Kezdőoldal » Közoktatás, tanfolyamok » Magyar iskolák » Ti mit tennétek? Hagynátok,...

Ti mit tennétek? Hagynátok, vagy szólnátok az osztályfőnöknek, vagy az igazgatóhelyettesnek?

Figyelt kérdés

Nem akartam / akarok nagy feneket keríteni a dolgoknak, de múlthét végén voltunk az évfolyammal és alsóbb osztályokkal Pesten. Végzősök vagyunk és az egyik osztályból 4-5 fő elkóborolt Pesten és ittak. Hazavezető úton természetesen már a pia elkezdett hatni. Az egész visszautat a 4-5 főből (akik velünk utaztak, de nem az én osztályomba járnak) 2 végig vergődte az utat.


Hihetetlen számomra, hogy ebből a busz elején lévő 2 tanár nem érzékelt, hallott semmit (a busz végén ültek, én előttük). Elnevettem magamat és az egyik srác rám kiabált, hogy fejezzem be, mert elvágja a torkomat fűrésszel. Ekkor felálltam és elindultam az ofőmhöz, hogy szóljak neki, de megállítottak, és teljesen elterelődött a téma.


Úgy gondolom, nem helyénvaló, hogy az adandó alkalmon, amikor csak lehet inni és vergődni kell úgy, hogy egyházi iskoláról van szó. Tényleg nem akarok nagy feneket keríteni ennek, de zavar, hogy így kellett viselkedni. Nem ártottam nekik semmit, szinte beszélőviszonyban sem vagyok velük.


Ti mit tennétek?



2014. jan. 21. 15:20
 1/3 anonim ***** válasza:
Én semmiképpen nem keverném bele a tanárt. Ha akkor látta volna a buszon, az más, de így magam rendezném le a dolgot.
2014. jan. 22. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
Ha elmondanad arulonak tartanannak es meg rosszabb lenne a helyzet egybol letamadnanak meg ilyenek szoval nem ajanlom bekopni oket
2017. márc. 10. 21:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
53%
Egy idióta vagy. Spicli. Ez nem old meg semmit. És tanuld meg, hogy egy részeg embertől ne vegyél komolyan semmit.
2018. febr. 19. 21:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!