Szerintetek mik az előnyei, ha valaki magántanuló? Vagy mik a hátrányai? Mire lehet hatása, ha ezt választom? Többi lent.
Gimit kezdtem el, de nem lesz ez így jó.
Az isten háta mögötti legkisebb faluban lakom, itt még általános suli sem volt, biciklivel jártam át a szomszéd kisvárosba. Már ez sem volt túl jó, mikor szakadó esőben tekertem, de mindegy, negyed óra volt csak, túléltem.
Most viszont, mivel se ebben a nyomi faluban, se a szomszédban nincs gimi, egy messzebbi városba járok.
Nagyon korán kelek, és csak átszállással jutok el a suliba, hazafelé ugyanez...
A közlekedés elég rossz, meg figyelnem kell a csatlakozásra, így semmi közös programban nem tudok részt venni, ami segítene beilleszkednem.
Így is kiközösítenek lassan, mert ezek városi lányok, én meg nem tudok a divatról beszélni, nincs műkörmöm, nálunk más az élet. És ők délután elmennek plázázni, de akkor én nem tudnék hazajutni, és párszor már mondtam, hogy nem tudok menni, megy a buszom, most meg már nem is hívnak. És még csak 3 hét telt el, így is nagyon rossz, mi lesz később?
Koliba nem vettek fel, mert nincs túl sok hely, és van olyan osztálytársam, aki 120 km-ről jelentkezett ide.
A társaságon kívül még az a baj, hogy nagyon-nagyon fáradt vagyok. Túl korán kelek a dupla buszozás miatt, és délután vissza...
Korábban jövök el otthonról, és később érek haza, mint apukám. Ő a szomszéd városban dolgozik. De neki, ha hazaér, már nincs dolga, nekem meg evés és fürdés mellett még ilyenkor kéne leülnöm tanulni. Már most sem bírom, reggel alig bírok felkelni, este meg ragad le a szemem a könyvek felett ülve. Mi lesz, ha már több hónapja csinálom ezt?
Bocsi ha hosszú lett. Szóval ez nekem nem jött be. Közelebb nincs jó gimnázium, csak olyan, ahonnan nem lenne esélyem egyetemre menni.
Hogy működne, hogy magántanuló legyek?
Kell ehhez valami hivatalos engedély? Hogy kell vizsgázni?
Ha valamit nem értek, kitől kérdezhetem meg? Skype-on van lehetőség online oktatásra?
"Kell ehhez valami hivatalos engedély?"
Alapvetően nem. A tankötelezettség magántanulóként is teljesíthető.
" Hogy kell vizsgázni? "
Írásban és szóban, évente kétszer.
"Ha valamit nem értek, kitől kérdezhetem meg? Skype-on van lehetőség online oktatásra?"
Nincs. A magántanuló önállóan készül, az iskolának nincs kötelezettsége a felkészítésben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!