Barabást akarjuk lecserélni... bár mióta tud a dologról, kicsit összeszedte magát. Nem rossz tanár (nekem matekot tanít), tényleg mindent ken-vág, é lelkes is, de valahogy nekem nem nagyon jön át, ahogy magyaráz. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy hogy állok matekból, mert feladatokat nem nagyon csinálunk, elmondja azt, ami éppen eszébe jut, meg hogy is mondjam.... nem tudom beilleszteni a dolgokat az eddigi tudásomba. Tehát mintha egy teljesen más tárgy lenne... nem az a számolós, amit megszoktam (nembeszélve arról, hogy az osztály másik fele, akiknek másik tanáruk van, mindig mást tanulnak). Nem tudom, értitek-e amit mondok, kicsit zavaros lett.
Fly-t se szerettem eddig (fizika). Talán főleg a pontrendszere miatt, és mert soha sem volt a szívem csücske a fizika... :D (humános vagyok). De tulajdonképpen ő döbbentett rá, hogy a fizika majdnem mindenhez kell, csak humán tágyakból nem igazán lehet megélni... Igazából még most is elég nehezen megy a fizika, de megpróbálok mindent megtenni. Barabás is jó lehet fizikán, néha szokott magyarázni dolgokat matekon, és azt megértem... Ki kéne őket cserélni :D
használható matematikát tanít, ami mondjuk az érettségin hasznosabb mint témakörönként bemagolni a 25 típusfeladatot aztán rá egy hétre már azt sem tudod mit hogyan...
aztán megkapnátok helyette ernyit és... hát igazából nem mondok semmit mert nem szeretném ha megsértődne ha ezt valaha olvassa
ernyi módszerével szerintem az a baj, hogy lediktálja a definíciót aztán mindenki értse meg az akadémikus stílust
arra meg csinálunk abból a retek matekkönyvből pár példát, amik köszönőviszonyban sincsenek az érettségi feladatokkal, és a valós matematikai problémákkal
számológépet nem tanít meg használni, pedig az érettségi kb arról szól, hogy ki mennyire ismeri a gépét
ha nem ismered garantált -30%
a többi tanár problémaközpontúbban oktat, nem az akadémikus stílusú definícióra épülve
egyébként semmi baj az elemi matek ilyen szintű tanulásával, csak sajnos az érettségit alkalmazott matematikából írják, nem a másodfokú egyenlet megoldóképletének levezetéséből
Azt hiszem értem, mit mondasz :)
Ma volt bent Barabás fizikán helyettesíteni, jól elmagyarázta az anyagot, de kicsit sok volt "a láttak má hőmérőt??? nem? lerajzolom..." - és hasonló dolgaiból. De legalább már tudom, hogy a víz "fura hőtágulása" miatt nem halt ki az élet. Ja meg a hőmérőt is tudom már, hogy hogy néz ki... nem mintha eddig nem tudtam volna :DD
Sok a felesleges duma néhány tanárnál....
Hutteral volt már dolgotok?......... X________X
most eszembejuttattad mennyire is hiányzik a barabásmatek :/... legjobb volt
hutterrel addig lehet bajod amíg munkácsiné nem tanít neked angolt :D
Őt nem ismerem :D
Hutterral az a baj, hogy semmit nem tanít... mondja a hülyeségeit szűntelen, és egy fűszálat nem tenne keresztbe értünk (osztályfőnök... -.-)
Na de nem rontom itt a suli hírnevét tovább :D
Hutter engem is tanít, tényleg érdekes egy tanár. Órán elviccelődik, bár legalább beszélünk angolul. de azért ezt mindig is keveseltem.
érdekes módon, amikor megtudta, hogy megyek nyelvvizsgázni, egyből komolyabbra vette az órákat, sőt külön is foglalkozott velem (sikerült a vizsga, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy előtte egy hónappal külön tanárhoz is elkezdtem járni)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!