Mi történik ha nem járok be gyakorlatra?
Igen, azt azt azért valóban jó lenne tudni, hogy milyen szak, de nagyon sok minden az adott tanártól függ. Így csak általánosságban tudok válaszolni. Gyakorlatra illik bejárni, mert olyan feladatok lehetnek, amiket otthon egyedül nem biztos, hogy meg tudsz csinálni, főleg laborgyakorlati órákra jellemző ez.
Ha nem jársz be, lehet, h. 1-est kapsz, vagy simán nem kapsz aláírást a végén, így eleve nem is osztályozhatnak. Attól, hogy egy tantárgyad hiányzik, még elkezdheted a következő félévet, csak arra kell odafigyelni, hogy a hiányzó tantárgyat pótold valamikor, illetve lehetnek egymásra épülő tárgyak, tehát ha az előfeltétel hiányzik, akkor nem veheted fel, ami rá épül, tehát ezt jól írtad.
Én a helyedben mindenképpen elvégeznék mindent, amit csak lehet, mert egyrészt mi a garancia arra, hogy felvesznek a másik szakra, másrészt pedig lehet, hogy az itt elvégzett tárgyak közül néhányat el tudsz fogadtatni szabadon választhatóként a másik szakon, így ennyivel is kevesebb lesz a másik szakon a teljesítendő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!