Tanácstalan vagyok, mit kellene csinálnom?
Szeptembertől leszek végzős gimis, tehát pont pályaválasztás előtt állok. Reál beállítottságú ember lévén mérnöki, azon belül is építőmérnöki pályára szeretnék menni. Igen, tudom, a BME lenne a megfelelő döntés. Csakhogy én egy tizennyolcezer fős kisvárosban élek és tanulok, ehhez vagyok szokva. Ezek után Pest óriási váltás lenne, arról nem is beszélve, hogy sötétben nem egy életbiztosítás hazafelé sétálni, pláne, ha eligazodni sem tud az ember. Debrecen ugyan nem adna olyan nívós diplomát, de közel van, kényelmesebben be tudnék járni, és az ottani alapképzés után még mindig megpróbálhatnám Pesten a mesterképzést. Mert ugye mégiscsak más lenne Debrecenből költözni Pestre, mint itthonról.
Attól nem félek, hogy a tanulás ne menne, kitartó vagy és szorgalmas, meg nagyon érdekel is ez a terület. Nyelvekből is jó vagyok (angolul felsőfokon beszélek, németből most készülök a középfokra), arra gondoltam, hogy a mesterképzés mellett megpróbálnám a BME szakfordító képzését is. Valaki, tudna-e esetleg segíteni abban, hogy egy ilyen diploma az építőmérnök végzettség mellett mennyit ér? Érdemes rááldozni a tandíjat?
A válaszokat előre is köszönöm! :)
Soha nem értettem ezt a "Pesti egyetem" mániát.
Megvannak az előnyei, de annyi, hogy hamarabb hozzá szoksz Pesthez, könnyebb jól fizető állást találni.
A nívós diploma manapság egyre kevesebbet ér. Főleg, hogy van felvételi elbeszélgetést, ahol csillogtathatod a tudásod.
Szóval csak rajad múlik, hogy agyban mennyire vagy felszerelve.
Lehet BME a diplomán, ha 2x olyan jó vagy Téged választanak. Persze ehhez saját magad jobban kell képezned, mint egy BME-snek, ott nagyobb a szigor, elvárás, ezért szoktak nagyon jók lenni.
Egyetem végzése alatt fontos, hogy jól érezd magad. Hidd el gyorsan rámegy a hétköznapi közérzetedre, ha nem tetszik, nem érzed ott biztonságban magad. A tanulmányi eredményeden is megfog látszódni.
Nyelv mindig fontos! Azzal nem lehet mellé lőni.
Én sem értem ezt a "nívós" a diploma, ha pesti" idiotizmust!
Legtöbb helyen a tudásod alapján alkalmaznak, nem a diplomád bélyegzője alapján.
(vannak persze olyanok, akiknek semmit sem kell tudniuk, lehet plagizálni,hamisítani - de ez nem a te kategóriád)
Nemzetközi szempontból tök mindegy hogy melyik magyar egyetemről mész, mert egyik sincs benne az "elit" első százban, sőt az első kétszázban sem!
Normális helyen szerte a világban csak a képesség, a tudás számít, azt pedig bármelyik magyar egyetemen megszerezheted ha kellő intenzitással tanulsz. Mindegyik egyetem valamiben kiváló és van amiben gyengébb. De a személyes akarással ezek a különbségek elmoshatók.
Én a helyedben biztos Debrecent választanám.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!