Köztársasági ösztöndíjat mikor utalják?
Elméletileg október 10-én (azaz ma) de szomorúan tapasztaltam, hogy nem jött meg. Sőt, a neptunomon az ösztöníjaknál még ez a félév sincs beállítható állapotban, csak a tavalyi. Pedig nagyon kéne már, mert a fizetésem csak 17-én jön :(
(az október 10-et tanárom mondta, viszont mivel ez emet által meghatározott ösztöndíj, nem feltétlenül tartják be...anno a bursámat is késleltették decemberig és akkor adták egyben de ez azért nem pár ezer ft, remélem azért a héten jön).
Ugyanez van nálam is. Már nagyon bosszant, nekem is elég nagy szükségem lenne rá. Szakmai gyakorlatos ösztöndíjam már a 4. hónap késésben van. Mindezt úgy, hogy már augusztusban számoltam rá, mivel a szakmai gyakorlatra minden tartalékom elment. :(
Köszi a választ, azt hittem, hogy már senki nem fog írni.
A szakmai gyakos ösztöndíjat én anno decemberben kaptam meg (gyakon meg nyáron voltam és persze fizettem érte a nyári kolit stb.). Jelenleg még a júniusi fizetésemből élek de a kolidíjat meg már lassan fizetni kellene.
Szerintem megkérdezem megint, vagy ha nem tudják akkor talán az emet ügyfélszolgálatánál kellene rákérdezni. Mert ha egyben adják decemberben, mint a bursát, nekem az is jó csak szóljanak már mert nem mindegy hogy mennyit kell dolgoznom mellette.
Szia!
Előző válaszoló vagyok. Te kaptál azóta valamit? Mert nekem még mindig nem utalták, a hak irodából pedig kidobtak, amikor rákérdeztem, mondván ezt nem nekik kell tudni.
Sziasztok!
Még mi sem kaptunk semmit. Ti esetleg tudtok valamit róla, hogy mikorra várható? Vagy egyáltalán kihez kell fordulni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!