A magyartanárok jelentős része miért képtelen tudást átadni, tanítani?
Különösen középiskolákban szeretik éreztetni, hogy ők bármit megtehetnek, szórják a népet egyesekkel, pedig a rossz osztályzat nem elsősorban a tanulót, hanem a tanárt minősíti, hogy mennyire képes megtanítani a saját tantárgyát.
Másoktól is hallottam, hogy keménységüket azzal fitogtatják, az okoz nekik élvezetet, ha a tanulók ismereteinek hiányát elégtelen osztályzattal jutalmazhatják. Például, amikor szinte minden órán tollbamondás van, és a helyesírásért mennek az 1-es osztályzatok, de képtelenek magát a helyesírást megtanítani, csak számon kérni tudják. Mit, hogyan kell írni? Erről miért nem beszélnek soha? És pláne, miért úgy kell írni? Logika van a magyar nyelvben is, amit a nyelvtantanárok jelentős része meg se tanít, mert talán maguk se tudnak róla. Nem kell tanári diploma, érettségi sem kéne ahhoz, hogy valaki egy könyvből lediktáljon egy nehéz szöveget, otthon pedig kijavítsa. Nem nagy művészet kijavítani egy lediktált szöveget, amikor a tanár előtt ott van a szöveg, amit diktált, helyesen, ezt bárki meg tudná tenni.
És az irodalom tanítása is: sok magyartanár "csőlátású", egyáltalán nem veszi figyelembe, hogy a tanuló egy külön lélek, külön világ, és egy művet elolvasva teljesen más dolgokat tarthat belőle lényegesnek, és teljesen másképp is értelmezheti. Ha elmondja egy tanuló egy műnek a tartalmát, miért kell mondatonként belekötni olyan részletekbe, amiket a tanuló nem tart lényegesnek? Miért gondolja a tanár, hogy a tanuló ugyanúgy tudja egyből megszűrni a művet, ahogy a tanár, vagy ahogy az a nagykönyvben meg van írva? Számos szubjektív oka lehet, amiért a tanuló bizonyos dolgokat fontosabbnak tart egy műből első, vagy akár sokadik olvasásra, mint a tanár. Emlékszem, amikor középiskolában a nehéz Iliász, Odüsszeia műveket vettük, mennyire ostobán tanították és kérték számon. (Most az más kérdés, hogy mennyire értelmetlen, pedagógiailag helytelen rögtön a középiskola elején egy ilyen nehéz művel kezdeni, ami ráadásul in medias res kezdődik, és rendkívül nehéz eligazodni rajta.) Feleltetett a tanár, és mondta: "hoppá, gondoltam egy szereplőre az Iliászból, na, ki az?" És mondott még kb. 1 mondatot róla. Hát gőzöm sem volt, tippeltem, nem talált. Gondolkodtam, tippeltem még egyet, az sem talált. Közben "segíteni" próbált a tanár, olyat fűzött hozzá, amit talán csak ő értett, más senki, hát nagy segítség volt. Aztán 1-est vagy 2-est kaptam a végén, mert nem láttam bele a tanár fejébe. De más, egyébként szinte kitűnő tanuló is felelt nála 2-esre.
Ennek egyáltalán nem értem, mi értelme van. Nyilvánvaló, hogy főleg egy 15 év körüli más dolgokat szűr le magának egy műből, és nem fogja rögtön úgy értelmezni, mint egy tanár, és ez nem is várható el tőle, de még egy 30 éves is lehet, hogy teljesen mást fog lényegesnek találni egy műben, mint valaki más. Ha meg éppen pont nem egyezik a két ember gondolkodása, világlátása, gondolatmenete, akkor bukta.
Magyartanárok, minek csináljátok ezt? Nem veszitek észre, hogy csak megutáltatjátok a tanulókkal mind a nyelvtant, mint az olvasást, irodalmat? Még ha megmondanátok a tanulónak, akinek 1-est adtatok, hogy mit kéne másképp gondolnia, mit kéne egy műben fontosnak látnia, akkor oké, de ezzel, hogy csak a saját tudásotokkal, vagy vélt tudásotokkal lehengerlitek a tanulót és magatokat feljebbvalónak gondoljátok, mert sok irodalmi művet ismertek és tudtok értelmezni, ezzel semmit nem értek el, és ez tanításnak sem nevezhető!
Sajnos nyelvszakok irodalomtanáraira is jellemző ez a "ha nem látnak a fejembe a tanulók, akkor 1-est kapnak"-féle hozzáállás.
Én magam is tanítok, ilyen végzettségem van, és nem értem, mi szükség pl. a középiskolások előtt a magyartanárnak menőzni, felsőbbrendűségét éreztetni, hogy mindenkit kivághat a tudatlansága miatt. Nem erről kéne szólnia az egésznek, hanem a tudás átadásáról. Lehet, teljesen más a tanuló beállítottsága, világszemlélete, lényeglátása. Ezt miért nem lehet figyelembe venni? Az a jó tanár, aki mindenféle tanulónak meg tudja tanítani az anyagot. Megértem, hogy 20-30 fős osztályban erre nincs lehetőség, de sajnos a törekvés nyomai sincsenek meg.
Egyébként nem a mostani magyartanítási helyzetről írtam, hanem régebben tapasztaltam ezt, és ismerőseim is hasonlóról számolnak be. Lehet, ma már nem ilyen a magyartanítás.
válasza:Köszönöm a választ.
Nekem mind a kettő fajta magyartanárhoz volt szerencsém. Nem is tudom, szerintem nem az az oka ennek a jelenségnek, amit mondtál,hanem inkább az olvasni szeretés, az ilyen beállítottság, és ennek hatására "megváltozik" az ember. Az ilyen embereknek (magyartanárok) megváltozik a világhoz való hozzáállása, az emberekhez a hozzáállása, sokat olvasnak és az olvasás központi szerepet tölthet be az életükben. Nekik ez a természetes, és nem tudják magukat azok helyébe képzelni, aki nem ilyen. Ahogy "áradoznak" az irodalmi művekről, irodalmi korszakokról, irodalmárokról, az nekik természetes és sokat jelent, más meg kívülállóként csak néz, hogy miről is beszél az illető. :)
Szerintem egyébként matektanár között is nagyon kevés az igazán jó. Nekik természetes az, amit tudnak, matematikai a gondolkodásuk, és nem reál beállítottságúaknak teljesen más megközelítésben kéne ezeket elmagyarázni. Egy nem matematikai beállítottságú is le tudhatna érettségizni ötösre matekból, ha azzal a megközelítéssel magyaráznánk neki el az anyagot, ami az ő gondolkodásához közel áll.
Az ének-zene oktatás is katasztrofális, legalábbis még az én időmben az volt. Tanuld meg a hangközöket, az előjegyzéseket, de ezeket talán soha nem hallották megszólaltatva zongorán. Tehát teljesen elméleti az egész. A matekra is ugyanez igaz, rajzolunk köröket, háromszögeket, de kinek jó ez? Még ha valami olyanra felhasználnák, aminek értelme is van.
Jobb esetben egyedül az idegenyelv-oktatást lehet gyakorlatias módon csinálni: megtanulsz írni, olvasni, beszélni az idegen nyelven, jobb esetben ezt megtanítják, a gyakorlatban is tudod használni, megvan az eredménye.
Na, mindegy, eltértem a témától.
válasza:Na, a matekomat nem engedem bántani.
Azért azt írtam le okként a magyartanárokkal kapcsolatban, amit, mert tapasztaltam, hogy a felettem végzett évfolyamokon a társtudos és angol szakos osztályokban nagyon nagy szokás ez. Valamint számomra eléggé látványos az, amikor a magyartanárokról süt a butaság, és nyilvánvaló, hogy csak azt tudja, amit megtanult, nem pedig azt, amit meg kellett volna érteni. És szerintem, ha a kommentben említett okból indulunk ki, akkor bármely tanárról elmondhatnánk, hogy képtelen tanítani, mert majdnem mind bele vannak őrülve a tárgyaikba.
Matektanárokról nagyon jó véleményem van, most kettővel is rendelkezem iskolán belül, általánosban is volt egy, és szerintem mindhárman zseniálisan tudnak magyarázni és megértetni dolgokat. Persze, amikor matekszakosoknak kell elmagyarázni valamit, olyanoknak, akiknek eleve rá van állva az agyuk az ilyenekre, akkor nem feltétlen van nehéz dolga a tanárnak. De számba kell venni azt is, hogy sokkal több ismeretet kell átadnia egy matekosnak. Az meg szerintem szégyen, hogy a középszintű matekérettségi mennyire egyszerű, 15 évesen meg tudtam volna írni legalább egy négyesre.
A matek eleve nagyon elméleti síkon marad, nem is nagyon lehet máshogy foglalkozni vele, sem az algebra-, sem a geometriarészével. Számomra a nyelveket jellemzi legjobban az, hogy nem tudom gyakorlatban megtanulni, mert egyik nyelvtanárom sem hagyja a diákokat beszélni órán. Én meg, őszintén megvallom, nem az a típus vagyok, aki hazaér, és elkezd magával angolul/franciául beszélgetni. Na mindegy, én is eltértem a tárgytól.
Nem tudom, mostanában milyen a matek érettségi, de kb. 15 éve nehezebb volt, szerintem.
Én nem vagyok matekos beállítottságú, de hobbiból próbálgattam egyszerűbb programokat írni egy régi számítógépre. Csak innen tudom, hogy a 128 az felírható 2 hatványaként. Volt egy röpdolgozat, amiben az egyik feladatot csak úgy lehetett megoldani, ha tudod, vagy rájössz, hogy 128 helyett azt kell írni, hogy 2 a 7.-en. Ezt véletlenül tudtam. De ha nincsenek ilyen előismereteim véletlenül, erre nem hiszem, hogy rájöttem volna, és ezt az iskolában sem tanították. Szerintem irreális, hogy az ilyen gondolkodást elvárják matekból. Vannak matekzsenik, akiknek ez bizonyára könnyen eszükbe jutna, nekem sosem jutott volna csak úgy eszembe.
Egyébként ez is egy gyakorlati hasznosítása lenne a matek órán tanultaknak, hogy egy egyszerűbb számítógépes programban felhasználjuk. (Pl. utalni lehet rá, hogy egy számítógépes játékban az ellenség mozgására használják a szinusz függvényt, vagy éppen a víz hullámzását animálják így.) Persze ehhez a programozáshoz is kéne érteni valamennyire, szóval ezt nehéz is lenne megvalósítani. Mi tanultunk akkor programozást, de csupa haszontalan dolgot...
Szóval, szerintem irreális módon várják el akár a matematikai gondolkodást, akár azt, hogy egy verset ugyanúgy értelmezzen a diák elsőre, mint a tanár.
A biológia nagyon érdekes volt, de teljesen elméleti, így csak bemagolni lehetett, ami nem ragad rá egyből az emberre, és ezt el is felejti később. A történelem pedig ebből a szempontból vitte a pálmát.
Én is eltértem a tárgytól megint, de talán nem baj, más úgyse nagyon írt még ide, köszönöm az újabb választ!
válasza:Szerintem a matematikai gondolkodást nem irreális elvárni senkitől sem. Főleg dolgozatokban, amikor előtte az illető már látott nem egy a témakörbe tartozó feladatot megoldva. A szinuszfüggvényről meg annyit, hogy ahhoz elég sok alapismeret szükséges. Gimikben a trigonometria alapórán annyiban merül ki, hogy megtanítják minden szög szögfüggvényeinek értelmezését, de a trigonometrikus függvények ábrázolását nem feltétlen. Én specmatekos vagyok, mi ezt kilencedikben megtanultuk, de például azt az anyagrészt, ami ezután következik, az addíciós tételeket már alapórán nem tanítják, szóval eleve emelt szintnek számít, pedig nagyon egyszerűek.
A magyartanárokról még annyit, hogy a héten realizálódott bennem, hogy az egyik legnagyobb probléma az, amikor a tanár nem tud órán fegyelmet tartani. Nálunk magyarórákon annyi kell, hogy akadjon egy hülye, aki elkezdi, és mindenki megy utána, mert számunkra sokszor érdekesebb a hülyeség, mint az anyag magyarból. És mindig az lesz a vége, hogy a tanár semmi újat nem adott le.
A töri számomra az a tárgy, amit a legjobban utálok megtanulni. Szerintem annyira nyers az egész, mindig csak adatok, évszámok. Másnak meg a matek ilyen, ezzel tisztában vagyok. Ezzel kapcsolatban érdekességként merült fel a héten a baráti társaságban, amikor is az egyik nagyon humános beállítottságú lány és a nagyon reálos beállítottságú barátja szakítottak. Mondván, hogy annyira eltért a gondolkodásmódjuk, hogy a végére nagyon sokat veszekedtek. Ez szerintem egy elég érdekes dolog, mert tényleg én is azt tapasztaltam, hogy a beállítottságunk a kapcsolatok elején, legyen az baráti vagy szerelmi kapcsolat, üdítőleg hat, hogy a másik mennyi minden olyat tud, amit én nem, és mennyi mindent tanulhatok tőle. Viszont számomra elég gyorsan terhelővé vált eddig, amikor kijöttek az olyan problémák, hogy a véleményeink sarkas ellentétek voltak, és olyankor a különbség kezdett terhelővé válni. A végére már néha gátakat is szabott a kapcsolatban.
Egyébként elnézést, hogy ilyen soká válaszolok, csak sok volt a tanulnivaló, meg amúgy is, kifogáskeresésben elég jó vagyok.
Nem baj, elbeszélgetünk itt. :D
Én továbbra is irreálisnak tartom a matematikai gondolkodás elvárását a feladatokban. Leginkább azért, mert nagyon el tudja venni az ember kedvét, ha például pont nem jön rá, hogy a 128 felírható 2 hatványaként. Ugyan honnan kéne rájönnie az embernek? Mi alapján várnák ezt el? Inkább valami módszerrel meg kéne tanítani ilyen gondolkodásra a tanulókat. És nagy hibalehetőség is van abban, hogy az ember kiszámolja fejben dolgozatnál, hogy kettő a hányadikon 128. Amikor egy nagyon matekos osztálytársam, aki versenyeket nyert, az iskola legjobb matekosa volt, lassabban számolta ki egyszer, hogy mennyi 14+7. Szégyen vagy nem szégyen, ezeket az ember fejben számolgatja ki, és főleg egy fiatalabb tizenévesnél még nagyobb talán a hibalehetősége, és aki nem éppen abba a személyiségtípusba tartozik, aki nagyon precízen ötször utánaszámol valaminek, hogy tényleg jó-e, az még nagyobb eséllyel rontja el egyetlen szám miatt az egész feladat végeredményét. Én humán beállítottságú vagyok, és voltak olyan fogások feladatok kiszámításánál, amikre az életben nem jöttem volna rá, hiába tudtam nagyon jól az elméletet. Nagy hiba ilyenek miatt elvenni az ember kedvét, motivációját az egésztől. Idegen nyelvek tanulásánál jobb esetben nincs ilyen, jobb esetben nagyon sokszor hallja a tanuló a helyes alakokat és így tanulja meg használni. Mateknál erre nincs lehetőség.
De lehet, hogy majdnem ugyanezt írtam le még az előző válaszomban, akkor elnézést. :D
válasza:Egyébként szerintem amire a matek nagyon jó mind humánosnak, mind reálosnak, hogy megtanít odafigyelni. Én nagyon sokszor követtem el matekdolgozatokban olyan hibát, hogy nem olvastam el a feladatot rendesen, kimaradt belőle valami, rosszul értelmeztem, vagy ami tényleg sokszor történt meg, hogy rosszul írtam le pl. az egyenletet, és akkor a végén hoppá, 0 pont. Amikor ezeknek meglett az eredménye, és realizáltam, hogy lényegében a nemodafigyelésem miatt kaptam rossz jegyet, elkezdtem számolni azzal, hogy igen, hajlamos vagyok ilyeneket csinálni, és hogy nekem jobban oda kell figyelnem erre. Azóta szinte minden dolgozatnál, legyen az töri vagy fizika, ha belekezdek egy feladatba, legalább kétszer átolvasom. Ha másra nem, erre szerintem nagyon jó volt.
Egyébként szabad megkérdeznem, hogy ez a 128=2^7 dolog milyen feladatban volt? Érdekelne:)
Egyrészt öröm olvasni a levelezést, hiszen mindannyian jóindulatú, jó szándékú pedagógusok lehettek feltételezésem szerint.
Másrészt efféle globális problémát, mint az oktatás minősége, kezdve a középiskolai tanárt kiképző intézmény elvárásaitól az egyéni "önmegvalósításig", amit a magyartanár általánosító jellemzésében olvashattam a kérdezőtől, inkább szakemberekre kellene hagyni. Persze ez a gyakorikérdések.hu, tehát tényleg mindent lehet kérdezni, kitárgyalni. Talán mégis érdemes lenne inkább konkrét tippeket, ötleteket írni, hogyan néz ki egy ideális magyaróra. Főleg úgy, hogy saját bőrön tapasztaltátok már a tananyag mennyiségét, kimeneteli követelményt, aktuális kamaszkori jelenségek (problémák pl.: ösztönös ellenállás a gondolkodás, önálló véleménynyilvánítás minden formájára, ellustulás stb..)
Addig olcsó pletykarovat minden, amíg a sok panaszkodás és a rengeteg ellenpélda mellett nincs konstruktív ötlet, javaslat. Elkeserít, hiszen a jó út a sárdobálás helyett talán mindig az, ha saját óráinkkal igyekszünk inkább példát mutatni, és azt is csak szerényen, alázattal a hivatásunk iránt. A munka minősít. El kell engedni azt a sok haragot és sértődöttséget, ami arra késztetett, hogy élményeidet megírd. Nagyon sok mindenben igazad lehet, de a másik félnek is bizonyára, aki feleltetett és mégiscsak felnőttként élte meg ugyanazt.
Kedves Zöldzivatar! én jóindulatú, és jó szándékú pedagógus vagyok véleményem szerint. De nem magyart tanítok - sejthető, hogy miért.
Ezt a problémát ne velem akard megoldatni. Én felvetettem valamit, te jól megsértődtél rajta, erről nem én tehetek. Vannak, akik rosszul viselik a kritikát. A pedagógus azért pedagógus, hogy a kritikát is tudja megfelelően kezelni, és ne másoktól várja, hogy majd oldják meg helyette, hanem ő maga próbál kreatív lenni. Látom, belőled is teljesen hiányzik ez. Teljesen más beállítottságú emberek is vannak, akik teljesen másképp látnak egy irodalmi művet, mint te!
Ha már olyan a tananyag, amilyen, és gimnázium elején az Odüsszeiát tanítják, ami csak arra jó, hogy szórja a népet a 15 éves korosztályban, és olyan, egyébként komoly dolgokat kell bemagolni, mint a katarzis fogalma, és ezt a tanár el is várja, akkor ne csodálkozzon, vagy ne azzal próbáljon hencegni tanártársai előtt, hogy milyen nehéz az ő tárgya, hogy mindenki 1-est és 2-est kap az Odüsszeiára. Így is elég nagy stressznek van kitéve sok tanuló, amikor új iskolatípusba kerül, inkább segíteni kéne őket, nem még inkább tetézni a stresszt!!! Ráadásul értelmetlen dolgokkal, mert ha elmondjuk nekik, hogy a katarzis=belső erkölcsi megtisztulás, abból egy 15 éves semmit nem ért! Másik kérdés, hogy én huszonévesen utánaolvastam és kiderült, hogy ez egy művészeti-pszichológiai kategória, bár még a pszichológiai könyvből is alig tudtam magát a fogalmat értelmezni.
Minimális az a tudásmennyiség, amit az iskola képes adni, ezért inkább az érdeklődés felkeltése, alapozás lenne a cél.
Volt jó magyartanárom is, aki nem várta el, hogy a fejébe lássunk, őt páran lazábbnak is tartották, de legalább nem akart 15-18 évesek torkán olyan dolgokat lenyomni, aminek semmi értelme. Ő csinálta jól, mert nem vette el az ember kedvét az egésztől.
De ha alapvetően hiányzik valakiből az a készség, hogy a másik helyébe próbálja képzelni magát és az ő fejével próbálja látni a dolgokat, az ne menjen tanárnak, mert nem fog tudni közös nevezőre jutni a tanulókkal.
Sokkal érdekesebb kidolgozni többféle módszert 1-1 dolog elmagyarázásához, a kifejezetten nehéz felfogású tanulók számára is. Ez az alap lenne. Akinek ez komoly problémát okoz és nincs hozzá türelme, az nem való tanárnak.
"Másrészt efféle globális problémát, mint az oktatás minősége, kezdve a középiskolai tanárt kiképző intézmény elvárásaitól az egyéni "önmegvalósításig", amit a magyartanár általánosító jellemzésében olvashattam a kérdezőtől, inkább szakemberekre kellene hagyni."
Nem gondolom, hogy külön szakember kéne ehhez. Én is végeztem tanárszakot, de igazából már nem is tudom, mit tanultam ott, de nem sok gyakorlatias dolgot. Én magam mérem fel mindig a helyzetet, hogy kinek, mit, hogyan kell tanítani. Erre ugyanígy az összes magyartanárnak képesnek kéne lennie. Nem az a lényeges, hogy milyen a tanárt kiképző intézmény. A tananyag, tankönyv valóban számít valamit, de elsősorban az a fontos, hogy a tanár szeresse a munkáját, és így a legfélresikerültebb tankönyvből is tud olyan órát tartani, amin mindenki még jól is érzi magát, nem stresszel, és még tanul is. Ez ehhez az is kell, hogy a tanulókat is szeresse. Én ha azt látnám, hogy a tanuló összecsinálja magát a stressztől az osztály előtt, inkább leültetném, mert biztos nem ez a módja, hogy hozzászoktassuk. Egyébként vannak bizonyos személyiségtípusok, akik eleve nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a másik emberre odafigyeljenek, nekik kéne tanárnak menni.
Ahhoz megint nem kell szakembernek lenni, hogy jó kisugárzása legyen valakinek. Ilyen tanár óráján eleve jobban érzi magát a tanuló. De ha valaki körül inkább csak izzik a levegő, inkább nyomasztó a légkör, akkor ott nem sok értelmes tanulás lesz.
Én a mai napig nem érzem jogosnak az említett tanárom feleltetési módszerét. Lehet, nem tudtam mindent, de semmi segítséget nem adott ahhoz, hogy mit és hogyan és honnan kéne megtanulni, mik az elvárásai, stb. Most arról nem beszélve, hogy más okok miatt is azt az iskolát otthagytam és másikba mentem át, és azóta az említett tanár szakterületének bizonyos részéhez, merem állítani, jobban értek, mint ő. Nem, semmilyen szempontból nem gondolom, hogy jogos volt ott nyúznia engem, olyan osztály előtt ráadásul, ahol az egész osztály rám volt szállva. Ez mondjuk, valószínű, a legkevésbé érdekelte őt. De remélem, jól szórakozott azért közben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!