Hogy sikerultek a kemia, biosz, fizika emelt erettsegik? Kb hany pontra lehet szamitani a Debreceni Orvosin?
kb annyira számíts mint amennyi tavaly volt a ponthatár.
Ha esetleg ide beír két ember az még NEM reális kép a pontszámokról, szóval felejsd el.
Szia!
Nekem a bioszom 92% lett összesen, szóbelivel együtt. (Nem lehetne tudni a szóbeli pontot, de khm..na)
A kémiám 76% lett, de fellebbeztem 4 pontért, pénteken derül ki, hogy megkaptam-e.
A szóbelim 50 pontos lett, így 84-86 % között fog mozogni.
A közepeim is 90 felettiek, így 470 körül leszek.
VISZONT, én rohadt sokat tanultam, azért ennyi, a faktos társaimnak közel sincs ilyen eredménye.
Van olyan is, akinek 15 pontos kémiája lett, az utánam következőnek is csak 60%-os.
A bioszok szintén, 3-man írtunk 90 körülit, utána van egy nagy lyuk, és a következő csak 79-et.
Szerintem azok, akik kommentelnek ezekhez a kérdésekhez, azért teszik, mert magas pontjuk lesz, senki sem szeretné leírni, ha esetleg elrontotta.
Szóval nyugodj meg, biosz tanárom szerint minden iskolából azt hallja, hogy borzalmasak lettek a kémiák, (fizikáról nem tudok nyilatkozni), és hiába mondják, hogy idén könnyű volt a biosz, minden éven ez van...Akkor különbség nem szokott lenni a pontokban (kivétel mikor bevezették a két kötelező emeltet, de hát könyörgöm, ott érthető volt a csökkenés). Szóval véleményem szerint a tavalyi hasonlóan fognak alakulni a pontok, de el tudok képzelni pár pontos csökkenést is, a kémiák az én környezetemben fényévekkel rosszabbak lettek, mint a tavalyiaké.
(Egyébként én SZTE-re jelentkeztem.)
Nálunk bioszok: 94, 84, 83, 78, 76, 54.
A kémiák: 88, 69, 66, 53, 52, 46.
Enyém amúgy 84,69, de nem tudtam sokat javítani sajnos a kémián, és be vagyok fosva a biosztól is. Még azért reménykedek egy kicsit, hátha csoda történik, ha meg nem, akkor 2019. május érettségi visszavágó mérkőzés... :D
Direkt csak ÁOK-ra jelentkezők eredményét írtam, mert pl.volt akinek csak a kémia volt és 91,87,84-eket írtak és elvileg jókat szóbeliztek, de ennek meg semmi köze az ÁOK-osok átlagaihoz.
SZOTE, DOTE, POTE a jelentkezéseim, ebben a sorrendben. :)
Az ország egyik legjobb vidéki gimnáziumába járok és rengeteg rossz kémia illetve biosz eredmény született. Nálunk kb 30-an készülnek orvosira és nem szeretném mindenki pontját felsorolni, de közel sem fényesek. Nálunk is lettek 90+-osak, de nem ez volt a jellemző.
Saját pontjaim biológiám 78 lett kémiám pedig 56 mindennel együtt. Erős átlagnak számítok.
Az itteni gimnáziumokban az átlag kémia 20-40% között mozgott, nem a mi iskolánk hanem körülöttünk lévőké. Sőt a biosz eredmények is 60%-70% körül van a városban. (nyilván ezek becslések) de rengetegen el vannak keseredve sokan még szóbelikre se jöttek el a borzalmas írásbelijük miatt.
Én SZOTE-ét jelöltem meg elsőnek de nem tudom mire lesz elég 414 pont, lehet semmire még is bizakodó vagyok mert erre felé a nagy átlag azt mutatja, hogy nagyon rosszak lettek az eredmények.
#4-es vagyok
A bioszom 88% lett, 48 pontos szóbelivel.
A kémia 70%, 36 pontos szóbelivel.
Ha nem követek el végleges baklövést szerdán, biztosan 430 feletti pontom lesz. Ha szerencsém van, még akár 440 is. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!