BGF 465 pont?! Hogyan?
Sziasztok! Két kérdésem lenne ezzel kapcsolatban. Elsőként az, hogy ha elérem az 465 pontot akkor automatikusan felvesznek államira vagy még a pontot elérők közül is válogatnak? A második pedig, hogy ennyi pontot hogy lehet elérni? Jó tanuló voltam mindig is, szinte mindig kitűnő voltam. 2 emeltet szeretnék tenni törit és németet valamit azokból amikből közepezek a lehető legjobban, szóval magyar és közgáz 90% felett, matek talán legjobb esetben is 80. Ilyen érettségivel lenne esélyem elérni ennyi pontot? 11-es vagyok. Előre is köszönöm szépen a válaszokat!! 😊 (tudom, hogy változhatnak a ponthatárok, most egyenlőre csak számolgatok, csak sajnos egyik tanár sem túl segítőkész, hogy ez a rendszer hogyan is működik )
18/L
Az előre meghúzott ponthatárok minimumok, ennyit mindenképp el kell érned, hogy egyáltalán legyen esélyed bekerülni. Ha több ember is legalább 465 pontot ér el az adott szakon, mint a meghatározott keretszám, akkor a jelentkezőket a pontszámuk szerint csökkenő sorrendbe teszik, és a keretszám szerinti utolsó még felvett tanuló pontja lesz a ponthatár. Tehát ez a 465 csak egy minimum, nincs kőbe vésve, lehet magasabb is, de alacsonyabb nem.
Ha két emeltet teszel, mindkettő tárgy felvételi tárgyad és ezekből is számolják a pontjaidat, akkor a maximális +100 pontod meglesz. Ha mindkét emelt szinten elérsz pont 90%-ot, akkor a duplázós módszerrel 2*(90+90)+100=460 pontod van, ami még mindig kevés, de a pontszámításhoz jó kiindulási példa.
Egyébként, ha ilyen duplázós módszerrel számolsz (kicsit hülyén fogalmaztam meg, mert nem te választod, automatikusan a számodra kedvezőbbel fognak számolni), akkor csak a két felvételi tárgyad érettségi eredménye számít, az összes többi nem játszik közre a felvételi pontszámod kialakulásában.
465 a központi ponthatár, annál alacsonyabbat egyik egyetem sem húzhat. Feljebb akkor viszi az egyetem, ha túl sokan érték ezt el, mert van egy keretszámuk megszabva, hogy hány hallgatót vehetnek fel államilag támogatottra.
Ha két emeltet teszel, azt a kettőt számolják bele érettségi tárgyként, és ennek a kettőnek az eredményét duplázzák meg, ha úgy jobban jön ki. Ha minden tárgyból ötös leszel mindkét évben, akkor 90-et kell írnod a két emeltből, hogy meglegyen. Ha van felsőfokú nyelvvizsgád, akkor talán célszerűbb lenne, ha csak töriből emelteznél, és annál jobb eredményed lenne németből. De semmiképp ne stresszelj rá :)
A duplázást azért nem ajánlom, mert így elveszted a nyelvvizsgák által szerezhető pontok lehetőségét. Én is kettőből fogok emeltezni (angol előreh, matek), de biztos, hogy nem ezt így párba fogom választani. Úgy jobb, hogy 1 emelt (+50), 2 nyelvvizsga (+50).
Mert ha egy feltételnek megfelelő középszintű több % lett, mint az egyik emelted, pl földrajz 94%, német emelt 90%, akkor pontot vesztesz duplázással.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!