Bukta már valaki így az ösztöndíjat?
Figyelt kérdés
Szociális ösztöndíjra adtam be a pályázatot. A határidő 12-e volt, 16-a éjfélig pedig a hiánypótlási időszak, ahol egyszer van lehetőség pótlásra. Én már 12-e előtt leadtam a pályázatot, hiányzott még hozzá két dokumentum. Az egyiket még 12-e előtt beküldtem, gondoltam a másodikat pedig majd a hiánypótlásban csatolom. Hát a nagy lófäszt, mivel a 12-i határidő előtti leadás is már hiánypótlásnak minősült. Végülis így csupán 120 ezret nem fogok megkapni egy teljesen értelmetlen "jogi" szivatás miatt, nem hiszem hogy én jártam így egyedül és nem tudok már tenni semmit. Tulajdonképpen nem is érdekel annyira, megkeresem magamnak a pénz, szerencsére sikerült két jó melőt is találnom suli mellett, szóval költsék el dohányra a pénzt és jó egészséget kívánok azoknak akik kitalálták ezt a rendszert.2018. febr. 17. 00:51
1/13 anonim válasza:
Mégis zavar ha kiírtad a kérdést...
Fixálva volt a 12-ike és érthetően(Az már más tészta, hogy neked ez nem volt egyértelmű).
Máskor majd jobban fogod tudni.
2/13 A kérdező kommentje:
Pont ez a lényeg hogy nem volt egyértelmű, mert volt a 12-e mint leadási határidő, valamint 16-a a hiánypótlási határidő. Azt meg ne is vitassuk hogy ennek mi értelme van azon kívül, hogy megszívhassák páran úgy mint én, igazából nem vártam többet Magyarországtól és a Neptuntól.
2018. febr. 17. 01:11
3/13 anonim válasza:
Melyik egyetem, melyik kar? Ha tényleg ez volt kiírva, akkor teljesen jogos a panaszod szvsz.
4/13 anonim válasza:
Egy percig se zavarjon, hogy az egyetemi szabályzat az irányadó a kérdésben, nem a Neptun meg Magyarország.:D Ahelyett, hogy itt pufogsz, írd le a kifogásodat a HÖK-nek, hogy csináljanak valamit, azért vannak.
5/13 anonim válasza:
Az igen, szép kis összeg. Pont alapapú a szoctám amit ugye a szociális helyzeted alapjan kapsz. Na most hogyha a többi papírod rendben van akkor attól az egytől eltekintve még a többire fogsz kapni pontot. Tehát fogsz kapni pénzt, csak akkor valószínűleg nem annyit amennyit eddig.
6/13 A kérdező kommentje:
Ja, fogok kapni 25 pontot az 58 helyett, és 30 a minimum ponthatár.
2018. febr. 17. 22:27
7/13 anonim válasza:
Szerintem örülj annak is, hogy kapsz valamennyit. Jobb mintha az egészet buknád, nem?
8/13 A kérdező kommentje:
De nem fogok semennyit, az előbb írtam hogy a minimumponthatárt sem fogom elérni.
2018. febr. 17. 22:30
9/13 anonim válasza:
Ez érdekes, még ilyet nem halottam, hogy el kell érni egy minimum ponthatárt, pedig már egy ideje űzöm én is az "ipart". De akkor legyen igazad. Akkor viszont ahogy egy korábbi válaszadó mondta, keresd fel a HÖK irodát.
10/13 A kérdező kommentje:
"Hiánypótlásra egyszer van lehetőség, ezután már nem küldhetjük számodra vissza ismét, mivel a kiírás ezt szigorúan kiköti."
Ezt írta vissza a HÖK-ös. A nagy szigorúságban örül hogy több marad nekik. :D Az előző egyetemen is voltak a HÖK-ösök, meg voltak a normális emberek, ugyanaz megy mint mindenhol, nem csinálnak semmit és húzzák le a pénzeket. Nem azért vagyok mérkes mert most ennyit nem kapok majd meg, hanem mert ilyen undormány emberek vannak mindenhol.
2018. febr. 17. 22:38
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!