Nem biztos h jó helyre írom, de szeretnék zeneiskolába tanulni.20 éves vagyok. Érdemes elkezdeni? Mennyibe kerül durván?
Van állami ösztöndíjas képzés is. Az önköltséges forma 150.000-220.000 közötti összeg iskolánként eltérő. Magániskola ennél többet is kérhet.
Érdemes-e elkezdeni? Sajnos nem igazán. Nehéz az elhelyezkedés. Kevés a kereslet országos szinten pedig főleg a zene szakok végzettjei iránt. Csak kevés emberre van igény, kb. kivételes tehetségű embereket hívnak meg rendezvényekre és az ő munkájuk is alkalmi jellegű, illetve zenetanárként lehet egyetem mellett is dolgozni, de biztos megélhetést aligha biztosít, legalább igen alacsony arányban. :( A zene nem haszontalan. egészséges a lélekre, de csak hobbi szinten.
zeneiskolába menj be és keress magántanárt;
én az igazgatónőhöz mentem be és ő mondta, hogy magánúton tanulhatok (az iskolába már nem vettek fel, mert azt mondták, hogy túl idős vagyok), aztán épp ott volt egy tanár is; őt odahívta hozzám az igazgatónő és ez a kedves, idős hölgy elmondta nekem, hogy óránként 2000 ft-ot kér, plusz még gyakorolhatok egy kicsit a magánórák után, ez heti egy alkalom
szóval én így, ezóta tanulok zongorán játszani :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!