Nem röhej hogy a tanárok egymás után menekülnek betegállományba egy hétvégi iskolai rendezvény elől? Átlátszónak nem kicsit átlátszó.
Szülő-tanár nap lesz a hétvégén. A tanárok puffognak morognak hogy szombaton? Az nem munkanap, ki se fizetik stb mégis jönni kell. Persze csak egymás közt morognak úgy hogy az igazgató meg ne hallja. Nemet konkrétan senki se mer mondani.
De ahogy jön a rendezvény, egyre másra tűnnek el betegállományba. Azt egyik se meri megjátszani hogy csak aznapra menjen el, így hogy hitelesebbnek tűnjön a dolog, már a héten eltűnnek. Ki kedden ki szerdán ki csak pénteken. A 25 fős tanári karból eddig 12 jelentett beteget, és megy a színjáték, hogy „beteg vagyok de a rendezvényre persze igyekszem jönni. Hogyne igazgató úr”.
A nagy büdös kamu, egyik se fog jönni. Annyi gerinc egyikben sincs, hogy azt mondja szombat nem munkanap nem jövök pont.
Én jövök a rendezvényre annyi kedvem van mint üvegesnek hanyatt esni.
De legalább nem kamuzok meg menekülök kamu betegségbe.
Én kérlek tanár vagyok.
Egy éve vagyok itt, határozott szerződésem van jún végéig és úgy várom már mint a rab a szabadulást.
5 percet nem leszek itt tovább mint kell.
Ezt a trágyhalmot ezt a sok hazug birkát (a tanári karra gondolok a gyengébbek kedvééért).
Arra válaszolj hogy adott tanár miért kamuzza be a nagyon nem kívánt rendezvény előtt prá nappal hogy jaj beteg vagyok? Mennék én szívesen de sajnos megbetegedtem!
HAZUG GERINCTELEN banda! (Már amelyik).
Azt lenne korrekt hogy odaáll, megkérdi szombat nem napon fizetik külön? Nem? Akkor nem jövök.
Ez korrekt.
Vagy csinálja azt mint én fogja be a száját és jöjjön.
Az hogy mit gondol az egészről egy dolog azt megmondhatja.
Ha valaki megkérdi én is megmondom: hátam közepére az egész.
de jövök.
"EGY évig bírtad! "
Bocs, de helyből itt a hiba a gondolkodásban.
Mi az hogy "bír"? Egy munkahelyet nem bírni kell. Ez nem börtön , ez nem betetgség, nem rabszolgaság. Nem kell bírni.
Ha jó a munka marad a dolgozó. Ha nem, elhúz a dolgozó.
Ilyen egyszerű. Nem bírni kell, hanem otthagyni.
Az másik dolog, hogy ha jogi kötelem van ld határozott idejű szerződés, akkor egy darabig kötve a kezem.
De akinke nincs ilyen szerződése és jó részének nincs csak az újaknak az első évben, az bármikor elhúzhat.
Nem kell semmit se kibírni. Ez nem influenza ez munkahely.
Jó megtartod nem jó eldobod.
Őszintén szólva én már magát a kérdésfölvetést sem értem. Lehet, hogy én már "régi" gondolkodásmódú vagyok, de nem tudom elképzelni, mi rossz van egy hétvégi összejövetelben, és a hozzáállás egyáltalában miért negatív.
Biztosan van célja a dolognak, tehát nem hülyeségnek találták ki. Mondjuk hozzáteszem, ez is a mai oktatásnak egyfajta hibája, hogy a tanárok és szülők teljesen elidegenednek egymástól.
Pedig -ahogy azt a tapasztalat is mutatja- az oktatás hatékonyabbá, könnyedebbé tehető, ha megvan a megfelelő szülő-tanár kapcsolat.
Sajnálom, hogy manapság már a hozzáállás ehhez a témakörhöz teljesen más, mint régen.
Ilyen körülmények között a magyar oktatás nem fog soha visszaállni a rendes szintre. Aki 30-40 éve ebbe benne van, az érti hogy miről beszélek.
Nézd nagyon röviden a fiatal és fiatalabb korosztály marha egyszerűen fogja fel. Szombat? Az szabadnap. be kell menni?
Akkor az munka. Fizetik? NEM?
Akkor menjenek a francba.
Kb ez a hozzáállás. És lehet rám dobálni a köveket hogy micsoda hozzáállás,de HALKAN megjegyzem: NEM ÉN menekülök kamu betegállományba.
De voltaképp igazuk van a többieknek.
Mi a francot keresek én ott szombaton? A munkahelyemen vagyok szombaton? És még ki se fizetik?
Hát hülye vagyok én?
Kb ez a hozzáállás mindenki részéről.
Mert ugye a vezetés kijelentette: kötelező jönni munkanap.
Munkanap????
De ha munkanap akkor nem kéne kifizetni?
Fizesse ki és nincs semmi gond. Akkor lehet kötelező.
De INGYEN kötelező? A lónak a fütyije.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!