Madách, Török ignác vagy lászló?
Sziasztok,nyolcadikos vagyok ezekről az iskolákról kérném véleményetek.
A lászlóban és a törökben is benne vagyok az osztálylétszámban a listán,tehát 100%-ra felvesznek.A madáchban 54-ik vagyok nagyjából a haladó német kezdő angolon,ahová 15 embert vesznek fel,de az eddigi évek alapján még van esélyem bejutni.
Ez a három iskola játszik nálam,de nagyon bizonytalan vagyok.A madáchot elsősorban az iskola miatt választanám,mert nagyon jókat hallok a közösségről,sok program van és nagyon szép az iskola is.Nyelv szakkal pedig nem lehet mellé nyúlni,hiszen az mindenhez kell,márpedig azt hallottam hogy a madáchból úgy jössz ki,hogy folyékonyan beszéled mindkét nyelvet,felkészítenek a nyelvvizsgára is.
A lászló és a töröK pedig a matek szak miatt fogott meg,ami nekem nagyon jól jönne továbbtanulás terén,hiszen matekból jó vagyok.
Szerintetek melyiket kéne elsőnek írnom?Attól félek hogy a madáchban nem tudom magam erősíteni matekból,a másik kettő miatt pedig hogy nem lesz olyan jó az iskola,közösség,esetleg nagyon merev lesz az iskola.Szerintetek?
A Madáchban is le lehet érettségizni emelt szinten matekból. Ha nem is emelt óraszámban, de tudod magad fejleszteni magad matekból.
És ha esetleg megváltoznának az elképzeléseid, a nyelvek még mindig jól jönnek, bármikor.
Bár ha már nyelvoktatásról beszélünk, abban azért a Szent László sem semmi :D Itt talán mindkettőt tudnád egyszerre fejleszteni :)
A Török Ignácot sajna nem ismerem...
Köszi a választ! :)
Igen,én is emiatt szeretném a madáchot.
Csak akárhányszor döntök valamelyik iskola mellett,valami miatt megváltozik a véleményem,úgyhogy eleggr kétségbe vagyok esve.
Ismerős érzés... De "szerencsére" nekem csak az ideiglenesek kijövése előtt volt ilyen dilemmám, mert sajnos nem vagyok eléggé befutó helyen az egyikben :( Így azt írtam előre, amiben nem vagyok jó helyen, mert az ember akkor jön rá, mit szeretne, mikor már elvesztette. :(
Amit még ajánlok, hogyha voltál nyílt napon, vagy tájékoztatón, akkor írj össze egy listát, hogy milyennek láttad az x, az y és a z iskolákban a közösséget, az épületet, az oktatást (ezt a nyílt napi órákon lehet megtapasztalni) és a tanárok kedvességét és a szóbelin megtapasztalt benyomásokat. Illetve érdemes azt is leírni, hogy hány perc közlekedést jelent. Ha gondolod, ha már megírtad, leülhetsz a szüleiddel átbeszélni a gondolataidat, hogy ők mit gondolnak. Sokat segíthet :)
Általános iskolában tanítót kell választani, középiskolában iskolát kell választani! Talán hallottátok már ezt. Igaz.
Ne azt nézd, hogy mi volt a nyilt napon, vagy felvételin. Lehet, hogy a felvételin egy nagyon kedves tanárt fogtál ki, de soha többé nem találkozol vele és a többi meg emberevő (vagy fordítva).
A nyílt napon, tájékoztatón minden iskola el akarja adni magát, és lehet, hogy pont a gyengébb iskolában a legkedvesebbek, hiszen ők szeretnének a legjobban okosabb gyerekeket megkaparíntani, hiszen így kerülhetnek jobb helyre a rangsorban. Aki már fenn van, annak nem kell annyira a reklám.
Inkább az alapján dönts, hogy mit szeretnél a jövőben, merre mész majd tovább és abban milyen erős a suli.
Az oktatas.hu-n meg tudod nézni az érettségi eredményeket, kompetenciamérés eredményeit. Össze tudod hasonlítani. Iskolát válassz, az eredményeit nézd és ne azt, hogy pirosra vagy zöldre van-e festve a fal a termekben
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!