow se volt ilyen jó. Nem volt hozzá elég alapom.
Az adatszerkezetek és algoritmusok (kvázi c++3./ prog3) is kemény volt.
A java valahogy meglett elsőre, de ott is volt olyan félév, hogy 40 emberből 1 ment át.
Az sql az pite.
Sql2-t vizsgáig senki se értette mit tanítanak neķünk, de azt se mi történik órán, valahogy mégis mindenki átment belőle.
Shellből voltak felsöbb évesek által kidolgozott feladatok.
Többre nem emlékszem, nem nyelvtechnológia szakirányra mentem. Ott volt html, javascript stb, aránytalanul sok beadandó házival egy 2 kredites targyért.
A ruby xar.
A többi szaktárs tud sokat segíteni a leckével, beadandóval. Érdemes összekollaborálni. Mindig volt valami, ami valaki másnak nem ment, így megvolt a munkaegyensúly.
És a prog1-ed akkor elsőre sikerült?
Illetve ha megengedsz egy személyes kérdést,akkor elhelyezkedni is el tudtál?
A prog1, igen elsőre ment. Minden házit meg kell csinálni és meg kell érteni.
Munkakereséssel schönherzen keresztül, sokszor küldtek ki olyan helyre ahol az ideális jelölt 22 éves, 10 év gyakorlattal...
Kis cégeknél nem fognak betanítani, mondván nem éri meg. Kitanulod a szakmát és elmész egy multihoz mert jobban fizet. Ilyen elvárások miatt elvből is inkább a multihoz megyek.
Callcenterből dolgoztam fel magam. De nekem ott elsődleges szempont már csak annyi volt, hogy fizessen, ne fizikai munkával kínozzanak és tandíjat tudjak fizetni. Utána szerencsém is volt. Lényegi gyakorlatot multinál diákmunkában szedtem össze. Igaz, hogy azért sok mindent a szaktársak segítettek ehhez megalapozni, hogy jóval könnyebb legyen megértenem.
Még annyi kiegészítés a kérdésedre, hogy a szaktarsaim kb 80%ának mar vegzes elott megvolt a helye. Akin latjak, hogy diakkent jo munkaero mar szokta tudni, hogy vegzes utan at fogjak venni allandosnak. (1-2 evi munkavegzes a helyen diakkent)
Rendszeres az allasborze is.
Egyetemi eves kerdoivezes es statisztika szerint van a 80%.
A maradek 20%rol lehet tudni, hogy zöme megy tovabb MScre es phdzni is fog.
Nagyon kevesen szabadulnak a Pázmanyról, hogy nem tudják merre menjenek.
Köszönömna a válaszod!! Ezt jó volt hallani.
Csak az a gond ,hogy még nem vagyok elég képzett ahhoz ,hogy betöltsek egy gyakornoki helyet egy programozó cégnél.Raadasul a prog 1-el is küszködött...attól félek,hogy nem vagyok elég jó ,pedig alapjáraton szeretem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!