Emelt történelem érettségi és jogi egyetem Magyarországon?
Üdv mindenkinek!
(Ha nagyon lusta vagy, és nem akarod elolvasni a hosszú szöveget, görgess lejjebb. Ott leírom rövidebben.)
16 éves felvidéki fiatal vagyok, jelenleg egy magyar tannyelvű gimnáziumban tanulok Kassa közelében. A jövőt illetően szeretnék Magyarországon tanulni, egyetemre járni, mivel magyarnak érzem magam és az anyanyelvem is magyar (mondanom sem kell, hogy anyanyelven a legkönnyebb tanulni). Nincs egy konkrét kérdésem, inkább olyan véleménykifejtős dolog ez. A tanulmányaimat Budapesten, az ELTE-n szeretném folytatni, mégpedig az Állam- és Jogtudományi Karon jogász szakon (esetleg politológia, ez még elválik). Nem kérdéses, hogy talán a legnehezebb szakot választottam ki, viszont ez érdekel és úgy gondolom, hogy el is fogom érni, ám a probléma a történelem emelt érettségivel kezdődik. Ugye történelem érettségi kötelező Magyarországon, de nálunk nem, így evidens, hogy az oktatás sem figyel nagyon oda erre a tantárgyra. Szeretnék kérni pár tanácsot abból a célból, hogy felkészüljek a jövőbeli emelt szintű érettségire történelemből. Elfogadok minden olyan ingyenes, interneten elérhető könyvet, amely oktató vagy egyéb jellegű, ám mindenképpen kapcsolódjon a történelemhez. Örülnék még pár tanácsnak is a jövőt, illetve a továbbtanulást illetően. Milyen az ELTE jogi képzése? Milyen speciális tulajdonságok, jellemek kellenek egy jogásznak (vagy politikusnak, ez a másik, ami érdekel). Ha lehetséges, kerüljük az olyan kommenteket, hogy tudjak jól hazudni, illetve a hasonlókat.
Röviden: olyan oktató jellegű könyveket keresek, amelyek megtalálhatóak az interneten ingyenesen, PDF (vagy más) formátumban, és amiből felkészülhetek az emelt szintű történelem érettségire. Illetve elfogadok minden olyan tanácsot, amely kapcsolódik a jogi vagy a politológiai képzéshez.
Köszönöm, hogy elolvastad, illetve előre köszönöm a választ!
Üdv
NR
Mivel ez nem a google, ezért sajnos kéretlen tanácsokat is fogok adni.
NE MENJ JOGÁSZNAK!
Alapvetően két aparátusa van az egész dolognak, az egyik a privát szféra, ahol aztán nincs hiány, a másik az közjogászat, ahol van hiány csak azt meg nem fizetik meg. Politológiára még kevésbé menj.
Ezek olyan embereknek valók, akiknek vagy a szülei sikeresek voltak, vagy ők maguk tényleg kiemelkedők, csak akkor meg nem itt kérdezgetnél, hanem szakmai fórumokban meg ifjusági dolgokban tevékenykednél.
Inkább a gazdaság-menedzsmentetet ajánlom a témában, de csak akkor ha tényleg érdekel, mert egyébként nyelvismeret nélkül (angol, német, francia!) ott is csak egy büfészakos senki leszel.
történelem emeltet egyébként (mint minden mást) követelmény alapján tanulnék
egyébként az érettségi tök egyszerű összefüggésekre kérdez rá, csak az alaptanterv nem erről szól és elmismásoljuk a lényeget
Kedves első!
Gondoltam, hogy nem kell leírni az eddigi és jelenlegi személyes életemet. Leköteleznél, ha nem ítélnél meg előre. Jelenleg is tevékenykedem ilyen körökben, viszont egy ilyen fórumot elfogadnék, mint amilyet említettél.
"amiből felkészülhetek az emelt szintű történelem érettségire"
Remélem nem most kezdesz neki. Egyébként scribdpontcom-on rengeteg dokumentum, könyv van ebben a témában is. Főleg a 19. és a 20. századot nézd át, a kérdések fele ezekből az időszakokból lesz.
Tényleg a Száray-tankönyvek a jók!
Illetve az oktatas.hu-n fenn vannak az érettségi követelmények, ott meg tudod nézni, hogy nálunk nagyjából mi a tananyag. EMELET töri érettségi kell a joghoz.
Az ntk.hu-n vannak ingyenesen letölthető tankönyvek.
Én ELTE ÁJK jogászra járok, általánosságban azt lehet mondani, hogy kicsit többet követelnek, mint amit adnak, de nem rossz hely, én nem bántam meg. A politológia nagyon semmilyen képzés, akkor már inkább a jog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!