Miért juthatott napjainkra ismét válságba a magyar közoktatás?

Értem ezalatt az általános és a középfokú oktatást, a szakiskolákat, szakgimnáziumokat, gimnáziumokat. Főiskolákon, egyetemeken nem tudom mi a helyzet. Állandóan hallani TV-ben, rádióban, olvasni ujságokban, hogy az oktatás Magyarországon válságban van. Főleg az a fajta oktatás, amelyiknél a padokban ugyebár szépen sorban 20-40 diák ül. Ez a közismert "gályarab" iskola. Itt egy tanulóra 1/20 - 1/40 oktató jut a tanóra időtartama alatt... A másik gyenge pontja az oktatásnak a tananyag apró részekre darabolása, amiből egyfajta tanturmix készül, ezt nevezik általában órarendnek. Ez rendkívül hatékony módszer arra, hogy a tanulók megtanuljanak felejteni, akár akarnak akár nem. Lényegében a tananyag apró részekre bontása csak és kizárólag a pedagógusok kényelmét szolgálja. Nyelveket elsajátítani csakis úgy lehetne, ha hónapokig az adott idegen nyelvet tanulnák egész nap a tanulók. Ez persze sohasem fog megvalósulni, mert mit is csinálna akkor a többi tanár ezidő alatt? Elmondhatjuk tehát, hogy a közoktatás legnagyobb problémája lényegében maga a pedagógus. Aki ugyanis egyrészt hatósági személy: felderít, ítélkezik, végrehajt. Másrészt hivatalnok, mert állandóan adminisztrál. Végül pedogógus, de csak 1/20 - 1/40 arányban. Legutolsó sorban pedig tudományos tevékenységet nélkülöző tanár, mert ez szerepel a diplomájában és a juh-hodályra emlékeztető tanári szoba ajtaján is ott díszeleg az antikvabetűs gyászfelirat. Ezek a felsorolt feladatok sokszor egymásnak homlokegyenest ellentmondanak. Talán éppen ezért a Magyarországon tanító pedagógusok nem tanítanak, hanem csak vizsgáztatnak, bifláztatnak, feleltetnek. Nem is tudnak tanítani, csak számonkérni azt, ami a könyvben van. Egyáltalán nem is kíváncsiak arra, hogy a gyerek valójában mit is értett meg belőle. Elmehetnének éppnséggel a tanárok is az orvosokhoz hasonlóan külföldre dolgozni, de nem azért nem mennek, mert nem beszélnek angolul vagy németül, hanem mert ezzel a mentalitással, hogy csak számonkérnek és drilleztetnek, éhen halnának, hiszen nem is kapnának egyszerűen munkát más normális országban. És ami a legnagyobb gond, hogy még csak nem is értik, mi ezzel a probléma! Franciaországban volt rá példa, hogy egy iskolában érettségi alkalmával a tanároknak is érettségizni kellett. Mindannyian megbuktak! Ha minden tanár az összes tárgyat tudná kitűnően tanítani, akkor az 1 tanulóra jutó tanár akár 1/3 - 1/6 is lehetne. Ez már majdnem a Polgár-lányok tanulási lehetőségét érné el. A magániskolák is csak akkor érnének valamit, ha 1 tanárra kevesebb mint 5 nebuló jutna. Nem szabadna a tantárgyakat kis részletekben paidagogos-interruptus módjára, meg-megszakítva oktatni, hiszen ez csak a lusta és kényelmes pedagógusnak jó. A másik nagy probléma a szocializáció: a gazdag, befolyásos és a szegény szülők gyerekeinek állandó játszmái. A kivételezések, a nehezen kezelhető gyerekek, valamint a kisdiákok egymás közötti durva erőszakig fajuló konfliktusai. Rendkívül sok idő megy el a renitens nebulók fegyelmezésével, ami mondhatni hatékonytalan, idegőrlő és sziszifuszi munka. Minél nagyobb az osztálylétszám, annál több az ilyen jellegű konfliktus. Mivel pedig tankötelezettség van, ezért akár azt is mondhatnók, hogy az óvodából kikerült kisgyermek azt követően 8 évig börtönre van ítélve. Na estére azért hazamehet. Lényegében gyermekkorú gályarabok ülnek a padsorokban. Örülhet az a gyerek, akinek olyan lehetősége van, mint a már említett Polgár-lányoknak volt. Rengeteg idő telik el az első 8 év alatt, és ez egy hatalmas időpazarlás! A középiskolákban is tökéletesen ugyanez a helyzet. Milyenek lesznek az innen kikerülő emberek? Nem lenne jobb és hatékonyabb, hogy ha élve a digitális eszközök adta lehetőségekkel, a biztonságot nyújtó saját otthonában tanulhatna minden diák?