Miért lenne nehezebb az infó és mérnök szak mint a pénzügy?
Mind a kettő nehéz, Az infó és a Pénzügyi szakon is van matematika.
Tehát matematikai téren semmi különbség nincs közte.
oké, gépészen van: 3 félév matek (és nem megtanulunk úgy-ahogy deriválni meg integrálni egy változó szerint, az konkrétan az első félév eleje - ennél sokkal perverzebb mocsokságokról szól), mikro-makro, gépészmérnöki alapismeretek (fizika az egész, tehát csomó matekkal), 4 félév mechanika (orrba-szájba számolgatás), 2 félév hőtan (ez is, és örülsz, hogy ha nem görögül van az egész), 2 félév áramlástan (szintén), műszaki és gazdasági adatok elemzése (a.k.a. statisztika), 2 félév gépelemek (házik elkészítéséhez meg a vizsgákon rengeteget kell számolni), 2 félév elektronika (masszív fekete mágia az egész matek benne), irányítástechnika (erre nincsenek szavak), és ez csak az alaptanterv, a szakirányos tárgyak nincsenek benne, pedig ott is vannak szépségek. És természetesen a többi tárgyban is van matek, csak nem annyira lényeges a gyakorlati tudás szempontjából, mint azoknál, amit felsoroltam. De akármilyen beteg dolog is, ez benne a szép, hogy mindennek megvan a matematikai alapja.
Ja és majd kihagytam, bónuszként matematikából és mechanikából szigorlatozni is kell, az pedig a méretek szopkodások csúcspontja. Pénzügyön van? Nem hiszem.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a mérnöki szakok nehezebbek, mint a pénzügy (nekem pl biztos nehezebb lenne a pénzügy), de a matek az keményebb és több is a mérnöki szakokon.
Annak, aki mérnöknek megy, nem attól lesz nehéz egy tárgy, hogy sok matek van benne. Megtanulja a matekot első három félévben, utána pedig alkalmazza. Legalábbis egy normális mérnöktől ez elvárható. Azok hegyezik ki a matekra az egészet, akiknek minimális affinitásuk van hozzá. Mérnök bsc-n végeztem, és most gazdasági msc-re járok, és imádom, amikor olyan tárgyam van, ahol számolni kell. Megtanulom a logikáját, és onnantól alkalmazom. Szerintem műszaki beállítottságú embereknél ez a normális.
Pénzügyön is sok matek van, attól, hogy a mérnökök nem ismerik fel a tantervben, de az igaz, hogy ezek nem analízisre épülnek, hanem statisztikára, valószínűségszámításra. Nem hiszem, hogy nehézségbeli különbség van a két különböző fajta matematika között, egyszerűen más gondolkodásmód kell hozzá.
A pénzügyön viszont van egy csomó olyan tárgy, amit egyszerűen be kell magolni, nem lehet logikai alapon megtanulni.
A végeredmény szerintem az, hogy nem feltétlenül van nehézségbeli különbség a mérnöki és a pénzügy szakok között, van, akinek az egyik könnyebb, van, akinek a másik.
Matek szakosként tartottam gyakot a BMEn meg korrepetáltam közgázos emberkét is, illetve vannak szintén matekos is,erôseim, akik mindkét helyen tanítottak.
A BMEn elvárt matek lényegesen keményebb - nem szimplán azért, mert jóval több és sokrétûbb, hanem azért is, mert egész más mélységben kell tudni (teszem azt a BMEs SzA matekos szemmel nézve is egy elég kemény tárgy így egy félévbe sûrítve, és vizsgán elég keményen el is van várva a megfelelô átlátása az egész anyagnak)
Nem értem honnan jön ez a “3 félév matek van”
Informatikusként pl én tanultam az alábbiakat:
Analizis 1 , analizis 2 , analizis 3 , numerikus analizis, diszkret matek 1 , diszkret matek 2 , diszkret matek 3 (csak msc-n), linearis algebra, linearis algebra numerikus modszerei, matek logika , valószinűségszámítás ,statisztika , optimalizálás ,stb..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!