Mennyire nehéz bejutni az ELTE Kommunikáció- és médiatudományi szakára?
Egészen fiatalon már 12-13 évesen már tudtam és eldöntöttem, hogy kommunikáció és médiatudományi képzésre szeretnék jelentkezni. Akkor azt mondtam, hogy "tévézni" szeretnék. Persze ez a cél azóta sem változott, inkább csak a megfogalmazás.
Célirányosan és céltudatosan készülök az életemre, próbálom a jövőmet úgy építeni, hogy időben legyek mindennel. Gimnáziumba pedagógia, pszichológia, kommunikáció szakra jelentkeztem, most vagyok harmadéves. Az átlagom most félévkor 4.58 volt. Megemlítendő, hogy matematikából felmentett vagyok (diszkalkulia), így abból nem érettségizek, helyette médiából és egy tárgyból, angolból emelt szinten. Nyelv vizsgázni most nyáron fogok (BME-kétnyelvű-közép). Jelenleg zajlik az OKTV verseny, ahová szintén médiából jelentkeztem és bejutottam a döntőbe, tehát várható plusz pontszám.
Ezeket azért említem meg, mert a válaszadásnál esetleg fontos lehet, hogy nem egy légből kapott ötletről van szó, hanem megpróbálok minden tőlem telhetőt megtenni érte.
Ha konkrétan megneveznék néhány intézményt, amit kinéztem továbbtanulás szempontjából: METU, Pázmány, Elte.
Természetesen mérvadó, hogy államilag finanszírozott legyen a képzés (ELTE, Pázmány). Nyilván a pontok sem elhanyagolhatóak. Finanszírozott képzés az ELTE-n 456, Pázmányon 479. METU-n nincsen, ott 290 körül van a ponthatár, viszont önköltséges, egy félév 270.000 FT, ami milliós tétel, ha 6 félévet veszünk.
Ezért kérdem, hogy ilyen magas pontok mellett, -gondolom túljelentkezés is van- mennyire lehetséges bekerülni az ELTE-re? Nyilván megvalósítható, hiszen sokan járnak oda, de számomra annyira irreálisnak tűnik ez a mérce. Persze, biztosan megvan az oka.
Szóval várom a tájékoztató jellegű, építő, segítőkész megjegyzéseket. Akár ELTE-s hallgatók írhatnak is! Köszönöm! :)
Lehet tudni miből állnak a pontok, hogyan számolják őket. Nagyjából tudsz kalkulálni a plusz pontjaiddal meg a bizonyítványoddal, ezek után gyakorlatilag százalékra pontosan kitudod számolni milyen érettségire van szükséged, aztán az személyfüggő, hogy kinek milyen nehéz azt elérnie.
450 pont felett teljesíteni egyébként nyilván nem könnyű.
Köszönöm az első kettő válaszolónak!
Jaj, de tudtam, hogy fog érkezni egy ilyen megjegyzés, mint az utolsóé.. Már miért lenne büfé, ruhatár szak? Egy ELTE képzése nem egyenlő egy Kodolányiéval, szerintem.
Ennyi erővel a jogot, turizmust is mondhatjuk büfészaknak, annyira sokan jelentkeznek oda minden évben..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!