Miskolci Egyetemen leszek elsőéves, a tantárgyakat mikor lehet majd felvenni neptunban?
Más iskolában már elkezdődött a tantárgyfelvétel, de itt még csak a listázásban sincs benne.
Hallottam olyat is, hogy első félévben nem nekünk kell felvenni a tárgyakat, igaz ez?
Én is most leszek elsőéves.:)
A tantárgyfelvétel tudomásom szerint a regisztrációs héten lesz, az pedig szeptember elsőnhete. (vagyis nálunk így van, szerintem nálatok is)
Nálunk az órákat is felveszik helyettünk, de csak az első félévben. Ennek egyébként utána kell nézni. Szerintem hívd fel a tanulmányi osztályt!
Miskolcon közvetlen a tanítás kezdete előtti héten lehet a tárgyakat felvenni:
Regisztrációs hét
szeptember 1. (hétfő):
8 órától
ÁJK
14 órától
GÉIK
szeptember 2. (kedd):
8 órától
BTK
11 órától
GTK
14 órától
BBZI, EK
szeptember 3. (szerda):
8 órától
MFK, MAK
Viszont úgy tudom, hogy az elsőéveseknek csak be kell iratkozni neptunban, a tárgyakat felveszik nekik.
Én két szakot is elvégeztem a Me-n, két karon tanultam. (ÁJK és EK) egyiken se vette fel a TO a tárgyakat elsőben, nekünk kellett felvenni a mintatanterv alapján.
Viszont a tantárgyfelvétel szigorúan csak a regisztrációs héten lehetséges. Türelem szept. 1-től tudod aktívra állítani a félévedet és utána felvenni a tárgyakat.
Attól függ, hogy milyen szakra fogsz járni, pl. GÉIK-en felveszik első félévben mindenkinek, de van ahol magadnak kell felvenni már első félévben is.
De egyébként ha neked is kell felvenni akkor is majd csak a regisztrációs héten tudod felvenni, uh nem vagy elkésve :)
előző vok :)
én GÉIK-en kezdtem és nekünk felvették a tárgyakat és a regisztrációs héten volt egy ilyen felkészítő foglalkozás ahol pár dolgot megmutattak a Neptunban, és akkor csináltuk meg a beiratkozást és az idegen nyelv felvételt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!