Napi hány órát tanultok, és nem vagytok fáradtak utána?
Hát, ha írásbelim van az max 30 perc szokott lenni (angol levél, matek házi), ha már szöveget kell alkotni az kicsit több idő. Mást, mondjuk törit egy órán keresztül szoktam (emeltre járok), illetve fél órát szoktam angolozni (de ez relatív, néha csak a penpalokkal beszélgetek, vagy angolul filmet nézek). Szóval max két órát tanulok.
Ne hajszold túl magadat. Amikor úgyérzed, hogy már nem fog az agyad, kicsit pihenj meg. Nézz meg egy részt a sorozatodból, fürödj, sétálj egyet. Az a fél óra nem fog számítani semmit. Úgy sose ülj le tanulni, hogy a halálodon vagy, olyan fáradt vagy. Nincs értelme.
(Megjegyzem, én öt évesen vagyok, és első három évbe semmit se tanultam, és konkrétan most jobb a teljesítményem, mint azoknak, akik végig magolták és tanulták az öt évet. :) Okosan kell mindent csinálni)
19/L
Másodéves egyetemista vagyok és kb. 2 órám van amire hét közben kell tanulni, hétfőn és szerdán kb. 1-1 órát. Pénteken szoktam általában 4 órát, vagy ha ZH várható akkor péntek-szombat-vasárnap is 4-4 óra (ZH tárgy+amit alapból is).
A vizsgaidőszak halál, akkor van 4 hét amikor kb. naponta 5-6 órákat tanulok, na az lefáraszt rendesen.
Mit tanulsz naponta 2-4 órát? Viszonylag hamar át lehet nézni a dolgokat pl másnapra, hátha felelsz és ilyen 3-4 órát akkor szenvedni, ha egy jelentősebb dogát írtok.
Nem ez a legjobb tanács, hogy ha nem kell tanulj kevesebbet/felületesen, de ha 9.-ben 4 hét után kivagy, akkor ez nyilván nem jó így. Főleg mivel az évek előre haladásával egyre többet kell majd megtanulni. Tervezd meg előre, vagy amit lehet inkább hétvégén és akkor mondjuk napi 4*1 óra és akkor kevésbé terhel le. Főleg h kb. fél óránként ajánlatos 10 perc szünet, mert kevésbé fog az agyad. hiába ülsz akkor meg 4 órát a könyv felett.
20/L
Koszonom a valaszokat:)
Utolso, azert tanulok ennyit, mert altalaban napi 8-9 oram van, es MINDEN oran felel valaki JEGYRE.
Ne stresszeld tul magad! Nekunk is voltak olyan tagyak ahol minden oran 2-3 ember felelt jegyre de mindig elotte szunteben atneztuk az anyagot es kesz. Ha irsz lecket es szunetben elolvasod a fuzeted akk sztem mar kepes kell h legyel 5osre felelni. Gondolj bele, meg a magolosabb targyakbol mint tori v biosz is ha tudsz par alap infot a tobbi mar csak korites es magyarazas h megmutasd erted mirol beszelsz.
Hogy megvalaszoljam a kerdesed en tanulassal nagyon keves idot toltok de leckeiras az min. 1-2 ora minden nap, egyszeruen csak sokat kapunk es igenyes vagyok meg lyukasorakba amugy se tudok nagyon mast csinalni.
pff... rengeteg órám van... kb. a magyar közoktatás egyik áldozatja LEHETNÉK, ha nem lennék találékony. Szerdán van a legtöbb órám, plusz tanulni, de én akkor se szoktam túlzásba vinni. Nincs értelme. Hétvégén szoktam tanulni, de akkor sem kegyetlenül sokat. Anyám szeret néha ezért a "lustaságomért" ordítozni, de nem érdekel (mostanában hangulatingadozása van). Kb. úgy felvázolom az órarendem:
hétfő:7 kedd:7 és szerda a gyilkos, elvileg 8 órám lenne, de bennmaradok még 2 órát elsősegélyire, ugyanis ha sikerül a vizsga, akkor 30 órát letudtam abból ***** közösségi szolgálatból. És nem, 10 óra után tanulok max. fél órát, utána vagy ledőlök ágyba egy kicsit, vagy gépezek. csütörtök:8 péntek:6 tehát 38 órám van hetente. Közel vagyok már a 40+-hoz, nagyon közel... :( És azt mondják, hogy 11.ben még rosszabb lesz... -_- Én állítom, hogy Hoffmann Rózsa csak azért volt, hogy elvigye a balhét.. Mert ha az oktatási főmuftik úgy gondolnák, hogy hoffmann egy szemét, akkor eltörölték volna az "újításokat" ott van példának a finn oktatás... Ezzel az oktatással az a baj, hogy rengeteg okos magyar ember volt (ld. Irinyi, Széchenyi, Neumann), vagyis egy normál oktatási renddel néhány év alatt talán a finneket is lehagynánk. De kit érdekel a tehetségek fejlesztése, ha napi 9 órát is lehet szenvedni egy padban... :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!