Szerintetek nem lenne jó ötlet ha minden gyerek magának választ kötelező olvasmányt? Mert a tanár sem unatkozna mert nem 34-egyére mondják el neki egy könyv tartalmát, meg persze a gyerek se unatkozik annyira mert ő választotta azt a könyvet.
Jó ötlet lenne, ahogy sok más is.
Csak aki változtathatna ebbe az irányba az magasról szrik az egészre.
Nálunk pont ez volt 4. általánosban (elvileg abban az évben még nem lett volna kötelező olvasmány). Mindenki hozott ötletet a tanárnak, hogy ő mit szeretne kötelezőnek választani. (Én az Abigélt választottam.)
NAGYON JÓ ÖTLET VOLT!
Mindannyian megbeszéltük (szünetben is persze, de órán is), hogy ki mit választott, miért, tetszett-e stb. Egy csomó jó tippet adtunk egymásnak! Én pl. akkor kezdtem el Fekete Istvánt olvasni (mivel egy barátnőm a Lutrát választotta).
NEM CSAK AZÉRT, hogy a tanárnak ne legyen unalmas! (Igazából ez a legutolsó érv.) De mindenki olyat választhatott, ami érdekelte, és a kortárs ajánlásánál nincs is jobb kedvcsináló, és több önálló gondolatot kellett megfogalmazni, hiszen a másik 25 osztálytársból talán még 1-2 ismerte a könyvet.
Én úgy csinálnám, hogy megszabnám az alkotókat vagy alkotói csoportokat és azon belül a diákok szabadon választhatnának. (pl. azt mondanám, hogy olvasson el egy szabadon választott Jókai regényt vagy olvassa el egy 20. századi orosz írónak egy választott művét stb.) Annak lenne értelme - a jelenlegi rendszernek ugyanis nincs.
Nem.
A kötelező olvasmányok azért azok,amik,mert az alapműveltséghez tartoznak,és kulcsfontosságú az ismeretük egy adott korszak megismeréséhez.
Maximum általánosban lehetne ilyet bevezetni.
Kedves 5-ös: annyiban azért hibádzik az érvelésed, hogy a magyartanárok most is választhatnak bizonyos keretek között, hogy mely műveket olvastatják el / beszélik meg a diákjaikkal. Tehát most sincsenek "kőbe vésve" a kötelezők.
(Egyébként a kötelezők többsége szerintem katasztrofális, pedig én szeretek (szépirodalmat is) olvasni.)
6-os,
Attól függ,hogy milyen iskoláról beszélünk.
Ahogy írtam általánosban lehetne erről szó.
Viszont középiskolában elég szigorúan be vannak osztva a kötelező olvasmányok teljesen jogosan.Ott már nem a tanáron múlik,hogy mit tanít.
Egyébként hogy ismered meg a klasszikus görög irodalmat Antigoné nélkül vagy az angol reneszánszt Shakespeare nélkül?
Ezeket a műveket nem tudja helyettesíteni egy magyar kortárs ifjúsági könyv se.
És ezt úgy mondom,hogy én még közelebb vagyok a gimis korosztályhoz,mint a "felnőtthöz".
Ezek a művek még tanítanak valamit,hozzáadnak az emberhez ellenben a mai népszerű könyvek mind lebutított baromságok,amik arra jók,hogy még véletlenül se kezdjék el használni az emberek az agyukat.
Ha már az emberek 80%-a úgyse foglalkozik könyvekkel legalább a maradék 20-nak adjuk meg az esélyt,hogy az iskolában az értékes irodalommal foglalkozzanak,ne a lebutított változatot oktassuk.
Kedves 5/7-es: szerintem kissé félreértjük egymást - én sem azt mondtam, hogy BÁRMIT lehetne választani, hanem azt, hogy bizonyos alkotók műveiből lehetne nagyobb körben választani.
Egyébként én nem azt tapasztaltam, amit írtál, szóval nekem pl. egészen más kötelezőim voltak, mint más gimnáziumban tanuló barátaimnak.
És igen, el lehet olvastatni az Antigonét (talán el is kell, bár ebben nem vagyok biztos)
Az nem kérdés, hogy ismerni illik Shakespeare-t. De melyik művét? Mi pl. a Romeo és Juliát vettük, egy másik gimnáziumban meg a Hamletet tanulták. De szerintem jobban jártunk volna, hogy ha nem egyet állunk le elemezgetni (aminek nem volt kb. semmi értelme, viszont rengeteg időt vett el), hanem mindenki választhatott volna egy kedvére való Shakespeare-drámát (ehhez ugye utána kellett volna nézni első lépésben, hogy kb. miből lehet egyáltalán választani). Szerintem jót tett volna, ha halljuk egymástól hogy pl. a Vízkereszt... vagy a Machbeth miért jó / nem jó, miért lenne jó elolvasni vagy egyáltalán miről is szól.
Ugyanígy lehetne más korszakokkal is, mint ahogy mi pl. az Ivan Iljics halálát olvastuk, mások más gimikben meg a Háború és békét vagy az Anna Kareninát. (És pl. sokkal inkább választottam volna akármelyik hosszabbat, mert az Ivan Iljics halála egy katasztrófa volt akkor is, ha az a legrövidebb... viszont így a másik kettő közül még egyiket sem olvastam, bár mindkettőt megvettem már, és szeretném is elolvasni)
Amúgy én sem vagyok olyan nagyon idős még:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!