Érdemes lenne átjelentkeznem a SOTE-ra, vagy majd a pécsi diplomával menjek oda rezidensnek, esetleg PhD hallgatónak?
1. vagyok
2, 4-nek van igaza.
3-asnak nicns, pont amiatt, amit az employer reputation miatt írtam.
#6-7:
Abszolút helyezésről szó sem esett, mivel semmi jelentősége (számodra talán van, de az objektivitásra törekvő, értelmes ember számára nincs). A SOTE azért van előrébb a nevezett listán, mert a puiblikációkat 3 módon is figyelembe veszik, és abban valóban a SOTE van egy hajszállal előrébb, mivel Bp. révén jóval több forrást kapnak.
Az employer reputation a 4. paraméter, ami bár a SOTE-n a leggyengébb, de a kutatás ellensúlyozza, mivel az 3x-os súllyan szerepel.
És hiába állítod ennek ellenkezőjét, az „employer reputation” a SOTE-n MEDICINE kategóriában alacsonyabb, mint Pécsen. Tehát nem az egész egyetemet nézi, hanem CSAK AZ ORVOSI SZAKOT (még a gyógyszerészt is külön nézi).
PTE ÁOK, medicine: 62,5 (és modern languages lenne a másik, ami 60,9, de ez most nem lényeg)
Semmelweis: 59,7.
Ezzel a szöveggel már bepróbálkoztál egyszer, de akkor is csúnyán felsültél (de látom, nem tanultál belőle):
http://www.gyakorikerdesek.hu/kozoktatas-tanfolyamok__egyeb-..
Releváns rész: 23-24-25
Már akkor is kiderült, hogy nincs igazad, továbbra is valótlan dolgokat írsz, mint akkor. Először még lehetett volna gondolni, hogy biztosan csak tévedsz, de most már nyilvánvaló, hogy szándékosan akarod flélrevezetni az embereket. Ez amúgy az oldal szabályzata szerint tilos. Egyébként 2 napig azt hittem, hogy kitiltották végre ezt a nicked, de látom, nem. :)
Ha az egész egyetemet néznénk, akkor is ugyanúgy a SOTE lenne alacsonyabb, mert az EECA úgy mérte anno, de ennek sincs most számunkra jelentősége. A lehetséges okokat szintén a linkelt kérdésnél beszéltük meg nagyon részletesen...
#9:
Doktori iskolák PTE ÁOK-n is vannak, és ott is világszínvonalú kutatások folynak. Számos terüelet (pl. agykutatás) Pécsen jóval komolyabb, mint a Semmelweisen. Persze vannak olyan területek is, amiknél ez fordítva van. Tehát továbbra is egyénileg kell mérlegelni, hogy mi a kérdező célja, és ehhez melyik egyetem a legmegfelelőbb.
Ha SOTE-klinikán akar dolgozni: SOTE-diploma előny (minimálisan, de előny).
Ha pécsi klinikán akar dolgozni: PTE ÁOK-diploma előny (minimálisan, de előny).
Ha más klinikán akar dolgozni: mindegy.
Ha küföldi klnikán akar dolgozni: mindegy (bár egy hajszállal a pécsi diplomát értékelték jobbra a munkáltatók). Tehát nem úgy van az, hogy a SOTE-diplomás előnyben lenne azzal szemben, aki „csak egy vidékis”, sőt, ha hinni lehet a felméréseknek, akkor éppen fordítva...
Ha PhD-zni akarsz: mindegy (mivel objektív pontrendszer van, amely főleg a kutatási eredményeket, másodsorban a tanulmányi eredményeket értékeli, és ha ebből jó pontjaid vannak, bárhova felvesznek PhD-ra, nem kötelező a TDK-témát folytatni, bár érdemes, ld. a következő pontban).
Ha konkrét témában szeretnél PhD-zni: azt az egyetemet kell választani, ahol azt a témát kutatják (vagy ahhoz leginkább hasonlót). És ekkor Pécs és Budapest mellett körül kell nézni Szegeden meg Debrecenben is, mert lehet, hogy pont ott...
Kérdező: Te meg ne aggódj ezen folyton, ha nem kifejezetten valamelyik SOTE-klinikán akarsz dolgozni, akkor semmilyen előnyben sem lesz hozzád képest egy SOTE-n diplomázott hallgató. De ha a te paramétereid meggyőzőbbek, SOTE-klinikára is téged fognak felvenni a rosszabb eredményekkel érkező helyiekkel szemben.
Kedves kérdező!
Nem azt mondtam, hogy vidéki orvosi egyetemek diplomáit nem fogadják el külföldön! Ugyanis természetesen elfogadják, csupán azt mondtam, hogy Semmelweisnek van a legnagyobb és legjobb híre a régióban, illetve Magyarországon, így ha valaki SOTE-n szerez diplomát jobb esélyekkel indul.
Semmelweis egyetem ráadásul több olyan külfödli medikus programban benne van amiben a vidéki egyetemek nem.
Visszatérve a PhD-záshoz. Állami ösztöndíjas helyre főként olyanokat vesznek fel doktorandusznak akik már eleve a leendő témavezetőjüknél írták a diplomamunkájukat, TDK-ztak stb. ELTE-s biológusok, pszichológusok, BME-s biomérnökök, SZIE-s állatorvosok vagy biotechnológusok nyilván simán írhatják a diplomamunkájukat, szakdolgozatukat, TDK-jukat SOTE-s témavezetőnél, aki később egy SOTE-s doktori iskolában témavezetője, támogatója lehet, hasonlóan a SOTE-n végzettekhez. (Hiszen a budapesti egyetemek között rengeteg ilyen együttműködés van, még közös kutatási projektek is ezen kívül és sok más kapcsolat, áthallgatás, vendéghallgatás, átoktatás, joint master stb.)
Egy Debreceni, Szegedi, Pécsi orvostanhallgatónál ez a lehetőség nincs meg a SOTE vonatkozásában. Ezért mondtam, hogyha a cél a SOTE valamelyik doktori iskolája akkor célszerű minél hamarabb átjönni és nyomban elkezdeni a kapcsolatépítést, konzulenskeresést is.
# 13
Úgy látom még mindig nem érted amit írtam :)
Nem azért fogják elutasítani mert nem felel meg nekik a vidékis diploma, ha hiány lenne/van és nincs aki betöltse a pozíciót akkor természetesen felveszik az illetőt, de Magyarországon klinikák, sok külfödi klinika és kórház megteheti, hogy válogat a jelentkezők között, mert sokan jelentkeznek, így ilyen helyen valószínűbb, hogy olyan egyetemről vesznek fel valakit aki ismertebb helyen végzett, jobb az átlaga vagy több tudományos eredményt ért el.
Viéken itthon is orvos hiány van, így oda természetesen örülnek bárki is menjen, de nagyvárosokban még Magyarországon is sok helyen többen jelentkeznek egy-egy rezidens helyre mint ahányat fel tudnak venni.
Nem véletlen, hogy nagyobb klinikákaon, "divatosabb" rezidens képzéseken van akit fizetés nélkül vesznek fel, mert arra a helyre már amúgy se lenne keret. A fizetős rezidens vagy szakorvos jelöltnek meg azt választják aki szimpatikusabb a leít paramétereknek megfelelően.
Kérdésedre már válaszoltam, egyébként senki nem fog lenézni mert vidéken végeztél. Mint írtam profitálhatsz abból ha SOTE-ra átmész, de véleményem szerint ha már megvan a baráti köröd a mostani egyetemen vagy elégedett vagy vele és pécsen is egy jó átlagot tudsz produkálni akkor nem feltétlen váltanék egyetemet a helyedben.
Bár így 3. év után szoktak átjelentkezni a SOTE-ra vidékről.
„de Magyarországon klinikák, sok külfödi klinika és kórház megteheti, hogy válogat a jelentkezők között, mert sokan jelentkeznek”
Ez az 1 mondat kivételesen igaz. Csak épp nem azok alapján a szempontok alapján, amiket te vélsz. Vagy talán te sem vélsz, csak megtévesztésből írod, mint a többit is.
„így ilyen helyen valószínűbb, hogy olyan egyetemről vesznek fel valakit aki ismertebb helyen végzett...”
Ez általánosságban igaz is lehetne, azonban a leendő munkáltatók körében SOTE se nem ismertebb, se nem elismertebb, mint a többi magyar orvosi egyetem. Magyarországon sem (hiszen ők mindet ismerik, és mindegyiről tudják, hogy világszínvonalú), külföldön sem (ezt pedig nagyjából az employer reputation mutatja, ha a SOTE annyival elismertebb lenne külföldön, akkor SOKKAL magasabbnak kellene lennie a paraméternek a többi egyetemnél, ezzel szemben alacsonyabb...). Medicine kategóriában is, összességében is.
Mindegyik magyar orvosi karnak NAGYON jó híre van külföldön, maximálisan elismertek, nem véletlen, hogy mindegyikre özönlenek a külföldi hallgatók (nálunk úgymond fejelttebb országokból is), és azért nem jönnek többen, mert nincs már annyi hely. Ez alapján mondhatjuk, hogy ismertek és elismerek is.
Éppen ezért nem számít, hogy a „Semmelweis egyetem ráadásul több olyan külföldi medikus programban benne van amiben a vidéki egyetemek nem” (nem véletlen, hogy nem hangzott el konkrétum, mivel az állítás egyrészt semmitmondó, másrészt irreleváns). A „vidéki egyetemek” is benne vannak több olyan külföldi medikus programban is, amiben meg a Semmelweis nem. De ez az állítás is semmitmondó és irreleváns, így semmire sem jutottunk vele.
„jobb az átlaga vagy több tudományos eredményt ért el...”
Ez lesz a valódi szempont. És ez viszont minde egyetemen egyformán lehetséges, és mindegyiken ugyanúgy meg kell érte dolgozni.
„Viéken itthon is orvos hiány van...”
Budapesten is. Ott is 1 emberrel végeztetik el 3-4 másik munkáját, és vidéken is ugyanez a helyzet.
„így oda természetesen örülnek bárki is menjen, de nagyvárosokban még Magyarországon is sok helyen többen jelentkeznek egy-egy rezidens helyre mint ahányat fel tudnak venni.”
Vidéken is, mivel egyszerűen túl kevés a rezidenshely. Gyermekgyógyászból és háziorvosból sem azért van hiány (Budapesten is), mert ne lennének betöltve a rezidenshelyek, hanem azért, mert a keretszámokat borzalmasan rosszul határozzák meg, ráadásul az igényekhez képest eleve kevés magyar orvost képezünk, és még közülük is a többség külföldre megy dolgozni.
„Nem véletlen, hogy nagyobb klinikákaon, "divatosabb" rezidens képzéseken van akit fizetés nélkül vesznek fel, mert arra a helyre már amúgy se lenne keret.”
Ld. amit előbb írtam. Egyébként ez a dolog teljesen etikátlan, mivel így kihasználják azokat az embereket, akik ingyen dolgoznak nekik (és akik külföldön jóval kevesebb munkáért jóval több pénzt akpnának).
„A fizetős rezidens vagy szakorvos jelöltnek meg azt választják aki szimpatikusabb a leít paramétereknek megfelelően.”
És itt nem szempont, hogy melyik egyetemen végzett az illető.
„Kérdésedre már válaszoltam, egyébként senki nem fog lenézni mert vidéken végeztél.”
Kivételesen ez is igaz.
„Mint írtam profitálhatsz abból ha SOTE-ra átmész”
Ez is igaz lehet a céltól függően, de lehet, hogy még nagyobbat profitálhat abból, ha Pécsen marad. De az is lehet, hogy inkább Szegedre vagy Debrecenbe kell átmennie, ha olyan témából akar TDK-zni és PhD-zni, amit ott kutatnak.
Egyébként a doktori iskolába való felvételi nagyon nem úgy van, ahogy gondoljátok. Az eredméynkre kapott pontok objektívek (ha jó volt az átlagod, vannak nyelvvizsgáid és sokat publikáltál, sok pontot dogsz rá kapni). Semmelweisen is, Pécsen is, máshol is. A többi a felvételei elbeszélgetésen múlik. Itt elvben elképzelhető lenne, hogy mondvacsinált ürügyekkel „lehúzzák” a másik egyetemről jött, nem kívánatos egyéneket. A gyakorlat azonban mást mutat. Ha a leendő témavezető támogat, nincs probléma, innentől a doktori iskola felvételiztetői is támogatnak. Egyik témavezetőnél sem tolonganak az emberek (mivel a PhD-keretszám is túl kevés, és a nagyobb fizetések miatt a klnikusi pálya vonzóbb), mindenki örül minden egyes jelentkezőnek (és általában mindenki több PhD-hallgatót szeretne, mint ahány van neki). Aztán a jelentkezők korábbi teljesítményén múlik, hogy felveszik-e őket, és aki nem tud elég jól teljesítő jelentkezőt felmutatni, az a témavezető fog PhD-hallgató nélkül maradni. Tehát a leendő témavezetőnek érdeke, hogy jó tanuló, és jó kutatási mutatókkal rendelkező hallgató jelentkezzen hozzá, akkor is, ha az illető másik egyetemről jön (és akár másik szakról). Főleg, ha az nem ritka eset áll fenn, hogy a betanított és PhD-hallgatónak szánt TDK-sok többsége végül mégis elmegy külföldre klinikusnak a nagyobb fizetés reményében). Magyarországon is jobban megéri klinikusnak lenni. PhD-ra azok mennek, akik valóban elhivatottak, az egyetemi klinikán dolgozó klinikusok, akiknél meg elvárás, hogy előbb-utóbb PhD-t szerezzenek, ők pedig munka mellett végzik, szinte soha nem nappalin. A doktori iskolának szintén érdeke a minél több PhD-hallgató, mivel a hallgató valószaínűleg másik doktori iskolából fog kiszorítani valakit, mert a keretszámokat legtöbb helyen karokra és nem doktori iskolákra osztják el (kivéve, ha 1 karon csak 1 doktori iskola van, bár ez egyetemfüggő is)... A kutatási módszertant meg maximim fél év alatt meg lehet tanulni, akkor is, ha az ember 0-ról kezdi (bár ehhez elhivatottság is kell). A témával is hamar képbe lehet kerülni, ha jó a témavezető. Én sem utasítanék el egy jelentkezőt sem, ha hozzám akarna jönne PhD-zni, látom, hogy elhivetott, és a mutatói alapján jó esélye is van, hogy felvegyék. Nem érdekelne, hogy az illető melyik egyetemről jött, még csak az sem, hogy orvosi egyetemről jött-e (mivel biológusnak, mérnöknek, pszichológusnak, stb.) ugyanúgy tudok releváns témát adni. Ez az egész országban így van. Ha külföldre akarna valaki menni PhD-ra, ott meg egyik magyar diploma sem jelent sem előnyt, sem hátrányt a többihez képest, de magyar diplomával általában Magyarországon szokás PhD-zni. Bár bevallom, az sem gyakran fordul elő, hogy valaki ne arra az egyetmre jelentkezzen PhD-ra, ahol végzett. Nem azért, mert nem lehetne, vagy mert máshová nem vennék fel, hanem mert az ember általában célirányosan választ már TDK-témavezetőt is, mert a témavezető is szimpatikus és a téma is érdekes, és aki nem megy el klinikusnak, ők általában oda szoktak menni PhD-ra, ahol TDK-ztak. Bár nálunk is vannak többen, akik máshonnan jöttek, de összességében mégsem ez a jellemző.
De ha te mégis úgy döntenél, hogy pécsi diplomával a SOTE-n akarnál PhD-zni, akkor tárt karokkal fognak várni, ha Pécsen jól teljesítettél. Ha Pécsen nem teljesítesz jól, akkor viszont Pécsre sem lesz könnyű bekerülni PhD-ra. Ha most átmész a SOTE-ra, és nem teljesítesz ott jól, akkor sem lesznek jó esélyeid PhD-zni sem ott, sem Pécsen. Tehát az egész a te teljesítményeden fog múlni, nem pedig azon, hogy melyik egyetemen végeztél.
6-os, Te elmebeteg idióta.
Pécsen végeztem 2013-ban.
Nyilván azonnal lecsapnak a külföldi kórházak, kiváló szakképzéseket ajánlgatva. Én eleinte féltem ettől, sokan mondták, hogy célszerű itthon megcsinálni a szakképzést és utána kimenni. Nos, azonnal kimentem. Azóta is a Royal London kórházban dolgozom. Ahol kifogtam egy kiváló doktort, aki beprotezsált a The London Clinic-re, ami egy elég híres magánkórház. Először-kb csak megfigyelő-vizsgáló voltam ott, aztán "félállásba" bekerültem a rendszerbe rezidensként.
Ez csak az én részletmentes aktuális életem. DE a lényeg hogy PÉCSRŐL.
Mo-n a Honvédkórház az egyetlen, ami próbál hasonló színvonalra kerülni, mint a külfi-kórházak. Nyilván ott pedig előny, ha ott végzed az összes gyakorlatodat...kezdve az ápolástantól...és persze, ha beöltözöl. Konkrétan ez volt a tervem, de végül nem bántam meg, hogy így döntöttem. 3 és fél éve kint élek, már részemmé váltam ez az egész kinti lét. Nyilván az otthoni fizu meg sem közelíti az ittenit, de ez a legkevesebb. Engem a kihívás vonzott, egyedül nekivágni egy idegen országban ergó letelepedni, kezdve a személyigazolvány megcsináltatásától....mindeközben egy nagy nevű kórházban (ill.kettőben) dolgozni, ahol mindenki ÁT AKARJA ADNI A TUDÁSÁT, nem pedig magának megtartani, mint otthon, sok helyen. Teljesen más felfogás. Később, konferenciákon..vagy közös bemutató műtéteken sok emberre leltem itt Magyaro-ról is...és Pécsről is.......
Nem tudom, hogy valaha haza szeretnék-e menni.
Nem az számít, hogy hol végzed el az orvosit, hanem az, hogy milyen eredménnyel, és azt a rengeteg elméletet, hogyan tudod majd bevinni a gyakorlatba.
Sok Sikert!
MD E
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!