ELTE BTK-sok! Tudna valamelyikőtök segíteni? SOS! (Részletek lent)
Elég hülye helyzetbe kevertem magamat, nem részletezném az okokat. A lényeg az, hogy ez volt az első félévem, eddig japán szakon voltam, de tragikusan sikerült. Szerettem volna szakot váltani (orosz), de valami gond volt a kérelmemmel, és csak májusban tudom újra átkérni magamat - ha sikerül.
Arra gondoltam, miután minden lehetőséget mérlegeltem, hogy felveszem azokat a közös kurzusokat, amikre így is jelentkezhetek, hogy még japános vagyok, viszont szükség lesz rájuk a másik szakon.
Ha ezeket elvégzem, és mellette most február 15-ig beadom a jelentkezésemet az oroszra (ELTE BTK-n, természetesen), akkor felvehetnek úgy, hogy még van jogviszonyom mint japán szakos? (Azért szeretnék külön felvételizni, újra, mert attól tartok, az első félévben nyújtott 0 teljesítményem miatt vissza fogják utasítani a kérelmemet.)
Illetve ha felvettek, beszámíttathatom ezeket a tárgyakat, ugye?
Lehet, hogy buta kérdés, de nagyon bele vagyok már zavarodva ebbe a rendszerbe. :S
Igen, én is teljesen odavoltam, hogy sikerült a felvételim. :) De sajnos mégsem jött be a dolog, inkább most váltok, mint később.
449 pontom volt. :) A ponthatár egyébként 440 volt.
1. vagyok.
Ügyes vagy :) Én jövőre KRE-re akarok menni és ott japán szakra:)
Egyébként szerintem add be a jelentkezésedet mindenképp. De a tanulmányi osztályon biztos elmondják,hogy mit csinálj.
Remélem sikerül, az orosz is szép szak :)
Amúgy nem írnál 1-2 dolgot arról,hogy a japán szak milyen? Milyen tantárgyaid voltak, követelmények jah és tanárok...azt olvastam,hogy az ELTÉN tanít Yamaji Masanori is, ez igaz? Az ő könyvéből tanulok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!