Sért-e jogszabályt alapítványi iskolában a tanároknak a pótlékok ki nem fizetése? Vgay ez munkáltatói döntés mert nem KLIK-es iskola?
Alapítványi iskola tehát nem KLIK.
A pedagógusok bérét a bártábla rögzíti de ezen felül még pótlékok is járnak mint:
pl osztályfőnöki tagozatvezetői mkv vezetői stb
Na ezeket az iskola nemes egyszerűséggel nem adja. Indoklás semmi. Mivel én új dolgozó vagyok (szept-tól) egyelőre „figyelem a széljárást” de ahogy látom a régebbi dolgozók egyszerűen lenyelik ezt a dolgot, még rá se kérdeznek. Annyit hallottam tőlük, hogy „sose adták ez van”.
Én nem fogom lenyelni de még új vagyok.
Kérdezem: ezen pótlékok járnak akkor is ha nem KLIK-es iskolában vagyok? Hiszen a munkáltatóm ugyan nem a KLIK de a fizumat éppúgy bértábla alapján az állam adja voltaképp a kincstáron keresztül, nem az adott alapítványi iskola fizet.
Akkor mért csodálkozol, hogy a többiek is tűrik?
Azért mert van aki majdnem 10 éve itt van akár. De évek óta többen is. Na most ezt 1 évig még oké de aztán nehogy már 1 év alatt ne találjon egy tanár helyet. Ha más nem még az is lehetsőég hogy sehol se dolgozom hanem magánórákat tartok. Csináltam pár évig jobban kerestem mint így csak ugye nyugdíj TB és hasonló hátrányok vannak.
Ezt más is megtehetné.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!