A vidéki egyetemek mérnöki képzései semmit nem érnek a budapestiekhez képest? ( BME, OE )
A képzést nem feltétlenül mondanám rossznak vidéken se. Ami miatt pályakezdőként kicsit hátrányt jelent, hogy vidéken ugyan elszórtan vannak nagyobb cégek (pl. az AUDI Győrben vagy a Bosch Hatvanban és Miskolcon), de a mérnöki állások jelentős részben Budapestre koncentrálódnak, különösen ha a fejlesztőmérnöki pozíciókat nézzük.
A BME-s és az OE-s diploma ott jelenti az előnyt, hogy a tanszékek rengeteg céggel állnak kapcsolatban, a diákok jelentős része pedig a kötelező szakmai gyak után marad a cégnél szakdolgozatot írni, illetve akik Msc-n folytatják, azok is rengetegen munka mellett csinálják, egy gyakornokból pedig az egyetem elvégzése után elég könnyen lesz főállású munkatárs, ha a cég elégedett vele.
A másik előnye ennek a két egyetemnek pedig szintén a kapcsolatrendszer. Rengeteg embert meg lehet ismerni az egyetem alatt, akik szintén az egyetem befejezése előtt elkezdenek már dolgozni, ha pedig nyílik egy új pozíció, akkor még akár azelőtt lehet róla értesülni, mielőtt meghirdetnék. Az állások egy jelentős részét pedig nem hirdetik nagy csinnadrattával, amit pedig igen, oda meg rengeteg önéletrajz érkezik be, vagyis statisztikai alapon kisebb az esély az áhított pozíció megszerzésére.
Persze ha vidéken végzel ilyen szakot, vagy ott tervezel, akkor se szegje kedved. A helyi cégeknél azért vannak nem kevesen, akik a helyi egyetemen végeztek, így ők tisztában vannak az ottani oktatás erősségével, gyengeségével, így nem fognak elutasítani csak azért mert nem a BME logója van a diplomádon. Később pedig – ahogy előttem is írták –, már nem a diploma, hanem a szakmai tapasztalat számít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!