Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Megpróbáljam így az orvosit?

Megpróbáljam így az orvosit?

Figyelt kérdés
Biológiára járok, de nagyon nem azt kaptam itt, amit vártam. Mindig is inkább az emberi vonatkozás érdekelt, és kutatni szeretnék majd ezen a téren, de az első félévet konkrétan végigszenvedtem. Tudtam, h főleg nem humán dolgokkal kezdjük, de egyik órát se élveztem (ami, ahogy néztem a tantervet nem is igazán fog a közeljövőben megváltozni). Ha jól tudom az első félév után még ki lehet jelentkezni úgy állami bsc-ről, h nem kell visszafizetni a félév költségét. Csak félek, h ha már ehhez sincs kapacitásom, akkor mi lesz majd az orvosin. Hálás lennék, ha valaki tudna tanácsot adni. Nekem kell meghozni a végső döntést, de esetleg sorstársak, vagy akár orvostanhallgatók véleményét is várom. :)
2014. jan. 22. 03:14
 1/6 anonim ***** válasza:
A kifejezetten emberi vonatkozást csak úgy lehet kutatni, ha az ember előbb megtanulja a biológia alapjait, ami majd megalapozza az embert. A kérdésből egyébként szinte semmi nem derül ki, ami konkrét támpontot adhatna a válaszhoz: hová járok biológiára, hány évesen, milyen emberi vonatkozás (biológiai, szociológiai, pszichológiai ?), milyen órát nem lehetett élvezni, honnan lehet kijelentkezni, milyen orvosin ????? stb.
2014. jan. 22. 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:

bocsánat, tényleg nem volt valami jól feltéve a kérdés, látszik, h már egy ideje éjszakáztam, és utolsó pánikhullámomban született a kérdés. elte bioszra járok, most kezdtem még. persze mindenhol lesz olyan tárgy, ami nem lesz a szívem csücske/unalmas/élvezhetetlen, de itt csak ezt tapasztaltam. gondoltam rá, h az első félév ilyen sz*patósabb, de elnézve a többi év óráit nem találtam azokat se olyannak, ami tényleg érdekelnének. nem a szakkal van baj, hanem gondolom velem, rosszat választottam. elsősorban se-re gondoltam az orvosi terén, de szegeden se rossz a képzés ah hallottam.

amúgy meg hát a kijelentkezést meg úgy értettem, h ha átiratkozol egy másik egyetemre, és ha bsc képzésre jártál eddig, akkor első félév után hagyhatod

úgy ott, h nem kell visszafizetni az állam pénzét. ezért sürgető is a problémám, mert azt se szeretném, h végigszenvedjem az életem egy olyan szakon, ahol semmi se érdekel, de úgy se, h több félév után szánjam rá magam a váltásra, de a szüleim igyák meg a levét ( magamnak nincs annyi keresetem még, h vissza tudjam egyáltalán a tandíjat fizetni.

2014. jan. 22. 09:54
 3/6 A kérdező kommentje:
az is bánt, h nem lehetek benne biztos, h bekerülnék egyáltalán az orvosira. a mostani pontszámom alapján jócskán, de csak bioszból van emeltem, de kéne még kémia/fizika is, és az is egy opció, h nem sikerül a legjobban. vagy, ha be is kerülök, nem birom az iramot. mondjuk azt mondják, h a biosz szak is van olyan seggelős mint az orvosi, de persze, ezt nem tudhatom. ah magamon éreztem, nem is azzal lett volna probléma, h sokáig kellett melegitenem a széket, hanem, h közben olyan anyyagokat kellett a fejembe tömnöm, amire nagy kinszenvedés hatására tudtam csak rávenni magam.
2014. jan. 22. 10:00
 4/6 anonim ***** válasza:

Mivel az utóbbi 3 oldalon kb. 3 feltett kérdéseddel találkoztam, gondoltam most már csak rászánom magam, hogy írjak vmit.


1. Nem kell kiiratkoznod rögtön a biosz szakról. Passziváltasd a második féléved (a passzivált félévért nyilván nem kell fizetni) és jelentkezz orvosira, ha akarsz. A felvételi eredmény tudatában még mindig lesz időd eldönteni szeptemberig, hogy mi csinálj. Elkezd az orvosit (ha felvesznek), vagy folytasd a bioszt.


2. Azért jó ha tudod, hogy orvosin az első 2 év alapozás, csupa olyan tárggyal, amit az emberek nagy része baromira nem szeret. Egy csomó ember azt hiszi, hogy rögtön betegekkel fog foglalkozni, ha bekerül orvosira, meg hiperszuper érdekes betegségekről fog tanulni, aztán nagyot koppan, mikor szív a fizikával meg a kémiával.

Az anat érdekes, de a PTE-n és a DE-n első félévben nincs is. De a többi nem vmi izgi....


Szóval azért a harmadik évig el kell jutni ahhoz, hogy az ember úgy érezze, hogy van vmi köze a tanulmányainak az orvosláshoz.

2014. jan. 22. 23:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 A kérdező kommentje:
egy kérdést irtam még ki konkrétan, ami vmennyire kapcsolódik ehhez, de akkor biztos van más is, aki hasonló cipőben jár velem együtt.:) azért mindenesetre köszönöm a tanácsot! :) egyik ismerősöm elsős orvosin, láttam, h mit és mennyit kell tanulnia, szóval úgymond azzal kapcsolatban képben vagyok. persze az se-re szeretnék bejutni, még esetleg szegedire. főleg megközelíthetőség miatt nekem ezek felelnének meg inkább. csak ez a passziváltatás nem szimpatikus nekem. mert ha nem kerülök be mégis, akkor elcsúsztam egy évet. persze, ez úgy is megeshet, h az ember aktív féléves. szerintem majd mérlegelem magamban, h melyikre vagyok inkább alkalmasabb. :)
2014. jan. 22. 23:33
 6/6 anonim ***** válasza:
De ha meg nem passziváltatod, akkor egyrészt a suli miatt nem fogsz tudni felkészülni az érettségire, másrészt meg ha bekerülsz orvosira, 1 éved ugrott a támogatott félévekből, nem csak 1 félév.
2014. jan. 23. 08:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!