Kreditelismertetés - akinek van tapasztalata, segítene?
Figyelt kérdés
Tudom, kérdezzem a konkrét sulit! Meg is fogom tenni, de érdekelne azoknak a tapasztalata, aki járt már így. ETK-ra jártam, de elköltöztem. Alapszak+szakirány van. De másik szakirányt szeretnék, mint amin eddig tanultam. Ha Bp-en felvételizek és elfogadtatom a tárgyaim, amiket már megcsináltam (ezt megkérdeztem, és igen, ha 70%-os az egyezés, elfogadják), akkor lehetséges, hogy felvételi után már alapozó tárgyat nem kell felvennem, hanem rögtön szakirányra jellemzőeket? Amire ki akarok lyukadni, elképzelhető, hogy nem 4 évig kell oda járnom, hanem mondjuk 2 alatt tudok végezni másik szakirányon? (Rengeteg tárgyról van szó.) Van valakinek ilyen jellegű tapasztalata?2014. ápr. 14. 20:28
1/4 anonim válasza:
SE-ETK-n a kreditátvitel egy külön műfaj. Akik sulin belül jelentkeztek át más szakirányra, a szabadon választhatóikat nem fogadták el. Azokat, amiket házon belül csináltak meg.. Egyébként elég sok csoporttársam van, akik máshonnan jöttek át, és van amit teljesen elfogadtak, van ahol különbözeti vizsgát kell tenniük, van amit abszolút nem fogadtak el. Emiatt van olyan is, aki nem hogy előbb, de később végez. Az újrafelvételizésnél gondolom hasonló a helyzet. 2 év alatt biztos nem fogsz végezni, mert már 2. évben bejön a rengeteg szakirányos tárgy, és ezek teljesen egymásra épülnek, nem engedik a párhuzamos felvételt. Alapozó tárgyak közül is rengeteg van, és ezek közül is van pár ami egymásra épül. De azért kitartást, és sikeres felvételit :)
2/4 A kérdező kommentje:
Ez levelezőn is így van? Mert pl. Corvinusra (is) járok, és ott nappalin nem engedik a sok párhuzamos felvételt, de levelezőn olyat is felvehettem, aminek az előfeltétele nem volt meg korábban, és majd behoztam, amikor tudtam. Azért köszi a választ, örülök, hogy írtál nagyon!
2014. ápr. 15. 13:30
3/4 anonim válasza:
A levelezőről nem tudok semmit sajnos. Annyit hallottam, hogy akiknek nem lett meg anat1, azok megcsinálhatták az élettant és később beírták a jegyet, de a rendszer miatt szerintem náluk sem lehet hivatalosan felvenni. Meg kell nézned a tanulmányi és vizsgaszabályzatot, jobb ötletem nincs rá (és arra amúgy is szükséged lesz, mert néha neked kell felvilágosítani a TO-sokat.. ) :)
4/4 anonim válasza:
Ha átveszik az tárgyaidat, az azt jelenti, hogy azok, amiket elfogadtak, kész vannak. Van belőle jegyed, nyilván nem kell újra megcsinálnod. Ha sok tárgyad megvan, akkor nyilván azokkal kész vagy. Egy-egy alapozó becsúszhat a különböző mintatervek miatt, de elvileg simán végezhetsz hamarabb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!