Ha a tanár nem enged ki wc-re de nekem nagyon kell és az
osztályban végzem el a dolgom akkor azért felelősségre
vonhatnak?
Figyelt kérdés
Kicsit felfáztam és az óra vége előtt kb 10 percel rámjött a pisilhetnék ( óra elején már kiengedett a tanár wc-re ) de másodjára már nem engedett ki, pedig jeleztem neki óra elején is hogy lehet hogy többször ki kell mennem mert kicsit felfáztam, de ez még nem ok arra hogy otthon maradjak. De ő másodjára már nem engedett ki, és bár sikerült visszatartani addig majdnem összepisiltem magam... Na most ha ő elállja az utam vagy bezárja a terem ajtaját előttem ( mert már volt ilyenre is példa még általános iskolában ) és én fogom magam és az asztalánál vagy az egyik sarokban kiengedem magamból ( mert nehogy már a ruhám legyen olyan ) azért felelősségre vonhatnak? Kaphatok megrovást?
Oké fel voltál fázva, kiengedett egyszer, de neked 35 perc múlva megint menni kellett. 10 percet mégis kibírtál. Azért ne akard már beadni, hogy nem bírsz ki akér 45 percet pisa nélkül. És az egyébként nem zavarna, hogy az osztálytársaid kiröhögnének és megbélyegeznének a "hugyos" becenévvel (és persze pár szünet alatt az egész iskola tudni fogja)? Valamint, hogy hugyos ruhában kell hazamenned, vagy várnod, hogy jöjjön valaki váltóruhával?
Amúgy csak a tanártól/osztályfőnöktől függ, hogy adnak-e beírást. Bár az előfordulhat, hogy javasolják a szülőknek, hogy vizsgáltassák ki egy orvossal a vizeletvisszatartási problémáidat...
2016. jan. 11. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
3/13 anonim válasza:
Ja, most olvastam, hogy ráadásul a sarokban akarsz pisálni letolt ruhával! Ezért biztos, hogy felelősségre vonhatnak igen. Az előbbi hozzászólásom a sima bepisálásra vonatkozott. Bár így is gúny tárgya leszel.
2016. jan. 11. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
4/13 A kérdező kommentje:
Igaz kibírtam még azt a 10 percet de szó szerint befogtam a végét, illetve kegyetlenül csikart a hólyagomnál és még utána is nagyon fájt. De az az érdekes hogy a többi tanár megértette és azt mondta ha kell egyből menjek, meg nem is azonnal szóltam hogy mennem kell hanem próbáltam hátha kibírom óra végéig, és bár tényleg kibírtam de utána sokáig fájt a hasam a hólyagomnál.
2016. jan. 11. 21:31
5/13 anonim válasza:
Kimentem volna szó nélkül. És egy ilyen eset után valószínűleg úgy leqrnák a tanárt, hogy attól lenne hangos az iskola hónapokig. Szülői munkaközösség szerintem kb keresztre feszítené.
Ilyen esetben amúgy az eljárás: szólsz, hogy elnézést, kimész mosdóba és kimész. Nem megkérdezed, hogy mehetsz-e, hanem iparkodsz kifele.
2016. jan. 11. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
6/13 anonim válasza:
Hát ez a tanár komolyan nem normális. Én tényleg megértem a felháborodásodat, a hetekben én is felfáztam, embertelen egy érzés, én kb. félpercenként jártam pisilni, szóval el sem tudom képzelni, hogy akár 10 percig bírtam volna. Ilyenkor szerintem fogd magad és menj ki szó nélkül, ez sokkal kisebb megaláztatással jár és kisebb büntetést is vonhat maga után, mntha a teremben pisilnél :D
2016. jan. 11. 22:09
Hasznos számodra ez a válasz?
7/13 anonim válasza:
Ezért egyébként feljelentheted, szóval a helyében nem ugrálnék.
2016. jan. 11. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
8/13 anonim válasza:
Én tanárként a másik szemszögből válaszolnék. Sajnos a diákok nagy része középiskolásként kihasználja a "pisiszünetet". Sajnos ránézésre nem tudom megállapítani, hogy valaki beteg, vagy kamuzik. Nálam az vált be, hogy ha valakit kiengedek óráról a mosdóba, akkor 10 perccel továbbtartom a matekórát (plusz matekházival). Ez erősen leredukálta a kijárkálást. Tudom nem ez a legjobb megoldás (kövezzetek meg!), de nem vagyok orvos.
2016. jan. 11. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
9/13 anonim válasza:
Létezik a "személyi szabadság megsértése" nevű bűncselekmény, és a tanár ezt követi el, ha erőszakkal nem enged ki.
Nem akadályozhat a távozásban, legfeljebb beírhat hiányzónak.
2016. jan. 18. 16:52
Hasznos számodra ez a válasz?
10/13 anonim válasza:
8-as, magyarán igyekszel megutáltatni az osztállyal azt is, akinek hólyaghurutja van és nem tehet róla... (Volt már neked hólyaghurutod?) Miért nem elég, ha az illetőnek csak be kell pótolnia, ami elhangzott, mert külön az ő kedvéért nem ismétled el?
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!