Szerintetek egy óvónőképző vagy egy mérnöki szak (gépészmérnök, műszaki menedzser, közlekedésmérnök) a nehezebb?

Ilyen kérdés fel sem merülne, ha a 21. szd társadalmáról általánosan elmondható lenne, hogy tájékozott, empatikus és tiszteli a másik ember munkáját, még ha nem is ért hozzá és nem is látja a benne rejlő nehézségket.

A kvalitáson, képességeken és készségeken túl szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a sikeres tanulmányok elvégzéséhez nem elég ennyi egyik egyetemen/ főiskolán sem. Lediplomázni jóval bonyolultabb művelet, mint a legtöbben gondolják. Ha a gyakorlati vezetők, tanulmányi osztályosok kvázi ellehetetlenítik az előmenetelt, akkor gyakorlatilag mindegy, hogy "büfé szakon" vagy orvosin tanul az ember gyereke, így igaz ez a mérnöki vs. óvodapedagógusi képzésre is. Hogy melyiknek miben rejlik a nehézsége, érdemes erről az oldalról is megvizsgálni. Készségtárgyakon pedig nem érdemes marakodni.

Az óvodapedagógus szakot a legtöbben eleve lekezelik sajnos, de ezen nem csodálkozok. A kollegina megnyilvánulása, valamint más hallgatók/ végzett szakemberek attitűdje nem emelik a nívót, ami a szakma megítélésének rovására megy. Alapvetően elmondható viszont, hogy JÓ óvodapedagógusnak lenni sokak számára elképzelhetetlenül nehéz feladat. Már ha csak abból indulunk ki, hogy a legtöbb diplomás szülőnek 1 gyerek nevelése/nap is izzasztóbb, mint egy államvizsga. Én csak óvónénik szemszögét ismerem, mérnökiről nem tudok nyilatkozni. Nem kampányolni szeretnék, csak megadni az esélyt arra, hogy laikusok picit belelássanak közelebbről. Óvodapedagógusi relatíve nehéz szak (nehezebb mint valaha!), de ez a nehézség nem a tárgyi követelményben, sokkal inkább az ügyintézésben, gyakorlati ellentmondásokban, és az egyszerű dolgok túlbonyolításában rejlik. Azt tanítják, mit NE csinálj, de a szakmailag helyes megoldást nem építik fel, nem állítanak példát, csináld magad módszer van, miután a mai jogrendszer teljesen bevédi a gyerek személyiségét. A hallgatót az első félévben bedobják a mélyvízbe, majd alkalmatlannak nyilvánítják, mert nem tudott kreatív nevelési eszközt felmutatni- melyet egyébként a 30 éve pályát gyakorló diplomás sem tud. Ennek a szaknak tehát az a nehézsége, hogy valódi háttértudás nélkül azonnal menni kell a hallgatónak, míg más szakokon 2.5 év elméleti megalapozás után kezdődik meg a gyakorlat. Ezek azok a buktatók, amikre a legtöbben nem gondolnak- mert miért is gondolnának?! A kollegina is valamiért fontosabbnak vélte egy ének zh nehézségeit ecsetelni, mintsem egy valós szakmai problémahelyzetet felvázolni.

Zárásképp: ne azzal foglalkozzunk, mi a nehezebb. Fontosabb lenne inkább olyan kérdésekkel foglalkozni, hogy "mit tegyen meg egy óvónő annak érdekében, hogy neveltjeiből egyszer akár sikeres mérnökök váljanak?" ; illetve "mit tegyen meg egy mérnök szülő annak érdekében, hogy széleskörű, jó nevelést biztosítson a gyerekének?" Mert számomra ennek a két szakmának maximum ilyen kontextusba van köze egymáshoz :)

Igen, a 11-es nagyon szépen leírta, miért ég és föld a két képzés.

Ha van érzéked hozzá és akarsz vele foglalkozni, akkor egy óvónőképző gyerekjáték. Olyan szintű alapkészségekkel (memória, nyelvérzék stb) amivel egy átlagos mérnöknek rendelkeznie kell, kisujjból kirázható.

Le lehet majd pontozni, de ez nem a képzés leminősítése, hanem tény. Azok a nehézségek amiket felsorolt a válaszoló, mint a bürokrácia, előírások stb stb. Egy mérnök átlagos napját teszik ki mind a 40 év alatt amíg a pályán van, nem pedig egy egy fél beiratkozási időszakát az egyetemen.

Mondom ezt úgy, hogy mérnök vagyok, az öcsém mérnök, anyám tanítónő, és két óvodapedagógus unokatestvérem van...